Walter Kohan munkássága a gyermekkor fogalmának kortárs újraértelmezésében kulcsfontosságú. Ahelyett, hogy a gyermekkort pusztán a felnőtté válás előszobájaként tekintenénk, Kohan arra ösztönöz bennünket, hogy a gyermekkort önmagában is értékes, jelentéssel bíró életfázisként vizsgáljuk.
A hagyományos pedagógiai megközelítések gyakran a gyermekeket hiányos lényekként ábrázolják, akiknek tudást kell adni, és formálni kell őket. Kohan ezzel szemben hangsúlyozza a gyermekek képességét a gondolkodásra, a kérdések feltevésére és a világ megértésére. Ebből a szempontból a gyermekkor nem csupán egy felkészülési időszak, hanem egy aktív, alkotó folyamat.
A gyermekkor nem egy megoldandó probléma, hanem egy megélendő tapasztalat.
Kohan filozófiai munkássága rávilágít arra, hogy a gyermekek nem passzív befogadói a tudásnak, hanem aktív résztvevői a tudás létrehozásának. A gyermekekkel való párbeszéd, a kérdéseikre való odafigyelés, és a gondolataik komolyan vétele elengedhetetlen a demokratikus neveléshez és a kritikai gondolkodás fejlesztéséhez.
Kohan megközelítése kihívást jelent a hagyományos hatalmi struktúrák számára, amelyek a felnőttet a tudás birtokosának, a gyermeket pedig a tudás befogadójának tekintik. Ezzel szemben Kohan a kölcsönös tanulás lehetőségét hangsúlyozza a gyermek és a felnőtt között, elismerve, hogy a gyermekek is képesek új perspektívákat és meglátásokat hozni a világba.
A gyermekkor fogalmának ilyen radikális újraértelmezése mélyreható következményekkel jár a pedagógiára, a gyermekvédelemre és a társadalom egészére nézve. A gyermekek jogainak érvényesítése, a véleményük meghallgatása és a részvételük biztosítása mind olyan területek, ahol Kohan munkássága iránymutató lehet.
Kohan filozófiai háttere és inspirációi: Deleuze, Foucault és a posztstrukturalizmus hatása
Walter Kohan munkásságának megértéséhez elengedhetetlen feltárni filozófiai hátterét és azokat az inspirációkat, amelyek formálták a gyermekkorról alkotott nézeteit. Különösen Gilles Deleuze, Michel Foucault és a posztstrukturalizmus eszméi gyakoroltak mélyreható hatást gondolkodására.
Deleuze hatása Kohan munkáiban leginkább a gyermekkor mint állandó keletkezés, mint potenciális valóság megközelítésében érhető tetten. Deleuze elutasítja a rögzített identitásokat és hangsúlyozza a folyamatos változást és differenciálódást. Kohan ezt a gondolatot alkalmazza a gyermekkorra, elutasítva a gyermeket mint hiányos felnőttet, és ehelyett a gyermeket mint aktív, kreatív és potenciállal teli lényt értelmezi. A gyermek nem egy előre meghatározott végcél felé halad, hanem a jelenben létezik, tele lehetőségekkel és a világ újrateremtésének képességével. Deleuze „differencia és ismétlés” fogalma is megjelenik Kohan írásaiban, hangsúlyozva, hogy a gyermekkor tapasztalatai nem egyszerűen ismétlődnek, hanem minden egyes ismétlésben valami új születik.
Foucault hatása abban nyilvánul meg, hogy Kohan kritikusan viszonyul a gyermekkor intézményesített formáihoz. Foucault elemzései a hatalom és tudás összefonódásáról rávilágítanak arra, hogy a gyermekkor fogalmát is a hatalmi viszonyok alakítják. Az iskolarendszer, a pedagógiai gyakorlatok és a gyermekvédelmi intézmények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermeket meghatározott kategóriákba sorolják és kontrollálják. Kohan Foucault-t követve felhívja a figyelmet a gyermekkor diskurzív konstrukciójára, arra, hogy a gyermekkorról alkotott elképzeléseink nem semlegesek, hanem ideológiailag terheltek. A „felügyelet és büntetés” gondolata is megjelenik Kohan értelmezésében, amikor a gyermekkor intézményesített formáit vizsgálja, és feltárja, hogyan működnek ezek az intézmények a gyermekek feletti kontroll gyakorlásának eszközeiként.
Kohan a posztstrukturalizmus eszköztárát használja fel arra, hogy dekonstruálja a gyermekkor hagyományos fogalmait, és új perspektívákat nyisson a gyermekkor megértésére.
A posztstrukturalizmus általános hatása Kohan munkásságában a szkepticizmus a nagy narratívákkal szemben, azaz a mindenre érvényes magyarázatok elutasítása. Kohan elutasítja a gyermekkor egyetlen, univerzális definícióját, és ehelyett a különböző kontextusok és perspektívák figyelembevételére törekszik. A posztstrukturalizmus hangsúlyozza a nyelv és a diskurzus szerepét a valóság megteremtésében, és Kohan ezt a gondolatot alkalmazza a gyermekkorra, hangsúlyozva, hogy a gyermekkorról alkotott elképzeléseink nem tükrözik a valóságot, hanem aktívan alakítják azt. A posztstrukturalizmus dekonstruktív megközelítése lehetővé teszi Kohan számára, hogy feltárja a gyermekkor hagyományos fogalmainak rejtett feltételezéseit és ideológiai tartalmát.
A gyermekkor hagyományos felfogása: Rousseau, Piaget és a fejlődéslélektani modellek kritikája
A gyermekkor hagyományos felfogása mélyen gyökerezik a Rousseau-i idealizált képben, mely a gyermeket ártatlan, romlatlan lényként ábrázolja. Ezen a felfogáson alapulva a felnőtt feladata a gyermek természetes fejlődésének biztosítása, a külső beavatkozás minimalizálása. Ez a nézet jelentős hatással volt a pedagógiára és a gyermeknevelésre, hangsúlyozva a szabadságot és az önkifejezést.
Piaget kognitív fejlődéselmélete tovább erősítette a gyermekkor szakaszokra bontott, lineáris fejlődésének elképzelését. Piaget szerint a gyermek gondolkodása meghatározott szakaszokon megy keresztül, melyek során egyre komplexebb kognitív képességeket sajátít el. Ez a modell rendszerezett képet nyújt a gyermek fejlődéséről, de kritikát kapott amiatt, hogy univerzálisnak tekinti a fejlődési szakaszokat, figyelmen kívül hagyva a kulturális és társadalmi különbségeket.
A fejlődéslélektani modellek gyakran a gyermeket passzív befogadóként kezelik, aki a környezet hatásaira reagál. Ezzel szemben Walter Kohan a gyermeket aktív szereplőként értelmezi, aki képes gondolkodni, kérdéseket feltenni és véleményt formálni a világról. Kohan kritikája a gyermekkor hagyományos felfogásával szemben arra irányul, hogy a gyermekeket gyakran infantilizálják, megfosztva őket a gondolkodás és a filozófiai reflexión képességétől.
A gyermekkor nem egy előkészítő szakasz a felnőttkorra, hanem egy önálló, értékes létezési forma, ahol a gyermeknek joga van a gondolkodásra és a tudásra.
Kohan hangsúlyozza, hogy a gyermekek nem csupán a felnőttek által közvetített tudást sajátítják el, hanem aktívan részt vesznek a jelentésalkotásban és a világ megértésében. Ez a szemléletváltás a pedagógiában is paradigmaváltást követel, ahol a tanár nem a tudás egyetlen forrása, hanem a gyermekek gondolkodásának facilitátora.
A gyermekkor hagyományos felfogásának kritikája rávilágít arra, hogy a gyermekeket gyakran definíciók és kategóriák közé szorítják, figyelmen kívül hagyva egyéni különbségeiket és képességeiket. Kohan a gyermekkor fogalmának dekonstrukciójával arra ösztönzi a pedagógusokat és a szülőket, hogy újragondolják a gyermekekhez való viszonyukat, és elismerjék őket autonóm gondolkodóként.
A fejlődéslélektani modellek, bár hasznosak a gyermek fejlődésének megértésében, gyakran redukálják a gyermeket objektív, mérhető jellemzőkre. Ezzel szemben Kohan a gyermekkor szubjektív, tapasztalati dimenzióját hangsúlyozza, ahol a gyermek egyedi módon éli meg a világot és a saját helyét benne. Ez a nézőpont elengedhetetlen a gyermekekkel való hiteles és empatikus kapcsolat kialakításához.
A gyermek, mint filozófus: Kohan nézete a gyermeki gondolkodás autonómiájáról és kreativitásáról
Walter Kohan munkásságának egyik központi eleme a gyermekkor fogalmának újragondolása. Kohan nem tekinti a gyermeket hiányos lénynek, egy felnőtté válás előtti stádiumnak, hanem egy teljes értékű, autonóm gondolkodásra képes individuumként.
Kohan szerint a gyermekek filozófiai kérdésekkel való foglalkozása nem csupán egy pedagógiai eszköz, hanem a gyermeki gondolkodás természetes velejárója. A gyermekek spontán módon tesznek fel olyan kérdéseket, amelyek a lét, az igazság, a jó és a rossz természetét firtatják. Ezek a kérdések nem csupán naiv kíváncsiságok, hanem mély filozófiai reflexiók, amelyek rávilágítanak a világ komplexitására.
Kohan hangsúlyozza a gyermeki gondolkodás kreativitását és eredetiségét. A gyermekek nem korlátozódnak a bevett válaszokra és a konvencionális gondolkodásra. Képesek új perspektívákból szemlélni a világot, és olyan megoldásokat találni, amelyek a felnőttek számára nem jutnak eszébe. Ez a kreativitás nem csupán a művészetben nyilvánul meg, hanem a problémamegoldásban, a társas interakciókban és a világ megértésében is.
A „gyermekfilozófia” nem a filozófia leegyszerűsítése a gyermekek számára, hanem egy dialógus, egy közös gondolkodás a gyermekekkel. Kohan szerint a pedagógus feladata nem az, hogy „filozófiát tanítson” a gyermekeknek, hanem az, hogy teret és lehetőséget teremtsen a közös gondolkodásra, a kérdések feltevésére és a válaszok keresésére.
A gyermek nem egy „majdnem felnőtt”, hanem egy jelen idejű filozófus, aki képes a világot friss szemmel látni és új kérdéseket feltenni.
Kohan megközelítése a gyermekkorhoz radikálisan eltér a hagyományos nézetektől. Ő nem a hiányt, hanem a potenciált hangsúlyozza. Nem a felnőtté válásra való felkészülést, hanem a jelen idejű kreatív és autonóm gondolkodást emeli ki.
Kohan szerint a gyermekekkel való filozófiai diskurzus nem csupán a gyermekek fejlődését segíti elő, hanem a felnőttek gondolkodását is gazdagítja. A gyermekek friss szemlélete és eredeti kérdései rávilágíthatnak a felnőttek gondolkodásának korlátaira, és új perspektívákat nyithatnak meg.
Az oktatás átértelmezése: Kohan pedagógiai javaslatai a gyermekközpontú és filozófiai nevelésért
Walter Kohan munkásságának középpontjában a gyermekkor fogalmának radikális átértelmezése áll. Kohan szerint a gyermeket nem szabad a felnőtté válás passzív várományosaként kezelni, hanem aktív, gondolkodó lényként, aki már a jelenben is képes a filozófiai reflexiónra. Ez a nézőpont gyökeresen megváltoztatja az oktatáshoz való viszonyunkat.
Kohan pedagógiai javaslatai a hagyományos, tudásközpontú oktatással szemben a gyermekközpontú és filozófiai nevelést helyezik előtérbe. Ahelyett, hogy a gyermekeket kész tudással tömjük tele, a hangsúlyt a kérdések feltevésére, a kritikai gondolkodásra és az önálló véleményalkotásra helyezi.
Kohan elméletének kulcseleme a „filozófiai gyakorlat” bevezetése az iskolákba. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerekeknek filozófiatörténetet kell tanulniuk, hanem hogy lehetőséget kell teremteni számukra, hogy közösen gondolkodjanak el az élet nagy kérdésein. Például: Mi a boldogság? Mi a jó és a rossz? Mi a tudás?
A filozófiai gyakorlat célja nem a helyes válaszok megtalálása, hanem a gondolkodás folyamatának élvezete és a közös megértés elérése.
Kohan hangsúlyozza, hogy a tanár szerepe ebben a folyamatban nem az, hogy „megmondja a tutit”, hanem hogy moderálja a beszélgetést, kérdéseket tegyen fel, és segítse a gyerekeket abban, hogy saját gondolataikat formálják meg. A tanárnak partnernek kell lennie a gondolkodásban, nem pedig tekintélyelvű tudásforrásnak.
A Kohan-féle pedagógia nemcsak a gyermekek intellektuális fejlődését szolgálja, hanem a szociális és érzelmi fejlődésüket is. A közös gondolkodás során a gyerekek megtanulják meghallgatni egymást, tiszteletben tartani a különböző véleményeket, és együttműködni a közös cél érdekében.
Kohan munkássága rávilágít arra, hogy a gyermekkor nem egy felnőtté válásra való felkészülés időszaka, hanem értékes és önálló életszakasz, amelyet tiszteletben kell tartani és amelyben a gyermekeknek joguk van a gondolkodásra és a véleménynyilvánításra.
A „gyermekkor vége” és a felnőttség kérdése: Kohan perspektívája a kortárs társadalmi változásokra
Walter Kohan munkásságában a gyermekkor fogalma nem csupán egy életkori szakasz leírása, hanem egy filozófiai és társadalmi konstrukció kritikája. Kohan a „gyermekkor vége” jelenségét vizsgálva nem a gyermekek fejlődésének valamiféle hanyatlását látja, hanem a kortárs társadalmi változások tükröződését. Szerinte a technológiai fejlődés, a média hatása és a felnőttvilág egyre korábbi betörése a gyermekek életébe átalakítja a gyermekkor hagyományos képét.
Kohan elmélete szerint a gyermekkor nem egy univerzális, időtlen kategória, hanem történelmileg és társadalmilag meghatározott. A „gyermekkor vége” tehát nem azt jelenti, hogy a gyermekek gyorsabban nőnek fel, hanem hogy a társadalom által a gyermekkorhoz kapcsolt elvárások és korlátok elmosódnak. A gyermekek egyre korábban szembesülnek felnőtt témákkal, információkkal, és a fogyasztói társadalom is egyre inkább célba veszi őket.
A felnőttség kérdése szorosan összefügg a gyermekkor fogalmával. Ha a gyermekkor véget ér, mi történik a felnőttséggel? Kohan szerint a felnőttség sem egy statikus állapot, hanem egy folyamatosan változó konstrukció. A kortárs társadalomban a felnőttséghez kapcsolt felelősség, stabilitás és autonómia is átalakulóban van. A fiatal felnőttek nehezebben találnak munkát, lakást, és a hagyományos családi minták is változnak.
Kohan hangsúlyozza, hogy a „gyermekkor vége” nem egy negatív jelenség önmagában. Lehetőséget teremt arra, hogy újragondoljuk a gyermekkor és a felnőttség fogalmát, és hogy a gyermekeket ne passzív befogadókként, hanem aktív résztvevőkként kezeljük a társadalomban.
Kohan munkássága arra ösztönzi a pedagógusokat, szülőket és társadalomtudósokat, hogy kritikusan szemléljék a gyermekkor és a felnőttség hagyományos elképzeléseit, és hogy keressenek új, inkluzív és emancipatorikus megközelítéseket. A gyermekeknek joguk van a tudáshoz, a véleménynyilvánításhoz és a részvételhez, és a felnőttek feladata, hogy támogassák őket ebben a folyamatban. Kohan szerint a gyermekkor nem egy védett buborék, hanem egy aktív tanulási és fejlődési tér, ahol a gyermekek megtanulhatják, hogyan kell felelősen és kreatívan részt venni a társadalomban.
A gyermekkor és a politika: Kohan elemzése a gyermekek jogairól, képviseletéről és társadalmi részvételéről
Walter Kohan munkásságában a gyermekkor nem egy ártatlan, romantikus elképzelés, hanem politikai konstrukció. Szerinte a gyermekkor fogalma folyamatosan változik a társadalmi, kulturális és történelmi kontextus függvényében. Kohan kritikusan vizsgálja, hogyan használják fel a gyermekkort ideológiai célokra, gyakran a felnőttek uralmának fenntartására.
Kohan kiemeli, hogy a gyermekek nem passzív befogadói a világnak, hanem aktív résztvevői. A gyermekeknek joga van a véleményalkotáshoz, a képviselethez és a társadalmi életben való részvételhez. Ezzel szemben a hagyományos pedagógiai és politikai megközelítések gyakran elnyomják a gyermekek hangját, és alárendelik őket a felnőttek akaratának.
Kohan hangsúlyozza a gyermekek jogainak fontosságát, nem csupán jogi, hanem pedagógiai kérdésként is. Ez azt jelenti, hogy az oktatásnak és a nevelésnek a gyermekek autonómiájának és kritikai gondolkodásának fejlesztésére kell törekednie. A gyermekeknek lehetőséget kell adni arra, hogy megfogalmazzák saját igényeiket és érdekeiket, és részt vegyenek a őket érintő döntések meghozatalában.
A gyermekkor nem egy előre meghatározott állapot, hanem egy folyamatosan alakuló és újraértelmezett társadalmi konstrukció, amelyben a gyermekeknek aktív szerepet kell játszaniuk.
Kohan sokat foglalkozik a gyermekek képviseletének kérdésével. Szerinte a gyermekek nem képviselhetők egyszerűen a felnőttek által, hanem saját hangjukon kell megszólalniuk. Ez nem jelenti azt, hogy a felnőtteknek teljesen ki kell vonulniuk a gyermekek életéből, hanem azt, hogy a felnőtteknek partnerségre kell törekedniük a gyermekekkel, és tiszteletben kell tartaniuk a véleményüket.
A társadalmi részvétel fogalma Kohan munkásságában azt jelenti, hogy a gyermekeknek lehetőséget kell adni arra, hogy részt vegyenek a közösségi életben, és befolyásolják a őket érintő döntéseket. Ez magában foglalja a gyermekek jogát a véleménynyilvánításra, a gyülekezésre és az egyesülésre. Kohan szerint a gyermekek társadalmi részvételének elősegítése nem csupán a gyermekek jogainak érvényesítése, hanem a demokratikus társadalom alapja is.
Kohan elemzése rámutat arra, hogy a gyermekkor fogalma szorosan összefügg a hatalom kérdésével. A felnőttek gyakran a gyermekkorra hivatkozva igazolják a gyermekek feletti uralmukat. Kohan szerint ezt a hatalmi viszonyt kell megkérdőjelezni, és a gyermekeket autonóm, gondolkodó és cselekvő lényekként kell kezelni.
A gyermekek társadalmi részvételének elősegítése tehát nem csupán egy elvont ideál, hanem egy konkrét politikai feladat. Ez magában foglalja az oktatási rendszer átalakítását, a gyermekek jogainak védelmét és a gyermekek hangjának meghallgatását a közéletben.
Kohan munkásságának kritikái és a vele kapcsolatos viták: Alternatív nézőpontok a gyermekkorról
Walter Kohan munkássága a gyermekkor fogalmának dekonstrukciójával kapcsolatban jelentős vitákat váltott ki. Egyes kritikusok szerint Kohan túlzottan relativizálja a gyermekkor fogalmát, elmosva a határt a gyermek és a felnőtt között. Ezen kritikusok aggódnak, hogy ez a megközelítés veszélyeztetheti a gyermekek védelmét és speciális szükségleteinek elismerését.
Más nézőpontok szerint Kohan munkája éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekkor nem egy univerzális, időtlen kategória, hanem társadalmi és történelmi konstrukció. Ezzel a megközelítéssel a gyermekek aktív szereplőkké válnak a tudás létrehozásában és a társadalmi folyamatokban, nem pedig passzív befogadók.
Kohan álláspontja szerint a gyermekkor fogalmának kritikája lehetővé teszi, hogy jobban megértsük a gyermekek valós tapasztalatait és képességeit, elkerülve a felnőttközpontú előítéleteket.
A viták középpontjában gyakran az áll, hogy milyen mértékben kell figyelembe venni a gyermekek véleményét és részvételét a őket érintő döntésekben. Egyesek szerint a gyermekek még nem rendelkeznek a szükséges érettséggel és tudással ahhoz, hogy felelős döntéseket hozzanak, míg mások hangsúlyozzák, hogy a gyermekeknek joguk van a véleménynyilvánításhoz és a részvételhez.
A Kohan munkásságával kapcsolatos viták rávilágítanak arra, hogy a gyermekkor fogalma továbbra is egy komplex és vitatott terület, amely folyamatosan újragondolást igényel a változó társadalmi és kulturális kontextusban.
A filozófia és a gyermekkor kapcsolata: Kohan hozzájárulása a filozófiai gondolkodás gyermekekkel való gyakorlásához
Walter Kohan munkássága úttörő jelentőségű a filozófia és a gyermekkor kapcsolatának újraértelmezésében. Kohan nem a gyermeket passzív befogadóként kezeli, akit fel kell készíteni a felnőttkorra, hanem aktív, gondolkodó lényként, aki képes a filozófiai kérdések megfogalmazására és megvitatására.
Kohan hangsúlyozza, hogy a gyermekkor nem csupán egy átmeneti szakasz, hanem önálló értékkel bíró időszak, amelyben a filozófiai gondolkodás kibontakozhat. Szerinte a filozófia nem egy elvont, a valóságtól elrugaszkodott tudomány, hanem egy olyan eszköz, amely segíthet a gyermekeknek megérteni a világot, önmagukat és a másokkal való kapcsolataikat.
A filozófiai gondolkodás gyermekekkel való gyakorlásának lényege nem abban rejlik, hogy a gyermekeknek filozófiai fogalmakat tanítsunk, hanem abban, hogy olyan környezetet teremtsünk, amelyben a kérdések feltevése, a viták lefolytatása és a különböző nézőpontok megismerése természetes és ösztönző.
Kohan munkája elméleti alapokat nyújt a filozófiai neveléshez, melynek célja, hogy a gyermekeket kritikusan gondolkodó, kreatív és felelős állampolgárokká nevelje. A filozófiai gondolkodás fejlesztése nem csupán intellektuális képességeket fejleszt, hanem hozzájárul a gyermekek önismeretének, empátiájának és szociális készségeinek fejlődéséhez is.
A gyermekek filozófiája nem a filozófia gyermekek számára való egyszerűsítése, hanem a filozófia újragondolása a gyermekkor szemszögéből.
Kohan elmélete szerint a gyermekekkel való filozófiai beszélgetések során a felnőtt szerepe nem az, hogy a helyes válaszokat adja meg, hanem az, hogy segítse a gyermekeket kérdéseik megfogalmazásában, gondolataik kifejtésében és érveik alátámasztásában. A felnőtt moderátorként, facilitátorként van jelen, aki irányítja a beszélgetést, de nem befolyásolja a tartalmát.
Kohan rámutat arra, hogy a gyermekek filozófiai kérdései gyakran mélyebb és eredetibbek, mint a felnőtteké, mivel a gyermekek még nem terheltek a konvenciókkal és a bevett gondolkodási sémákkal. A gyermekek rácsodálkoznak a világra, és olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek a felnőttek számára már magától értetődőek.
A filozófiai gondolkodás gyermekekkel való gyakorlása során fontos, hogy a beszélgetések nyitottak, őszinték és tisztelettudóak legyenek. A gyermekeknek érezniük kell, hogy gondolataik értékesek, és hogy szabadon kifejezhetik véleményüket anélkül, hogy attól tartanának, hogy elítélik őket.
A gyermekkor, mint konstrukció: A társadalmi, kulturális és történelmi kontextusok szerepe a gyermekkor fogalmának alakításában
Walter Kohan munkássága rávilágít arra, hogy a gyermekkor nem egy univerzális, biológiai adottság, hanem egy társadalmi konstrukció. Ez azt jelenti, hogy a gyermekkor fogalma változik a különböző társadalmakban, kultúrákban és történelmi korszakokban.
Például, a középkorban a gyermekeket gyakran miniatűr felnőtteknek tekintették, akik korán beléptek a munka világába. Ezzel szemben a modern társadalmakban a gyermekkor egy védett időszak, a tanulás és a játék ideje.
Ez a változás nem biológiai, hanem a társadalmi értékek és elvárások változásának eredménye.
Kohan hangsúlyozza, hogy a gyermekkor fogalma szorosan összefügg a hatalommal és a tudással. Az, hogy mit gondolunk a gyermekekről, meghatározza, hogyan bánunk velük, milyen lehetőségeket biztosítunk számukra, és milyen elvárásokat támasztunk velük szemben. A gyermekkor konstrukciójának megkérdőjelezése lehetővé teszi számunkra, hogy kritikusan szemléljük a gyermekekkel kapcsolatos uralkodó nézeteket, és új, igazságosabb és befogadóbb megközelítéseket dolgozzunk ki.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
