Kurt Lewin, a 20. század egyik legjelentősebb szociálpszichológusa, úttörő szerepet játszott az interperszonális kapcsolatok dinamikájának megértésében. Ő volt az, aki a viselkedést nem csupán egyéni tényezők, hanem a szociális környezet függvényeként értelmezte. Lewin a „mezőelmélet” koncepciójával forradalmasította a pszichológiai gondolkodást, hangsúlyozva, hogy az egyén viselkedését a pillanatnyi „pszichológiai mező” határozza meg, amely magában foglalja az egyén és a környezet közötti kölcsönhatásokat.
A mezőelmélet kulcsfontosságú eleme a „tér” (life space) fogalma, mely az egyén tudatában lévő tények összessége, beleértve a szükségleteit, céljait, hiedelmeit és a környezet érzékelt tulajdonságait. Az interperszonális kapcsolatok szempontjából ez azt jelenti, hogy az emberek közötti interakciókat nagyban befolyásolja, hogyan érzékelik egymást és a közös helyzetet.
Lewin hangsúlyozta, hogy a csoport nem csupán az egyének összessége, hanem egy dinamikus egység, ahol a tagok kölcsönhatásban állnak egymással, és a csoport egészének van sajátos jellege.
Lewin vizsgálatai a csoportdinamikára fókuszáltak, különös tekintettel a vezetés stílusának és a csoportkohéziónak a hatásaira. Kísérletei kimutatták, hogy a demokratikus vezetés hatékonyabb és kielégítőbb, mint az autokratikus vagy a laissez-faire vezetés. Az ő munkássága alapozta meg a későbbi kutatásokat a konfliktuskezelés, a tárgyalás és a csoportmunka terén. Lewin rámutatott, hogy az interperszonális kapcsolatok minősége alapvetően befolyásolja az egyének jóllétét és a csoportok hatékonyságát.
Lewin életútja és munkássága: A gestaltpszichológia hatása
Kurt Lewin munkásságára jelentős hatást gyakorolt a gestaltpszichológia, amelynek alapelvei áthatják interperszonális kapcsolatelméletét is. A gestaltpszichológia hangsúlyozza, hogy az ember nem csupán az egyes elemek összességeként érzékeli a világot, hanem egységes, szervezett egészként. Lewin ezt az elvet alkalmazta a szociális térre, azaz arra a pszichológiai környezetre, amelyben az egyén él és cselekszik.
Lewin úgy vélte, hogy az egyén viselkedését nem csupán személyiségjegyei határozzák meg, hanem a szituáció is, amelyben éppen tartózkodik. Ezt fejezi ki a híres képlet: B = f(P, E), ahol B a viselkedést (Behavior), P a személyt (Person), E pedig a környezetet (Environment) jelöli. Ez a megközelítés szakított a korábbi, kizárólag a személyiségre fókuszáló elméletekkel, és hangsúlyozta a környezet, a szociális tér szerepét a viselkedés alakításában.
A gestaltpszichológia hatása abban is megmutatkozik, hogy Lewin az interperszonális kapcsolatokat dinamikus egészként fogta fel. Nem csupán az egyének jellemzőit vizsgálta, hanem azt, hogy hogyan hatnak egymásra, hogyan alakítják egymás viselkedését a kölcsönös interakciók során. A csoportdinamika kutatása során is a gestaltelvű megközelítés érvényesült, hiszen a csoportot nem csupán az egyének halmazának tekintette, hanem egy sajátos, egységes entitásnak, amelynek saját szabályai és dinamikája van.
A viselkedés megértéséhez tehát nem elég az egyént önmagában vizsgálni, hanem figyelembe kell venni a szociális teret, a környezetet és az interakciók dinamikáját is.
Lewin elmélete nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szociálpszichológia a viselkedés komplex, szituatív megközelítését alkalmazza. A gestaltpszichológia hatása révén Lewin képes volt egy olyan integrált elméletet alkotni, amely a személyt és a környezetet egységben kezeli, és a viselkedést e kettő interakciójának eredményeként értelmezi.
A mezőelmélet alapjai: Az egyén a pszichológiai mezőben
Kurt Lewin mezőelmélete forradalmasította a pszichológiát, különösen az interperszonális kapcsolatok terén. A mezőelmélet lényege, hogy az egyén viselkedését nem csupán a személyiségjellemzői határozzák meg, hanem az a pszichológiai mező is, amelyben az adott pillanatban tartózkodik. Ez a mező magában foglalja az egyén belső állapotát (szükségleteit, motivációit, vágyait) és a külső környezetet (a többi embert, a társadalmi normákat, a fizikai környezetet).
A viselkedés (B) tehát Lewin szerint a személyiség (P) és a környezet (E) függvénye: B = f(P, E). Ez az egyenlet hangsúlyozza, hogy a viselkedés nem statikus, hanem dinamikusan változik a személyiség és a környezet kölcsönhatásának eredményeként.
Az egyén nem egy vákuumban létezik, hanem egy komplex, dinamikus rendszer része, ahol minden elem kölcsönhatásban van egymással.
Az interperszonális kapcsolatok szempontjából ez azt jelenti, hogy egy adott kapcsolat minőségét és dinamikáját befolyásolja mindkét fél személyisége, szükségletei, elvárásai, valamint az a tágabb társadalmi és kulturális kontextus, amelyben a kapcsolat létezik. Például, egy munkahelyi konfliktus nem csupán a két érintett személyiségének ütközése, hanem a munkahelyi hierarchia, a vállalati kultúra és a külső piaci nyomás is szerepet játszhat benne.
Lewin bevezette a „élettér” (life space) fogalmát, amely az egyén számára pszichológiailag jelentős tényezőket foglalja magában. Az élettér tartalmazza az egyén céljait, szükségleteit, félelmeit és a környezet azon elemeit, amelyek ezeket befolyásolják. Az élettér dinamikus, folyamatosan változik az egyén tapasztalatai és a környezeti hatások következtében. Az interperszonális kapcsolatok során a másik fél az élettér részévé válik, és befolyásolja az egyén viselkedését és érzéseit.
Az élettérben az egyén különböző „erőterekkel” (valences) találkozik, amelyek vonzzák (pozitív valencia) vagy taszítják (negatív valencia). Az interperszonális kapcsolatokban ezek az erőterek lehetnek a másik fél viselkedése, megnyilvánulásai, vagy akár a kapcsolat jövőjével kapcsolatos elvárások. Az egyén viselkedését az határozza meg, hogy a különböző erőterek hogyan hatnak rá, és hogyan próbálja elérni a céljait az élettérben.
A viselkedés determinánsai: Személyiség és környezet kölcsönhatása
Kurt Lewin elmélete alapjaiban rengette meg a pszichológia addigi szemléletét, miszerint az ember viselkedése kizárólag a személyiségjegyekből fakad. Lewin ehelyett azt állította, hogy a viselkedés a személy és a környezet együttes hatásának eredménye. Ezt a gondolatot a híres képletével fejezte ki: B = f(P, E), ahol B a viselkedés (Behavior), P a személy (Person), E pedig a környezet (Environment).
Lewin hangsúlyozta, hogy a személyiség nem egy statikus, megváltoztathatatlan entitás, hanem egy dinamikus rendszer, amely folyamatosan kölcsönhatásban van a környezettel. A személyiségbe beletartoznak az egyén szükségletei, motivációi, hiedelmei és értékei. A környezet pedig magában foglalja mindazokat a külső tényezőket, amelyek hatással vannak az egyénre, például a társadalmi normák, a kulturális értékek, a fizikai környezet és a más emberek viselkedése.
Lewin elméletének központi eleme a „élettér” (life space) fogalma. Az élettér az egyén és a környezetének szubjektív reprezentációja, vagyis az, ahogyan az egyén érzékeli és értelmezi a valóságot. Az egyén viselkedését az határozza meg, hogy az élettérben milyen erők hatnak rá. Ezek az erők lehetnek vonzóak (közeledést kiváltóak) vagy taszítóak (elkerülést kiváltóak).
A viselkedés nem a múltbeli események determinisztikus következménye, hanem az aktuális élettérben jelenlévő erők eredője.
Lewin elmélete jelentős hatást gyakorolt a szociálpszichológiára és a szervezetpszichológiára. Rávilágított arra, hogy a viselkedés megértéséhez és befolyásolásához figyelembe kell venni mind a személyiség, mind a környezet szerepét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a viselkedés megváltoztatásához nemcsak a személyiség megváltoztatására kell törekedni, hanem a környezet átalakítására is.
Például, ha egy munkahelyen azt szeretnénk, hogy a munkatársak együttműködőbbek legyenek, akkor nemcsak a munkatársak személyiségfejlesztésére kell koncentrálni, hanem a munkahelyi környezet olyan módon történő kialakítására is, amely ösztönzi az együttműködést. Ez magában foglalhatja a kommunikációs csatornák javítását, a csapatmunkát elősegítő projektek indítását, vagy a versengés helyett az együttműködést jutalmazó rendszerek bevezetését.
Érték, elvárás és erő: A viselkedés motivációs alapjai Lewin elméletében
Kurt Lewin tér-elmélete alapvető fontosságú az interperszonális kapcsolatok megértésében. Lényege, hogy a viselkedést (V) nem csak a személyiség (S) határozza meg, hanem a környezet (K) is, azaz V = f(S, K). Ez a képlet azt jelenti, hogy a viselkedés a személy és a környezet kölcsönhatásának függvénye.
A környezet Lewin értelmezésében nem csak a fizikai teret jelenti, hanem a pszichológiai teret is, melybe a személy által érzékelt és értelmezett valóság tartozik. Ez a tér tartalmazza azokat az erőket, melyek a személyt bizonyos irányokba vonzzák vagy taszítják.
A viselkedést tehát nem csak belső motivációk, hanem a környezet által generált erők is befolyásolják.
Ezek az erők összefüggnek a szükségletekkel és célokkal. Egy cél elérése vonzóerőt (pozitív valenciát) generál, míg egy akadály taszítóerőt (negatív valenciát). Az erők erőssége függ a cél értékétől és a megvalósítás várható sikerességétől.
Például, ha valaki baráti kapcsolatot szeretne kialakítani (cél), a barátság értéke (pozitív valencia) és a siker reménye (magas elvárás) erős vonzóerőt generál, ami a kapcsolatteremtésre ösztönzi. Ugyanakkor a visszautasítástól való félelem (negatív valencia) és a sikertelenség valószínűsége (alacsony elvárás) taszítóerőt képezhet, ami gátolja a kezdeményezést.
Lewin elmélete rávilágít arra, hogy az interperszonális kapcsolatok alakulását a személy belső motivációi és a környezet által kínált lehetőségek és akadályok együttesen határozzák meg. A viselkedés megértéséhez tehát mindkét tényezőt figyelembe kell venni.
A konfliktusok típusai Lewin szerint: Közelítés-közelítés, elkerülés-elkerülés, közelítés-elkerülés
Kurt Lewin, a szociálpszichológia úttörője, sokat foglalkozott az interperszonális kapcsolatok dinamikájával és a konfliktusok természetével. Elmélete szerint az egyén viselkedését a személyiség és a környezet kölcsönhatása határozza meg. Ebben a kontextusban a konfliktusok három fő típusa merül fel:
- Közelítés-közelítés konfliktus: Ebben az esetben az egyén két vonzó, de egymást kizáró cél vagy lehetőség között választhat. Mindkettő pozitív, de egyszerre nem érhető el. Például: egy személynek választania kell, hogy egy izgalmas utazásra menjen, vagy egy általa régóta vágyott koncerten vegyen részt. A döntés nehézségét az adja, hogy mindkét opció kellemes élményt ígér.
- Elkerülés-elkerülés konfliktus: Itt az egyénnek két kellemetlen, elkerülendő lehetőség közül kell választania. Mindkettő negatív, és egyik sem kívánatos. Például: egy diák választhat, hogy megbukik egy vizsgán, vagy szigorú büntetéssel számolhat, ha nem tanul. A döntés során a legkisebb rosszat kell választania.
- Közelítés-elkerülés konfliktus: Ez a legösszetettebb típus, ahol egyetlen cél vagy lehetőség egyszerre tartalmaz vonzó és taszító elemeket. Például: egy állásajánlat magas fizetéssel jár, de távol van a családtól. Az egyénnek mérlegelnie kell a pozitív (fizetés) és a negatív (távolság) tényezőket, mielőtt döntést hoz.
Ezek a konfliktustípusok nem csak elméleti konstrukciók, hanem a mindennapi életünk során gyakran tapasztalhatók. A döntéseink meghozatalakor tudat alatt vagy tudatosan mérlegelünk a különböző lehetőségek előnyeit és hátrányait.
A konfliktusok megoldása szempontjából kulcsfontosságú a helyzet pontos felmérése és a különböző opciók alapos mérlegelése.
A közelítés-elkerülés konfliktus különösen érdekes, mert gyakran ambivalens érzéseket vált ki. Az egyén egyszerre vágyik a célra és tart tőle. Ez a bizonytalanság stresszt és szorongást okozhat.
Lewin elmélete rávilágít arra, hogy a konfliktusok nem csupán kellemetlen velejárói az életnek, hanem fontos szerepet játszanak a személyiség fejlődésében és a döntéshozatali folyamatokban. A konfliktusok kezelése révén jobban megismerhetjük önmagunkat és a környezetünket.
A csoportdinamika jelentősége: A csoport mint pszichológiai mező
Kurt Lewin munkásságának egyik központi eleme a csoportdinamika, melyet a csoportok viselkedésének és interakcióinak tanulmányozására fejlesztett ki. Lewin a csoportot nem csupán egyének összességeként, hanem egy dinamikus pszichológiai mezőként értelmezte. Ez a mező magában foglalja a csoporttagok közötti kapcsolatokat, a csoportnormákat, a hatalmi viszonyokat és a közös célokat.
Lewin szerint a csoport viselkedése nem egyszerűen az egyéni viselkedések összege, hanem egy komplex rendszer eredménye, ahol minden elem kölcsönhatásban van egymással. A csoportdinamika azt vizsgálja, hogy ezek a kölcsönhatások hogyan befolyásolják a csoport teljesítményét, a tagok elégedettségét és a csoporton belüli konfliktusokat.
A csoportdinamika megértése kulcsfontosságú a sikeres vezetéshez, a hatékony csapatmunkához és a konfliktusok kezeléséhez.
A mezőelmélet alapján Lewin azt állította, hogy a viselkedést a személyiség és a környezet közötti kölcsönhatás határozza meg. Ebben az összefüggésben a csoport maga is egy környezetnek tekinthető, amely befolyásolja az egyének viselkedését. Például, egy erős csoportnorma hatására az egyének konformabban viselkedhetnek, még akkor is, ha ez ellentétes az egyéni preferenciáikkal.
Lewin kísérletei során kimutatta, hogy a különböző vezetési stílusok (például az autokratikus, demokratikus és laissez-faire stílus) jelentősen befolyásolják a csoport teljesítményét és a tagok motivációját. A demokratikus vezetés általában hatékonyabbnak bizonyult, mivel elősegítette a csoporttagok közötti együttműködést és növelte a tagok elkötelezettségét.
A csoportdinamika kutatása révén Lewin rávilágított arra, hogy a csoportok nem statikus entitások, hanem folyamatosan változó rendszerek, amelyeket számos tényező befolyásol. A csoportdinamika megértése lehetővé teszi számunkra, hogy hatékonyabban alakítsuk és irányítsuk a csoportokat, ezzel elősegítve a pozitív változásokat és a közös célok elérését.
A vezetés stílusai és hatásuk a csoportra: Autokratikus, demokratikus, laissez-faire
Kurt Lewin és munkatársai az 1930-as években végzett kutatásaik során azonosították a vezetés három fő stílusát, és megvizsgálták azok hatását a csoportkohézióra, a termelékenységre és a csoporttagok elégedettségére. Ezek a stílusok az autokratikus, a demokratikus és a laissez-faire.
Az autokratikus vezetés jellemzője, hogy a vezető hozza meg a döntéseket, kevés vagy semmilyen bevonással a csoport tagjaitól. A vezető diktatórikus módon irányítja a csoportot, szigorú szabályokat és elvárásokat támaszt. Ennek a stílusnak az eredménye gyakran magas termelékenység rövid távon, de alacsonyabb morállal és kreativitással járhat. A csoporttagok kevésbé érzik magukat elkötelezettnek a feladatok iránt, és feszültség alakulhat ki a vezetővel szemben. Ez a stílus hatékony lehet vészhelyzetekben, vagy amikor gyors döntésekre van szükség, de hosszú távon káros lehet a csoport dinamikájára.
Ezzel szemben a demokratikus vezetés a csoporttagok aktív bevonására épül a döntéshozatali folyamatba. A vezető ösztönzi a véleménynyilvánítást, támogatja a kreativitást, és figyelembe veszi a csoporttagok igényeit. Bár a döntéshozatal hosszabb időt vehet igénybe, a csoportkohézió és a morál magasabb, a termelékenység pedig stabil és fenntartható. A csoporttagok elkötelezettebbek a közösen meghozott döntések iránt, és nagyobb valószínűséggel vállalnak felelősséget a feladatokért.
A demokratikus vezető elősegíti a csoport autonómiáját, és támogatja a tagok fejlődését.
A laissez-faire vezetés egy rendkívül engedékeny stílus, ahol a vezető minimális beavatkozást gyakorol a csoport munkájába. A csoporttagok teljesen szabadon dolgozhatnak, a vezető pedig csak akkor avatkozik be, ha kifejezetten kérik a segítségét. Ez a stílus akkor lehet sikeres, ha a csoporttagok magasan képzettek, motiváltak és önállóak, de gyakran alacsony termelékenységhez, zavarodottsághoz és a célok elérésének hiányához vezethet, különösen akkor, ha a csoportnak nincs megfelelő irányítása vagy támogatása. A csoporttagok úgy érezhetik, hogy a vezető nem törődik velük, és elveszíthetik a motivációjukat.
Lewin kutatásai rámutattak arra, hogy a vezetés stílusa jelentősen befolyásolja a csoport légkörét, a tagok viselkedését és a teljesítményt. Nincsen egyetlen, minden helyzetben tökéletes vezetői stílus, a hatékony vezetés a helyzetnek és a csoport igényeinek megfelelő stílus alkalmazását jelenti.
A változás menedzsmentje Lewin elméletében: Felolvasztás, változtatás, megszilárdítás
Kurt Lewin, a szociálpszichológia úttörője, nem csupán az interperszonális kapcsolatok dinamikáját vizsgálta, hanem a változásmenedzsment területén is maradandót alkotott. Az általa kidolgozott modell, mely a felolvasztás, változtatás és megszilárdítás fázisaira épül, ma is széles körben alkalmazott keretrendszer a szervezeti és egyéni változások kezelésére.
A felolvasztás (Unfreezing) fázisa a status quo megkérdőjelezésével kezdődik. Ez a szakasz kritikus fontosságú, hiszen az emberek természetes módon ellenállnak a változásnak. A felolvasztás során célunk a motiváció megteremtése a változásra, a régi szokások és viselkedésminták elavulttá nyilvánítása. Ezt elérhetjük a problémák feltárásával, a jelenlegi helyzet elemzésével, valamint a változás szükségességének kommunikálásával. A vezetőknek ebben a fázisban kulcsszerepük van a félelmek eloszlatásában és a bizalom kiépítésében.
A változtatás (Changing) fázisban történik meg a tényleges átalakulás. Ez a folyamat magában foglalhatja új viselkedésminták elsajátítását, új technológiák bevezetését, vagy a szervezeti struktúra átalakítását. A sikeres változtatás érdekében fontos a részvétel, azaz az érintettek bevonása a döntéshozatalba és a végrehajtásba. A folyamatos kommunikáció, a visszajelzés és a támogatás elengedhetetlen a változás iránti elkötelezettség fenntartásához.
A változás nem csupán egy esemény, hanem egy folyamat, melynek minden fázisa egyformán fontos a sikerhez.
A megszilárdítás (Refreezing) fázis a változás tartóssá tételéről szól. Ebben a szakaszban az új viselkedésmintákat be kell építeni a szervezeti kultúrába, a folyamatokba és a rendszerekbe. Fontos a pozitív megerősítés, a jutalmazás és az elismerés, hogy az emberek motiváltak maradjanak az új módon való cselekvésre. A folyamatos monitoring és a visszajelzés segít az esetleges problémák azonosításában és korrigálásában.
Lewin modellje rámutat arra, hogy a változás nem egy egyszeri esemény, hanem egy ciklikus folyamat, mely folyamatosan felülvizsgálatra és adaptációra szorul. A modell egyszerűsége ellenére mélyreható betekintést nyújt a változás dinamikájába, és hasznos iránymutatást ad a vezetőknek és a változásmenedzsereknek a sikeres átalakítások megvalósításához.
Lewin elméletének kritikái és korlátai
Kurt Lewin interperszonális kapcsolatelmélete, bár rendkívül befolyásos, nem mentes a kritikáktól és korlátoktól. Egyik fő kritikája az egyszerűsítésre való hajlam. A valóságban az interperszonális kapcsolatok sokkal komplexebbek és árnyaltabbak, mint ahogy Lewin modellje ábrázolja. A mezőelmélet, bár hasznos keretet biztosít, gyakran figyelmen kívül hagyja a kapcsolatok történeti és kulturális kontextusát.
Egy másik korlátja az általánosíthatóság kérdése. Lewin kutatásai gyakran kis csoportokon alapultak, és kérdéses, hogy az eredmények mennyire alkalmazhatóak nagyobb, heterogénebb közösségekre vagy különböző kulturális hátterű emberekre. A kulturális különbségek jelentősen befolyásolhatják az interperszonális dinamikát, amit Lewin elmélete nem mindig vesz figyelembe.
A kísérleti módszerek alkalmazása is felvet kérdéseket. A laboratóriumi körülmények mesterségesek lehetnek, és nem feltétlenül tükrözik a valós élethelyzeteket. Ez a validitást is érintheti, mivel a kísérleti eredmények nem feltétlenül érvényesek a természetes környezetben.
Lewin elméletének egyik gyengesége, hogy kevésbé hangsúlyozza az egyéni különbségek szerepét az interperszonális kapcsolatokban.
A személyiségjegyek, az érzelmi intelligencia és a kommunikációs stílusok mind befolyásolják, hogyan alakítunk ki és tartunk fenn kapcsolatokat, de ezeket Lewin modellje nem mindig integrálja megfelelően. A motivációk és célok is fontos szerepet játszanak, és ezek változhatnak az idő múlásával, ami befolyásolja a kapcsolatok dinamikáját. Lewin elmélete inkább a pillanatnyi helyzetre fókuszál, mint a hosszú távú változásokra.
Végül, néhány kritikus megjegyzi, hogy Lewin elmélete túl optimista képet festhet az emberi viselkedésről. Az emberek nem mindig racionálisak és együttműködőek, és a konfliktusok és a hatalmi harcok is szerves részét képezhetik az interperszonális kapcsolatoknak.
Lewin öröksége: Az elmélet mai relevanciája és alkalmazási területei
Kurt Lewin interperszonális kapcsolatelmélete, különösen a mezőelmélet, máig meghatározó a szervezeti pszichológiában és a csoportdinamikában. Az elmélet lényege, hogy az egyén viselkedését a környezete, azaz a „mező” befolyásolja, ami magában foglalja a személyt, a környezetét és a kettő közötti kölcsönhatásokat.
Mai relevanciája abban rejlik, hogy segít megérteni, hogyan alakulnak a csoportkohéziós folyamatok, hogyan jönnek létre konfliktusok, és hogyan lehet hatékonyan vezetni egy csapatot. A mezőelmélet alkalmazásával feltárhatjuk a csoporton belüli erőtereket, amelyek befolyásolják a tagok viselkedését és a csoport teljesítményét. Például, egy negatív munkahelyi légkör csökkentheti a motivációt és a termelékenységet.
A változás nem egy izolált esemény, hanem egy folyamat, amely magában foglalja a felengedést (unfreezing), a változást (changing) és a rögzítést (refreezing).
Alkalmazási területei rendkívül széleskörűek: a szervezeti átalakítások kezelésétől kezdve a konfliktuskezelésen át a csapatépítésig. Lewin elmélete segít a vezetőknek abban, hogy megértsék, milyen tényezők befolyásolják a beosztottjaik viselkedését, és hogyan tudják ezeket a tényezőket pozitív irányba befolyásolni. A változásmenedzsment során például elengedhetetlen a felengedés szakasza, amikor a régi szokásokat és attitűdöket lebontjuk, hogy helyet adjunk az újnak. A rögzítés pedig biztosítja, hogy az új viselkedésformák tartósan beépüljenek a szervezet működésébe.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
