Gyakran hisszük, hogy tökéletesen tisztában vagyunk önmagunkkal, motivációinkkal és reakcióinkkal. Valóban így van ez? A szelfi-illúzió egy pszichológiai jelenség, ami arra utal, hogy az emberek hajlamosak túlértékelni önmaguk ismeretét. Azt gondoljuk, hogy átlátjuk saját gondolkodásunkat, de valójában rengeteg dolog történik a tudatunk mélyén, ami rejtve marad előlünk.
Ez a túlzott önbizalom az önismeretben számos problémához vezethet. Például, nehezebben fogadjuk el a kritikát, mivel meg vagyunk győződve arról, hogy jobban tudjuk, mi a helyes. Ezenkívül, hajlamosak vagyunk racionalizálni a tetteinket, még akkor is, ha azok nem teljesen racionálisak. Ez a racionalizálás pedig tovább erősíti a szelfi-illúziót, mivel megakadályozza, hogy őszintén szembenézzünk a gyengeségeinkkel.
A tudatosság paradoxona abban rejlik, hogy minél jobban próbáljuk megismerni önmagunkat, annál inkább szembesülünk azzal, hogy milyen keveset is tudunk valójában. A tudatos elménk csak a jéghegy csúcsa, alatta pedig hatalmas, feltáratlan területek húzódnak. Freud tudattalanja épp ezt a feltáratlan területet hangsúlyozza.
Az igazi önismeret nem abban rejlik, hogy mindent tudunk magunkról, hanem abban, hogy elfogadjuk a tudatlanságunkat, és nyitottak maradunk a tanulásra és a fejlődésre.
Ahhoz, hogy leküzdjük a szelfi-illúziót, fontos, hogy kritikusan vizsgáljuk meg a saját gondolatainkat és viselkedésünket. Kérjünk visszajelzést másoktól, és legyünk nyitottak a kritikára. Próbáljunk meg objektíven szemlélni a helyzeteket, és ne ragaszkodjunk görcsösen a saját elképzeléseinkhez.
Az önismeret definíciója és összetevői: Tudatosság, önértékelés, önkontroll
Az önismeret bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Nem csupán a kedvenc színünk vagy a születési dátumunk ismeretét foglalja magában, hanem egy mélyebb rálátást önmagunkra, motivációinkra, érzéseinkre és gondolatainkra. Alapvetően három fő összetevőre bontható: tudatosság, önértékelés és önkontroll.
A tudatosság az a képességünk, hogy észleljük és megértsük a saját belső világunkat. Ez magában foglalja az érzelmeink azonosítását, a gondolataink megfigyelését és a testi érzeteink regisztrálását. Minél tudatosabbak vagyunk, annál jobban értjük, miért reagálunk bizonyos helyzetekben úgy, ahogy. Ez a tudatosság elengedhetetlen a személyes fejlődéshez.
Az önértékelés azt mutatja meg, hogy mennyire értékeljük önmagunkat. Ez nem feltétlenül egyenlő az önbizalommal. Az önértékelésünk alapjaiban határozza meg, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, a sikereinkhez és a kudarcainkhoz. Egy egészséges önértékelés lehetővé teszi számunkra, hogy reálisan lássuk a képességeinket és a gyengeségeinket, és elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
Az önismeret nem egy statikus állapot, hanem egy folyamatos fejlődés, amely egész életünkön át tart.
Az önkontroll pedig a képességünk arra, hogy irányítsuk a viselkedésünket, az impulzusainkat és az érzelmeinket. Ez nem az elfojtást jelenti, hanem azt, hogy tudatosan választhatjuk meg, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben. Az önkontroll segít abban, hogy elérjük a céljainkat, és hogy egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki.
E három összetevő – a tudatosság, az önértékelés és az önkontroll – egymással szorosan összefügg. Ha az egyik területen fejlődünk, az pozitív hatással van a másik kettőre is. Minél jobban ismerjük magunkat, annál könnyebben tudunk boldogulni az életben, és annál teljesebb életet élhetünk.
A vakfolt-effektus: Miért látjuk másokat tisztábban, mint önmagunkat?
Azt gondoljuk, jól ismerjük magunkat. Tudjuk, mi motivál minket, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekre, és milyen értékek mentén éljük az életünket. De vajon ez a kép mennyire pontos? A pszichológiában létezik egy jelenség, amit vakfolt-effektusnak nevezünk, és ez alapjaiban kérdőjelezi meg önismeretünket.
A vakfolt-effektus azt jelenti, hogy hajlamosabbak vagyunk észrevenni mások torzításait és hibáit, mint a sajátjainkat. Ez részben annak köszönhető, hogy külső szemlélőként mások viselkedését elemezve több információnk van, mint amikor saját magunkat próbáljuk megérteni. Miközben másokat megfigyelünk, látjuk a tetteiket, a reakcióikat, és halljuk a mondataikat. Ezzel szemben önmagunkkal kapcsolatban leginkább a saját gondolatainkra és érzéseinkre támaszkodunk, amelyek gyakran torzítottak vagy hiányosak lehetnek.
A vakfolt-effektusnak több oka is van:
- Önvédelem: Hajlamosak vagyunk védeni az önértékelésünket, ezért elbagatellizáljuk vagy racionalizáljuk a saját hibáinkat.
- Motivációs torzítás: Azt hisszük, hogy a tetteink jó szándékúak, akkor is, ha kívülről nézve ez nem feltétlenül látszik.
- Információs aszimmetria: Egyszerűen kevesebb információnk van a saját vakfoltjainkról, mint másoknak.
A vakfolt-effektus rávilágít arra, hogy az önismeret egy soha véget nem érő folyamat, és hogy szükségünk van mások visszajelzésére ahhoz, hogy reálisabb képet kapjunk magunkról.
Hogyan csökkenthető a vakfolt-effektus hatása?
- Kérj visszajelzést: Kérdezz meg olyan embereket, akikben megbízol, hogy szerintük milyen erősségeid és gyengeségeid vannak.
- Figyeld meg a reakcióidat: Próbáld meg objektíven megfigyelni, hogyan reagálsz különböző helyzetekre.
- Légy nyitott a kritikára: Ne vedd személyes támadásnak, ha valaki felhívja a figyelmedet egy hibádra.
A vakfolt-effektus nem jelenti azt, hogy teljesen képtelenek lennénk az önismeretre. Inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy az önreflexió önmagában nem elegendő. Szükségünk van mások perspektívájára is ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk magunkról.
A kognitív torzítások szerepe az önismeret hiányában: Megerősítési torzítás, önkényes következtetés
Az önismeret gyakran illúzió. Azt hisszük, tisztán látjuk magunkat, de valójában számos kognitív torzítás befolyásolja önértékelésünket és önmegítélésünket. Ezek a torzítások nem szándékosak, hanem az agyunk természetes működéséből adódnak, és jelentősen akadályozhatják az önismeret mélyítését.
Az egyik leggyakoribb ilyen torzítás a megerősítési torzítás. Ez azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk azokat az információkat keresni, elfogadni és emlékezni, amelyek megerősítik a már meglévő elképzeléseinket önmagunkról. Például, ha valaki úgy gondolja magáról, hogy jó humorú, akkor inkább azokra a helyzetekre fog emlékezni, amikor sikeresen viccelődött, és figyelmen kívül hagyja azokat, amikor a poénjai nem ütöttek. Ezáltal egy torzított képet alakít ki magáról, amely nem feltétlenül tükrözi a valóságot.
Az önismeret hiányához nagymértékben hozzájárulhat az önkényes következtetés is. Ez a torzítás akkor jelentkezik, amikor bizonyíték hiányában, vagy éppen a bizonyítékokkal szemben hozunk létre következtetéseket. Például, ha egy meetingen nem kérdeznek tőlünk semmit, arra következtethetünk, hogy a kollégáink nem tartják értékesnek a véleményünket. Ez a következtetés azonban lehet, hogy teljesen alaptalan, és számos más oka lehet annak, hogy nem szólaltunk fel (pl. elfoglaltak voltak a témával, vagy nem akartak megszakítani a gondolatmenetünket). Az ilyen önkényes következtetések negatív önképet alakíthatnak ki, és akadályozhatják a személyes fejlődést.
Az önkényes következtetések és a megerősítési torzítás együttesen egy olyan buborékot hozhatnak létre, amelyben torzított képet látunk önmagunkról, és nem vagyunk képesek reálisan felmérni erősségeinket és gyengeségeinket.
Ahhoz, hogy legyőzzük ezeket a torzításokat, fontos, hogy:
- Tudatosítsuk a saját gondolkodási mintáinkat. Figyeljük meg, milyen helyzetekben hajlamosak vagyunk megerősítési torzításra vagy önkényes következtetésre.
- Kérdőjelezzük meg a gondolatainkat. Ne fogadjuk el automatikusan, amit gondolunk magunkról. Próbáljunk meg objektíven megvizsgálni a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják vagy megcáfolják a gondolatainkat.
- Kérjünk visszajelzést másoktól. A barátaink, családtagjaink vagy kollégáink segíthetnek abban, hogy reálisabb képet kapjunk magunkról.
Az önismeret egy folyamatos utazás, amely során folyamatosan tanulunk magunkról. A kognitív torzítások felismerése és kezelése elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban megismerjük önmagunkat.
A Dunning-Kruger-effektus: Miért hiszik a kompetenciával nem rendelkezők, hogy jobbak, mint amilyenek valójában?
Gyakran feltesszük magunknak a kérdést: „Mennyire ismerem magam valójában?”. A válasz sokszor meglepőbb, mint gondolnánk. A Dunning-Kruger-effektus egy kognitív torzítás, ami rávilágít arra, hogy a kompetenciával nem rendelkezők hajlamosak túlértékelni saját képességeiket, míg a valóban kompetensek alábecsülik azokat.
Ez az effektus abból adódik, hogy az alacsony képességekkel rendelkezőknek hiányzik az a metakognitív képesség, ami lehetővé tenné számukra, hogy felismerjék saját alkalmatlanságukat. Egyszerűen fogalmazva, nem tudják, hogy nem tudnak. Mivel nem rendelkeznek a szükséges tudással és tapasztalattal, képtelenek felmérni a saját teljesítményüket és másokéval összehasonlítani.
Az irónia abban rejlik, hogy a tudatlanság nemcsak tudatlanságot szül, hanem hamis önbizalmat is.
Ezzel szemben a magas képességekkel rendelkezők gyakran feltételezik, hogy mások is ugyanolyan könnyen elsajátítják a tudást és a készségeket, mint ők. Ez a „hamis konszenzus hatás” miatt van, aminek következtében alábecsülik saját tudásuk értékét, és azt hiszik, hogy az sokkal elterjedtebb, mint amilyen valójában.
A Dunning-Kruger-effektus megnyilvánulhat a mindennapi élet számos területén, például:
- Munkahelyen: Az újonnan belépő, tapasztalatlan munkatársak túlbecsülhetik a teljesítményüket.
- Oktatásban: A diákok tévesen azt hihetik, hogy jobban felkészültek egy vizsgára, mint amilyenek valójában.
- Pénzügyi döntésekben: Azok, akik nem értenek a befektetésekhez, kockázatos döntéseket hozhatnak, mert azt hiszik, hogy értenek hozzá.
A Dunning-Kruger-effektus nem azt jelenti, hogy mindenki, aki magabiztos, téved. Inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a túlzott önbizalom néha a valódi tudás hiányának a jele lehet. Ezért fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat, kérjünk visszajelzést másoktól, és legyünk kritikusak saját teljesítményünkkel szemben.
Az érzelmi intelligencia és az önismeret kapcsolata: Hogyan befolyásolja az érzelmek felismerése és kezelése az önértékelést?
Az önismeret, azaz önmagunk képességeinek, gyengeségeinek, értékeinek és motivációinak mélyreható ismerete, szorosan összefügg az érzelmi intelligenciával. Sokan hiszik, hogy jól ismerik magukat, de valójában az érzelmi intelligencia hiánya torzíthatja az önértékelésüket.
Az érzelmi intelligencia magában foglalja az érzelmek felismerésének képességét önmagunkban és másokban, az érzelmek kezelését, az érzelmek felhasználását a gondolkodásban és problémamegoldásban, valamint a kapcsolatok kezelését. Ha valaki nem képes felismerni a saját érzelmeit, nehezen tudja megérteni, miért reagál bizonyos helyzetekre úgy, ahogy. Ez pedig akadályozza a valódi önismeret kialakulását.
Például, ha valaki rendszeresen dühösnek érzi magát, de nem érti a düh kiváltó okait, hajlamos lehet másokat hibáztatni, vagy elfojtani az érzéseit. Ez a viselkedés pedig hamis képet festhet önmagáról, például azt hiheti, hogy türelmes és megértő ember, miközben valójában frusztrált és elégedetlen.
Az érzelmek felismerése és tudatos kezelése elengedhetetlen a reális önértékeléshez.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése lehetővé teszi, hogy jobban megértsük a motivációinkat és a viselkedésünk mögött rejlő okokat. Ha képesek vagyunk azonosítani az érzelmeinket, tudatosan tudunk reagálni a helyzetekre, és elkerülhetjük az impulzív, megbánást okozó viselkedést. Ez pedig növeli az önbizalmunkat és az önértékelésünket.
Az érzelmek kezelése nem azt jelenti, hogy el kell nyomnunk őket, hanem azt, hogy egészséges módon kell kifejezni és feldolgozni őket. A megfelelő önismeret lehetővé teszi, hogy elfogadjuk a hibáinkat és a gyengeségeinket, és dolgozzunk a fejlődésünkön. Ez pedig pozitívan befolyásolja az önértékelésünket és a mentális jóllétünket.
Az önismeret fejlesztéséhez fontos, hogy:
- Figyeljünk a saját érzelmeinkre és próbáljuk meg azonosítani azokat.
- Kérjünk visszajelzést másoktól a viselkedésünkről.
- Gondolkozzunk el a múltbeli tapasztalatainkon és tanuljunk belőlük.
- Próbáljunk meg objektíven értékelni a saját erősségeinket és gyengeségeinket.
A társadalmi összehasonlítás hatása az önértékelésre: Felfelé és lefelé irányuló összehasonlítások
Az önismeretünk nagymértékben függ attól, ahogyan másokhoz viszonyítjuk magunkat. Ezt a folyamatot társadalmi összehasonlításnak nevezzük, és két fő irányba mehet: felfelé és lefelé.
A felfelé irányuló összehasonlítás során olyan emberekhez hasonlítjuk magunkat, akik valamilyen szempontból jobbak nálunk. Ez motiváló erő lehet, inspirálhat minket a fejlődésre és a céljaink elérésére. Ugyanakkor, ha túl gyakran és irreálisan magasra helyezzük a mércét, az irigységet, elégedetlenséget és önértékelési problémákat okozhat.
Ezzel szemben a lefelé irányuló összehasonlítás azt jelenti, hogy olyan emberekhez viszonyítjuk magunkat, akik rosszabb helyzetben vannak nálunk. Ez növelheti az önbizalmunkat, megerősítheti az önértékelésünket, és hálát érezhetünk azért, amink van. Azonban, ha túlzásba visszük, az arroganciához, a mások iránti empátia hiányához, és akár a fejlődés iránti motiváció csökkenéséhez is vezethet.
A társadalmi összehasonlítás tehát egy kétélű fegyver. Hasznos lehet a motiváció és az önértékelés szempontjából, de könnyen torzíthatja is az önképünket, ha nem vagyunk tudatosak a folyamat során.
Az önismeret szempontjából kulcsfontosságú, hogy tisztában legyünk azzal, milyen gyakran és milyen módon hasonlítjuk magunkat másokhoz. Érdemes megvizsgálnunk, hogy ezek az összehasonlítások hogyan befolyásolják az érzéseinket és a viselkedésünket. A tudatosabb megközelítés segíthet abban, hogy reálisabb képet alakítsunk ki magunkról, és jobban elfogadjuk önmagunkat.
Az önismeret fejlesztésének módszerei: Önvizsgálat, naplóírás, mindfulness
Az önismeret mélysége gyakran illúzió. A felszínen tudjuk, mit szeretünk, mit nem, de a valódi motivációink, rejtett félelmeink sokszor rejtve maradnak. Szerencsére léteznek módszerek, melyek segítenek ezen a téren.
Az önvizsgálat az egyik legfontosabb eszköz. Ez nem csupán a hibáink számbavételét jelenti, hanem a miértek feltárását is. Miért reagáltam úgy egy helyzetre? Milyen érzések vezéreltek? A válaszok néha meglepőek lehetnek.
A naplóírás remek módszer arra, hogy rendszeresen reflektáljunk a történésekre. Írhatunk a napunk eseményeiről, az érzéseinkről, a gondolatainkról. A lényeg, hogy őszinték legyünk magunkhoz. A naplóírás segít a mintázatok felismerésében, és abban, hogy jobban megértsük a saját viselkedésünket.
A naplóírás nem csak a rögzítésről szól, hanem a tudatosításról is.
A mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét gyakorlása segít abban, hogy jobban érzékeljük a pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat, testi érzeteinket. Ezáltal kevésbé reagálunk automatikusan, és több terünk nyílik a tudatos döntésekre. A mindfulness gyakorlatai közé tartozik a meditáció, a légzőgyakorlatok, és a tudatos mozgás.
Mind a három módszer gyakorlása időt és türelmet igényel, de a befektetett energia megtérül. Az önismeret fejlesztése nem egy egyszeri feladat, hanem egy folyamatos utazás.
Az önismeret fejlesztése során hasznos lehet, ha bizonyos területekre fókuszálunk. Például:
- Értékek: Mik azok az értékek, amelyek fontosak számomra? Hogyan élem meg ezeket a mindennapokban?
- Erősségek és gyengeségek: Miben vagyok jó? Miben kell fejlődnöm?
- Hiedelmek: Milyen hiedelmek befolyásolják a döntéseimet? Vannak-e olyan hiedelmek, amelyek korlátoznak?
A kérdések megválaszolása segít abban, hogy mélyebben megértsük önmagunkat, és ezáltal tudatosabb, boldogabb életet élhessünk.
A visszajelzés fontossága és a kritikák kezelése az önismeretben
Az önismeret egy életen át tartó utazás, és bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tökéletesen ismerjük magunkat, a valóság gyakran árnyaltabb. A visszajelzés kulcsfontosságú szerepet játszik ebben a folyamatban, hiszen rávilágíthat olyan vakfoltokra, amelyekre magunktól sosem jönnénk rá.
A visszajelzések fogadása nem mindig könnyű. Különösen nehéz lehet a kritikák elfogadása, hiszen ezek gyakran érintik a legérzékenyebb pontjainkat. Azonban ahelyett, hogy védekező álláspontra helyezkednénk, érdemes megpróbálni objektíven szemlélni a kapott információt.
A kritikák nem feltétlenül jelentenek támadást; sokkal inkább lehetőséget kínálnak a fejlődésre és az önmagunkkal való szembenézésre.
Hogyan kezeljük a kritikákat építő módon?
- Először is, hallgassuk meg figyelmesen a másikat, anélkül, hogy azonnal válaszolni vagy védekezni próbálnánk.
- Másodszor, kérdezzünk rá, ha valami nem világos. A pontosítás segíthet abban, hogy jobban megértsük a kritika lényegét.
- Harmadszor, gondolkozzunk el a hallottakon. Vajon van-e valóságalapja a kritikának? Van-e olyan terület, ahol fejlődhetnénk?
A visszajelzések nem csak negatívak lehetnek. A pozitív visszajelzések is fontosak, hiszen megerősítik az erősségeinket és motiválnak minket a további fejlődésre. Azonban a dicséretet is érdemes kritikusan kezelni, és nem szabad hagyni, hogy elbízzuk magunkat.
Az önismeret mélyítése érdekében érdemes aktívan keresni a visszajelzéseket a környezetünkből. Kérdezzük meg a barátainkat, a családtagjainkat vagy a kollégáinkat, hogy ők hogyan látnak minket. A különböző nézőpontok segíthetnek abban, hogy teljesebb képet kapjunk önmagunkról.
A visszajelzések és a kritikák kezelése tehát elengedhetetlen része az önismereti folyamatnak. Segítségükkel jobban megérthetjük magunkat, fejleszthetjük a gyengeségeinket, és megerősíthetjük az erősségeinket.
A pszichoterápia szerepe az önismeret elmélyítésében
Sokan azt hiszik, alaposan ismerik önmagukat, azonban a felszín alatt rejtőző tudattalan tartalmak gyakran befolyásolják viselkedésünket és döntéseinket. A pszichoterápia ebben a helyzetben kínál kulcsfontosságú segítséget az önismeret elmélyítésében.
A terápia biztonságos és támogató környezetet teremt, ahol a kliens feltárhatja a múltbeli tapasztalatait, érzéseit és gondolatait. A terapeuta segít megérteni a mintázatokat, amelyek ismétlődnek az életében, és amelyek akadályozhatják a boldogságot és a kiteljesedést.
A pszichoterápia során a kliens:
- Felismerheti a tudattalan motivációit.
- Megértheti a gyermekkori élmények hatását a jelenlegi kapcsolataira.
- Kifejlesztheti az egészségesebb megküzdési stratégiákat.
A terápia nem csupán a problémák megoldásáról szól, hanem az önmagunkkal való őszinte szembenézésről és a személyes fejlődésről.
A terápia során alkalmazott különböző módszerek, mint például a kognitív viselkedésterápia vagy a pszichoanalitikus terápia, különböző megközelítéseket kínálnak az önismeret eléréséhez. A kognitív terápia a gondolkodásmódunk megváltoztatására fókuszál, míg a pszichoanalitikus terápia a tudattalan tartalmak feltárására helyezi a hangsúlyt.
A pszichoterápia segíthet abban, hogy reálisabb képet alakítsunk ki önmagunkról, elfogadjuk a gyengeségeinket és erősségeinket, és hogy tudatosabban irányítsuk az életünket. Ezáltal nem csak a problémáink megoldásában nyújt segítséget, hanem egy teljesebb és boldogabb élet felé vezető úton is támogatást ad.
Az önismeret mint élethosszig tartó folyamat: A változás és a fejlődés elfogadása
Az önismeret egy élethosszig tartó utazás, nem egy célállomás. Azt gondolhatjuk, hogy jól ismerjük magunkat, de a valóság az, hogy folyamatosan változunk és fejlődünk. A tapasztalataink, a kapcsolataink, a sikereink és kudarcaink mind-mind formálják a személyiségünket.
A kezdeti önismereti próbálkozások gyakran felszínesek. Megpróbáljuk besorolni magunkat bizonyos kategóriákba, címkéket aggatunk magunkra, ahelyett, hogy mélyebbre ásnánk. Pedig a valódi önismeret a mélyebb rétegek feltárásáról szól, a motivációink, félelmeink, vágyaink és értékeink megértéséről.
A változás elkerülhetetlen. Ami ma igaz ránk, nem biztos, hogy holnap is az lesz. Ezért az önismeret nem egy egyszeri feladat, hanem egy folyamatos önreflexió. Időnként meg kell állnunk, és feltenni magunknak a kérdést: „Ki vagyok én most? Mit akarok valójában? Mire van szükségem?”
A fejlődés kulcsa, hogy képesek legyünk elfogadni a változást, és nyitottak legyünk az új tapasztalatokra.
Az önismeret fejlesztésének számos módja létezik.
- Önreflexiós gyakorlatok: Naplóírás, meditáció, mindfulness.
- Visszajelzés kérése másoktól: Kérdezzük meg a barátainkat, családtagjainkat, kollégáinkat, hogy ők hogyan látnak minket.
- Önismereti könyvek és tanfolyamok: Számos forrás áll rendelkezésünkre, amelyek segíthetnek elmélyíteni az önismeretünket.
- Terápia vagy coaching: Egy szakember segíthet feltárni a rejtett blokkokat és akadályokat.
Az önismeret nem mindig könnyű. Néha szembesülnünk kell olyan dolgokkal, amiket nem szeretünk magunkban. De a fájdalmas igazságok elfogadása az első lépés a változás felé. Az önismeret nem arról szól, hogy tökéletesek legyünk, hanem arról, hogy önazonosak legyünk.
A türelem kulcsfontosságú. Az önismeret egy hosszú folyamat, és nem fogunk egyik napról a másikra mindent megtudni magunkról. De ha kitartóan dolgozunk rajta, akkor egyre jobban megértjük magunkat, és egyre teljesebb életet élhetünk.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
