Robert Sternberg háromkomponensű intelligenciaelmélete jelentős mértékben átformálta az intelligenciáról való gondolkodásunkat. Az elmélet három fő intelligenciatípust különít el, melyek nem feltétlenül korrelálnak egymással, ezáltal árnyaltabb képet adva az emberi képességekről. Ezek a következők: az analitikus (vagy komponenciális) intelligencia, a kreatív (vagy tapasztalati) intelligencia és a gyakorlati (vagy kontextuális) intelligencia.
A hagyományos intelligenciatesztek leginkább az analitikus intelligenciát mérik, ami a problémamegoldó képességet, a kritikus gondolkodást és az információk feldolgozását foglalja magában. Sternberg azonban rámutatott, hogy ez csak egy része az intelligenciának. A kreatív intelligencia a novelitás kezelésére és az új ötletek generálására való képességet jelenti. A gyakorlati intelligencia pedig a mindennapi életben való boldoguláshoz szükséges tudást és a környezethez való alkalmazkodást foglalja magában.
Sternberg elmélete hangsúlyozza, hogy az intelligencia nem egyetlen, mérhető tényező, hanem különböző képességek összessége, amelyek eltérő kontextusokban nyilvánulnak meg.
Ennek az elméletnek a jelentősége abban rejlik, hogy ráirányítja a figyelmet azokra a képességekre is, melyek nem mérhetők hagyományos tesztekkel, mégis elengedhetetlenek a sikeres élethez. Az elmélet alkalmazható az oktatásban, a munkaerő-felvételben és a tehetséggondozásban is, segítve a szélesebb körű képességfelmérést és a személyre szabott fejlesztést.
Az analitikus intelligencia: A komponenciális alrendszer részletes elemzése
Sternberg háromkomponensű intelligenciaelméletének egyik kulcsfontosságú eleme az analitikus intelligencia, más néven a komponenciális alrendszer. Ez az intelligencia azon képességünket tükrözi, hogy képesek vagyunk elemezni, értékelni, kritizálni és összehasonlítani dolgokat. Gyakorlatilag ez az, amit hagyományosan „iskolai” intelligenciának nevezünk, és ami a leginkább mérhető a hagyományos IQ tesztekkel.
Az analitikus intelligencia működése három fő komponensen alapul: metakomponensek, teljesítménykomponensek és tudásszerzési komponensek.
A metakomponensek a legmagasabb szintű irányító funkciókat látják el. Ezek felelősek a probléma felismeréséért, a megoldási stratégia megtervezéséért, a rendelkezésre álló erőforrások elosztásáért, a megoldás monitorozásáért és értékeléséért. Például, amikor egy matematikai feladatot oldunk meg, a metakomponensek döntenek arról, hogy melyik képletet alkalmazzuk, milyen lépéseket tegyünk, és hogy a megoldásunk helyes-e. A metakomponensek tehát a „problémamegoldás problémamegoldói”.
A teljesítménykomponensek a metakomponensek által megtervezett stratégiák végrehajtásáért felelősek. Ezek a komponensek valósítják meg a tényleges lépéseket a probléma megoldása során. Például, a matematikai feladat megoldásánál a teljesítménykomponensek végzik el a számításokat, alkalmazzák a képleteket és a szabályokat. Ezek a komponensek a konkrét műveletek végrehajtói.
A tudásszerzési komponensek lehetővé teszik számunkra, hogy új információkat szerezzünk és integráljunk a már meglévő tudásunkba. Ezek a komponensek felelősek az irreleváns információk kiszűréséért, a releváns információk kiválasztásáért és az új információk kódolásáért, kombinálásáért és összehasonlításáért a régiekkel. Ez a komponens teszi lehetővé, hogy tanuljunk az új tapasztalatokból és bővítsük a tudásbázisunkat.
Az analitikus intelligencia tehát nem csupán a tények ismeretéről szól, hanem arról is, hogy hogyan használjuk fel ezt a tudást a problémák megoldására. Ez az intelligencia típus különösen fontos az akadémiai sikerességhez, hiszen a tanulmányok során folyamatosan elemzünk, értékelünk és kritizálunk információkat.
Az analitikus intelligencia fejleszthető. Különböző technikák alkalmazásával javíthatjuk a problémamegoldó képességeinket, a kritikai gondolkodásunkat és a tudásszerzési képességeinket. Ilyen technikák lehetnek például a logikai feladványok megoldása, a vitákban való részvétel, a komplex szövegek elemzése és a különböző nézőpontok megértésére való törekvés.
Az analitikus intelligencia nem egy statikus képesség, hanem egy dinamikus rendszer, amely folyamatosan fejlődik és változik a tapasztalataink során.
Az analitikus intelligencia szerepe a mindennapi életben is jelentős. Segítségével tudunk racionális döntéseket hozni, megérteni a komplex összefüggéseket és kritikusan szemlélni a világot. Ez az intelligencia típus elengedhetetlen a sikeres karrierhez és a kiegyensúlyozott élethez.
Bár az analitikus intelligencia fontos, Sternberg elmélete hangsúlyozza, hogy ez csak egy része az intelligenciának. A kreatív (experientiális) intelligencia és a gyakorlati (kontextuális) intelligencia legalább annyira fontosak a sikeres élethez.
A kreatív intelligencia: Az expenciális alrendszer szerepe az újításban és a problémamegoldásban
Sternberg háromkomponensű intelligenciaelmélete, vagy triarchikus elmélete három fő intelligenciatípust különböztet meg: analitikus (komponenciális), kreatív (expenciális) és gyakorlati (kontextuális) intelligenciát. A kreatív intelligencia, más néven az expenciális alrendszer, az új helyzetekhez való alkalmazkodás, az újszerű ötletek generálása és a megszokottól eltérő gondolkodás képességét foglalja magában. Ez a komponens különösen fontos a problémamegoldásban és az innovációban.
Az expenciális alrendszer működése két fő folyamatban nyilvánul meg: az automatizálásban és az újszerű helyzetek kezelésében. Amikor egy feladatot először végzünk, az sok figyelmet és mentális erőforrást igényel. Azonban, ahogy egyre többször ismételjük, a feladat automatizálódik, ami azt jelenti, hogy kevesebb tudatos erőfeszítést igényel. Ez a felszabaduló mentális kapacitás lehetővé teszi számunkra, hogy új problémákra és ötletekre koncentráljunk.
Az újszerű helyzetek kezelése során a kreatív intelligencia abban nyilvánul meg, hogy képesek vagyunk meglévő tudásunkat és készségeinket új kontextusba helyezni, és olyan megoldásokat találni, amelyek korábban nem voltak nyilvánvalóak. Ez a képesség kulcsfontosságú a tudományos felfedezésekben, a művészeti alkotásokban és a technológiai innovációkban.
A kreatív intelligencia nem csupán az új ötletek generálásáról szól, hanem arról is, hogy ezeket az ötleteket hogyan valósítjuk meg a gyakorlatban.
A kreatív intelligencia fejlesztése érdekében fontos, hogy nyitottak legyünk az új tapasztalatokra, kérdéseket tegyünk fel, és ne féljünk hibázni. A hibák ugyanis értékes tanulási lehetőségeket kínálnak. Továbbá, fontos, hogy keressük az összefüggéseket a látszólag távoli dolgok között, és próbáljunk meg a dolgokat más szemszögből nézni.
A kreatív intelligencia nem feltétlenül jár együtt magas IQ-val. Bár az analitikus intelligencia fontos a problémák megértéséhez és elemzéséhez, a kreatív intelligencia az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy új megoldásokat találjunk és innovatív ötleteket generáljunk. Sokan, akik magas IQ-val rendelkeznek, nehezen boldogulnak azokban a helyzetekben, amelyek kreatív gondolkodást igényelnek, míg mások, akiknek az IQ-ja átlagos, kiemelkedő kreatív teljesítményt nyújtanak.
A kreatív intelligencia fejlesztéséhez az alábbi gyakorlatok javasoltak:
- Brainstorming: Generáljunk minél több ötletet egy adott témával kapcsolatban, anélkül, hogy azonnal értékelnénk azokat.
- Asszociációs játékok: Kapcsoljunk össze látszólag egymástól távol álló fogalmakat.
- Problémamegoldó feladatok: Oldjunk meg olyan feladatokat, amelyek nem rendelkeznek egyértelmű megoldással.
- Művészeti tevékenységek: Fessünk, rajzoljunk, írjunk verseket vagy zenét.
A kreatív intelligencia szerepe a 21. századi társadalomban egyre fontosabbá válik. A gyors technológiai fejlődés és a globális verseny arra kényszeríti az embereket, hogy folyamatosan új megoldásokat találjanak a felmerülő problémákra. Azok, akik képesek kreatívan gondolkodni és új ötleteket generálni, nagyobb valószínűséggel lesznek sikeresek a munkájukban és az életükben.
A kreatív intelligencia tehát nem csupán egy velünk született adottság, hanem egy olyan képesség, amelyet fejleszteni és fejleszteni kell. A megfelelő gyakorlatokkal és a nyitott gondolkodással bárki képes lehet kreatívabbá válni, és hozzájárulni a világ jobbá tételéhez.
A gyakorlati intelligencia: A kontextuális alrendszer működése a valós élethelyzetekben
A Sternberg-féle háromkomponensű intelligenciaelmélet egyik kulcsfontosságú eleme a gyakorlati intelligencia, más néven a kontextuális intelligencia. Ez az intelligencia azt mutatja meg, hogy egy egyén mennyire képes alkalmazkodni a környezetéhez, alakítani azt, vagy éppen új környezetet választani magának. Lényegében a valós élethelyzetekben való boldogulás képességét fedi le.
A gyakorlati intelligencia nem azonos a hagyományos értelemben vett „okossággal” vagy az iskolai teljesítménnyel. Sokkal inkább arról szól, hogy az ember hogyan használja fel a meglévő tudását és képességeit a mindennapi problémák megoldására. Ez magában foglalja a „street smartness” fogalmát, azaz azt, hogy valaki hogyan tájékozódik a társadalmi normák és elvárások útvesztőjében, hogyan érti meg a rejtett üzeneteket, és hogyan tudja a saját javára fordítani a helyzeteket.
A kontextuális alrendszer működése három fő képességen alapul:
- Alkalmazkodás: Képesnek lenni a változó körülményekhez igazodni. Ez azt jelenti, hogy az egyén rugalmasan reagál az új helyzetekre, és megtalálja a módját annak, hogy sikeresen működjön bennük. Például, egy új munkahelyen gyorsan elsajátítani az új feladatokat és beilleszkedni a csapatba.
- Alakítás: Képesnek lenni a környezet megváltoztatására, hogy az jobban megfeleljen az egyén szükségleteinek és céljainak. Ez magában foglalja a proaktív hozzáállást és a kezdeményezőkészséget. Például, egy munkatárs javaslatokat tesz a munkafolyamatok javítására, vagy egy lakó közösségi programokat szervez a szomszédságban.
- Kiválasztás: Képesnek lenni a megfelelő környezet kiválasztására, amely a leginkább támogatja az egyén céljait és értékekeit. Ez azt jelenti, hogy az egyén felismeri, ha egy adott helyzet nem megfelelő számára, és képes kilépni belőle, hogy egy jobb alternatívát találjon. Például, egy munkavállaló felmond egy stresszes munkahelyen, és egy nyugodtabb, kreatívabb pozíciót keres.
A gyakorlati intelligencia nem veleszületett adottság, hanem fejleszthető képesség.
A gyakorlati intelligencia fejlesztése szorosan összefügg a tapasztalatszerzéssel és a tanulással. Az emberek a valós élethelyzetekben való aktív részvétel révén sajátítják el azokat a készségeket, amelyek szükségesek a sikeres alkalmazkodáshoz, alakításhoz és kiválasztáshoz. A szociális intelligencia, azaz mások érzelmeinek és motivációinak megértése, szintén kulcsszerepet játszik a gyakorlati intelligencia működésében. Az, hogy valaki képes-e hatékonyan kommunikálni, konfliktusokat kezelni, és együttműködni másokkal, nagymértékben befolyásolja a valós élethelyzetekben való boldogulását.
A gyakorlati intelligencia fontos szerepet játszik a vezetői képességekben is. Egy jó vezető nem csak szakmailag kompetens, hanem képes a helyzetek felismerésére, a megfelelő döntések meghozatalára, és a csapat motiválására is. A gyakorlati intelligencia segítségével a vezetők képesek alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez, kezelni a válsághelyzeteket, és inspirálni a munkatársaikat a közös célok elérésére.
Például, egy vállalkozó, aki a gyakorlati intelligenciájának köszönhetően felismeri egy piaci rést, és sikeresen indít egy új vállalkozást. Vagy egy tanár, aki a diákjai egyéni igényeihez igazítja a tanítási módszereit, és ezáltal hatékonyabban segíti őket a tanulásban. Ezek az emberek nem feltétlenül rendelkeznek magas IQ-val, de a gyakorlati intelligenciájuk lehetővé teszi számukra, hogy sikeresek legyenek a saját területükön.
Az intelligencia mérése a háromkomponensű elmélet alapján: Tesztek és értékelési módszerek
Sternberg háromkomponensű intelligenciaelmélete – analitikus, kreatív és gyakorlati intelligencia – komplex képet fest az emberi képességekről. Ennek megfelelően az intelligencia mérése is túlmutat a hagyományos IQ-teszteken, és igyekszik mindhárom komponenst felölelni.
Az analitikus intelligencia mérésére gyakran használnak feladatsorokat, amelyek logikai problémamegoldást, kritikai gondolkodást és információelemzést igényelnek. Ezek a tesztek sokban hasonlítanak a hagyományos intelligenciatesztekhez, de a hangsúly a problémák strukturált megoldásán van. A feladatok lehetnek például analógiák, szillogizmusok vagy szövegértési feladatok.
A kreatív intelligencia mérése nagyobb kihívást jelent, hiszen a kreativitás nehezen mérhető objektív módon. A tesztek gyakran nyílt végű feladatokat tartalmaznak, amelyekben a tesztelőnek új, eredeti megoldásokat kell generálnia egy adott problémára. Például megkérhetik a tesztelőt, hogy találjon ki minél több felhasználási módot egy hétköznapi tárgyra, vagy hogy alkosson egy történetet adott elemek felhasználásával.
A gyakorlati intelligencia mérésére olyan szituációs teszteket alkalmaznak, amelyek a valós életben előforduló problémákat szimulálják. A tesztelőknek meg kell mutatniuk, hogyan tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz, hogyan tudnak hatékonyan megoldani problémákat a mindennapi életben, és hogyan tudnak sikeresen navigálni a társadalmi helyzetekben. Például egy menedzserjelöltnek bemutathatnak egy konfliktushelyzetet a munkahelyen, és megkérhetik, hogy vázolja fel, hogyan kezelné a helyzetet.
A háromkomponensű elmélet mérésének egyik kulcseleme, hogy a teszteknek valós élethelyzetekre kell épülniük, és a tesztelőnek nemcsak a helyes választ kell megtalálnia, hanem azt is meg kell mutatnia, hogy miért az a válasz a legjobb.
Léteznek olyan komplex tesztek is, amelyek egyszerre több intelligenciakomponenst mérnek. Ezek a tesztek gyakran szimulációs feladatokat tartalmaznak, amelyekben a tesztelőknek különböző szerepeket kell betölteniük, és különböző problémákat kell megoldaniuk.
Az értékelés során figyelembe veszik a tesztelő válaszainak minőségét, eredetiségét és hatékonyságát. A válaszokat gyakran szakértők értékelik, akik figyelembe veszik a kontextust és a tesztelő érvelését.
Bár a háromkomponensű elmélet alapján történő intelligencia mérés bonyolultabb és időigényesebb, mint a hagyományos IQ-tesztek, átfogóbb képet ad az emberi képességekről, és jobban felkészít a valós élet kihívásaira.
A háromkomponensű elmélet kritikája és korlátai
Sternberg háromkomponensű intelligenciaelmélete, bár széles körben elismert, nem mentes a kritikától. Az egyik leggyakoribb kifogás az elmélet komponenseinek elválaszthatatlanságára vonatkozik a gyakorlatban. Nehéz egyértelműen elkülöníteni az analitikus, kreatív és gyakorlati intelligenciát, mivel a valós élethelyzetek gyakran egyszerre többféle intelligenciát is igényelnek.
Egy másik kritika a mérési módszerekkel kapcsolatos. Bár léteznek tesztek az egyes intelligenciatípusok mérésére, ezek validitása és megbízhatósága nem mindig egyértelmű. Sokan vitatják, hogy a tesztek valóban azt mérik-e, amire hivatottak, vagy egyszerűen csak a hagyományos intelligenciatesztek alternatívái.
Az elméletet emellett azzal is vádolják, hogy túlságosan nyugati kultúrára van szabva. A gyakorlati intelligencia, például, nagymértékben függ a környezettől és a társadalmi normáktól, ami azt jelenti, hogy ami egy kultúrában intelligens viselkedésnek számít, az egy másikban nem biztos, hogy az.
Ezen túlmenően, az elmélet prediktív ereje is kérdéses. Bár a háromkomponensű intelligenciaelmélet elvileg jobban képes előre jelezni a valós életbeli sikereket, mint a hagyományos IQ-tesztek, a kutatások eredményei vegyesek. Egyes tanulmányok alátámasztják az elméletet, míg mások nem találnak szignifikáns összefüggést az elmélet által mért intelligencia és a teljesítmény között.
Végül, az elmélet egyszerűsítése is felmerülhet. Az intelligencia egy rendkívül komplex jelenség, és elképzelhető, hogy a három komponens nem fedi le az összes releváns aspektust. Az érzelmi intelligencia vagy a szociális intelligencia például nem kapnak hangsúlyt az elméletben, pedig ezek is fontos szerepet játszhatnak a sikerben.
Sternberg elméletének összehasonlítása más intelligenciaelméletekkel (Gardner, Cattell, stb.)
Sternberg háromkomponensű intelligenciaelmélete, mely az analitikus, kreatív és gyakorlati intelligenciát foglalja magában, jelentősen eltér más, korábban elfogadott intelligenciaelméletektől, mint például Gardner többszörös intelligenciaelmélete vagy Cattell fluid és kristályos intelligencia elmélete.
Gardner elmélete, amely nyolc különböző intelligenciát (nyelvi, logikai-matematikai, térbeli, testi-kinesztetikus, zenei, interperszonális, intraperszonális és természeti) különböztet meg, sokkal szélesebb spektrumon vizsgálja az emberi képességeket. Míg Gardner elmélete az egyes intelligenciákat egymástól nagyrészt független területekként kezeli, Sternberg elmélete inkább arra fókuszál, hogyan használjuk az intelligenciánkat a mindennapi életben való boldoguláshoz. Sternberg hangsúlyozza, hogy az intelligencia nem csupán egyetlen képesség, hanem a környezethez való adaptáció és a problémamegoldás komplex folyamata.
Cattell elmélete a fluid és kristályos intelligencia kettősségére épül. A fluid intelligencia a problémamegoldó képességet és az új helyzetekhez való alkalmazkodást jelenti, míg a kristályos intelligencia a megszerzett tudást és tapasztalatot foglalja magában. Sternberg elmélete részben átfedi Cattell koncepcióját, különösen az analitikus intelligencia tekintetében, ami a logikai gondolkodást és a problémamegoldást hangsúlyozza. Ugyanakkor Sternberg a kreatív intelligenciával túl is mutat Cattell elméletén, mivel ez a komponens a kreativitást, az új ötletek generálását és a megszokottól eltérő gondolkodást emeli ki.
Sternberg elméletének egyik kulcsfontosságú különbsége a többi elmélethez képest, hogy hangsúlyozza az intelligencia kontextuális jellegét.
Ez azt jelenti, hogy az intelligencia nem csupán egy velünk született adottság, hanem a környezeti tényezők és a személyes tapasztalatok is jelentősen befolyásolják. A gyakorlati intelligencia, más néven „utcai intelligencia”, különösen fontos szerepet játszik ebben, mivel az a képesség, hogy valaki sikeresen alkalmazkodjon a környezetéhez, és hatékonyan oldja meg a mindennapi problémákat.
Összehasonlítva például Spearman g faktorával, ami az általános intelligenciát jelöli, Sternberg elmélete sokkal differenciáltabb képet ad az intelligenciáról. Míg Spearman a g faktort tekinti az intelligencia alapjának, Sternberg szerint az intelligencia három különböző, de egymással összefüggő komponensből áll.
Röviden, Sternberg elmélete egy komplexebb és gyakorlatiasabb megközelítést kínál az intelligencia megértéséhez, mint sok korábbi elmélet. Míg Gardner a képességek széles skáláját hangsúlyozza, Cattell a fluid és kristályos intelligencia kettősségére fókuszál, Sternberg elmélete a mindennapi életben való boldoguláshoz szükséges képességeket helyezi a középpontba.
A háromkomponensű intelligencia fejlesztésének lehetőségei az oktatásban és a munkahelyen
Sternberg háromkomponensű intelligenciaelmélete – analitikus, kreatív és gyakorlati intelligencia – nem csupán egy elméleti keretrendszer, hanem konkrét lehetőségeket kínál az intelligencia fejlesztésére az oktatásban és a munkahelyen. Az a felismerés, hogy az intelligencia nem egyetlen, mérhető érték, hanem különböző képességek összessége, lehetővé teszi, hogy célzottan fejlesszük az egyes területeket.
Az analitikus intelligencia, mely a problémamegoldó képességet és a kritikai gondolkodást foglalja magában, hagyományosan nagy hangsúlyt kap az oktatásban. Ennek fejlesztése érdekében a tanárok komplex feladatokat adhatnak a diákoknak, amelyek megkövetelik a probléma különböző szempontú megközelítését, a releváns információk kiválasztását és a logikus következtetések levonását. A munkahelyen az analitikus intelligencia fejlesztése tréningekkel, workshopokkal érhető el, ahol a munkavállalók esettanulmányokat elemeznek, adatokat értékelnek és döntéseket hoznak.
A kreatív intelligencia, mely az új ötletek generálására és az innovatív megoldások megtalálására fókuszál, gyakran háttérbe szorul. Az oktatásban ezt úgy lehet fejleszteni, hogy a tanárok bátorítják a diákokat a konvencióktól való eltérésre, az eredeti gondolatok megfogalmazására és a kockázatvállalásra. A brainstorming, a projekt alapú tanulás és a művészeti tevékenységek mind hozzájárulnak a kreatív intelligencia fejlődéséhez. A munkahelyen a kreatív intelligencia fejlesztése innovációs programokkal, ötletbörzékkel és design thinking workshopokkal valósítható meg. A cél, hogy a munkavállalók merjenek új megoldásokat keresni és kísérletezni.
A gyakorlati intelligencia, mely a mindennapi életben való boldogulást és a környezethez való alkalmazkodást segíti elő, gyakran a legkevésbé hangsúlyozott terület.
Az oktatásban a gyakorlati intelligencia fejlesztése a tanulók valós élethelyzetekkel való szembesítésével érhető el. A tanárok projekteket adhatnak, amelyekben a diákoknek konkrét problémákat kell megoldaniuk, például egy közösségi projekt megszervezése vagy egy termék piacra dobása. A munkahelyen a gyakorlati intelligencia fejlesztése a mentori programok, a shadowing és a rotációs programok segítségével történhet. A munkavállalók így különböző területeken szerezhetnek tapasztalatot és megtanulhatják, hogyan alkalmazkodjanak a változó körülményekhez.
Fontos, hogy a három intelligencia típus fejlesztése ne elkülönülten történjen, hanem integráltan. Az oktatásban ez azt jelenti, hogy a tanárok olyan feladatokat adnak, amelyek egyszerre igénylik az analitikus gondolkodást, a kreativitást és a gyakorlati alkalmazást. A munkahelyen a projekt csapatok kialakítása, ahol különböző képességű és tapasztalatú munkavállalók dolgoznak együtt, elősegítheti a három intelligencia típus együttes fejlődését.
Például egy projekt, amely egy új termék fejlesztését célozza, megköveteli az analitikus gondolkodást a piaci igények felméréséhez, a kreatív intelligenciát az új ötletek generálásához és a gyakorlati intelligenciát a termék megvalósításához és piacra dobásához. Egy ilyen projekt során a résztvevők nemcsak a szakmai tudásukat bővítik, hanem a három intelligencia típusukat is fejlesztik.
Az oktatásban és a munkahelyen is fontos a visszacsatolás. A tanárok és a vezetők rendszeresen értékeljék a diákok és a munkavállalók teljesítményét, és adjanak visszajelzést arról, hogy mely területeken fejlődtek és mely területeken van még szükségük fejlesztésre. A visszacsatolásnak konkrétnak és konstruktívnak kell lennie, hogy a diákok és a munkavállalók tudják, hogyan javíthatják a teljesítményüket.
A háromkomponensű intelligencia fejlesztése egy hosszú távú folyamat, amely folyamatos erőfeszítést és elkötelezettséget igényel. Azonban a befektetett energia megtérül, hiszen a fejlesztett intelligencia hozzájárul a diákok és a munkavállalók sikeréhez az iskolában, a munkahelyen és az élet minden területén.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
