A lélek rejtelmei iránti kíváncsiságunk egyidős az emberiséggel. Mindig is kerestük azokat a skatulyákat, rendszereket és kategóriákat, amelyek segítenek eligazodni saját működésünk és embertársaink gyakran kiszámíthatatlan viselkedése között. Az asztrológiától kezdve a komplex pszichometriai tesztekig számtalan módszer próbálta már megragadni az emberi természet lényegét, de a valódi áttörést gyakran a hatalmas adatmennyiség és a modern technológia találkozása hozza el. A pszichológia tudománya hosszú évtizedeken át szkeptikus volt a merev személyiségtípusokkal szemben, preferring a folytonos skálákat, ám egy nagyszabású kutatás újraírta a szabályokat.
A Northwestern University kutatói, Gerlach, Farb, Revelle és Nunes Amaral egyedülálló módon, több mint másfél millió válaszadó adatait elemezve azonosítottak négy markánsan elkülönülő személyiségtípust: az átlagos, a visszahúzódó, a példakép és az önközpontú karaktert. Ez a kategorizálás nem elavult sztereotípiákon, hanem az úgynevezett Big Five – a nyitottság, a lelkiismeretesség, az extraverzió, a barátságosság és a neuroticizmus – dimenzióinak matematikai klaszterezésén alapul. A vizsgálat eredményei rávilágítanak arra, hogy bár személyiségünk az életkorral és a tapasztalatokkal finomodik, bizonyos mintázatok meglepő stabilitással bukkannak fel a globális népességben.
A személyiségpszichológia új korszaka és a nagy adathalmazok ereje
A pszichológia történetében a személyiség mérése mindig is központi kérdés volt, de a kutatók sokáig falakba ütköztek a mintavétel korlátai miatt. Korábban a legtöbb elmélet néhány száz vagy ezer fős csoport megfigyelésén alapult, ami nem tette lehetővé a valóban robusztus kategóriák felállítását. A digitális kor azonban elhozta a Big Data lehetőségét, ahol az algoritmusok képesek láthatóvá tenni azokat az összefüggéseket, amelyek az emberi szem előtt rejtve maradnának. Gerlach és kollégái nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy a hagyományos kérdőíveket a legmodernebb adatelemzési módszerekkel ötvözzék.
A kutatás során négy különböző online kérdőív eredményeit fésülték össze, amelyek a világ minden tájáról érkeztek. Az elemzés során kiderült, hogy az emberek válaszai nem véletlenszerűen szóródnak a térben, hanem bizonyos pontok körül sűrűsödnek. Ezek a sűrűsödési pontok jelölik ki azokat a típusokat, amelyekről ma már tudományosan megalapozottan beszélhetünk. Ez a megközelítés azért forradalmi, mert hidat ver a klasszikus típustanok és a modern, vonásalapú pszichológia közé, elismerve mindkét oldal igazságát.
A személyiség nem egy statikus állapot, hanem egy dinamikusan változó rendszer, amelyet belső hajlamaink és külső környezetünk folyamatosan alakít. A Northwestern kutatói hangsúlyozták, hogy a típusok nem börtönök, hanem inkább pillanatképek egy fejlődési folyamatban. Az eredmények azt sugallják, hogy az érettség és az élettapasztalat hatására az egyének gyakran vándorolnak egyik típusból a másikba, különösen a fiatal felnőttkor és az idősebb kor között.
A személyiségtípusok azonosítása nem a beskatulyázásról szól, hanem arról, hogy megértsük azokat a közös emberi mintázatokat, amelyek meghatározzák társadalmi interakcióinkat és belső megéléseinket.
A fundamentumok megértése és a Big Five modell
Ahhoz, hogy mélyebben megérthessük a négy típust, először meg kell ismernünk azt az öt alappillért, amelyre az egész kutatás épült. A modern pszichológia legelfogadottabb modellje a Big Five, amely öt fő vonás mentén írja le az egyént. Az első a nyitottság az élményekre, ami az intellektuális kíváncsiságot, az esztétikai érzékenységet és az újdonságok iránti vágyat takarja. Aki ezen a skálán magas pontszámot ér el, az szívesen kísérletezik és keresi a nem konvencionális megoldásokat.
A második pillér a lelkiismeretesség, amely a szervezettséget, a megbízhatóságot és a célirányos viselkedést jellemzi. A magas lelkiismeretességű egyének fegyelmezettek, alaposak és felelősségteljesek mind a munkájukban, mind a magánéletükben. Ezzel szemben az alacsony érték inkább spontaneitásra, néha pedig rendszertelenségre utalhat. Ez a tulajdonság szoros összefüggést mutat a hosszú távú sikerekkel és az egészségtudatos életmóddal.
Az extraverzió a társasági élet iránti igényt, az asszertivitást és az energiát jelöli. Az extrovertált emberek a környezetükből merítenek erőt, kedvelik a pezsgést és a társas interakciókat. A negyedik vonás a barátságosság, amely az empátiát, az együttműködési készséget és az önzetlenséget méri. A magas pontszámú egyének békére törekednek és fontosnak tartják mások segítését. Végül a neuroticizmus az érzelmi labilitást jelöli; a magas érték szorongásra, hangulatingadozásokra és stresszérzékenységre hajlamosít.
| Vonás | Magas érték jellemzői | Alacsony érték jellemzői |
|---|---|---|
| Nyitottság | Kreatív, kíváncsi, független | Gyakorlatias, konzervatív, rutinkedvelő |
| Lelkiismeretesség | Szervezett, fegyelmezett, pontos | Spontán, hanyag, rugalmas |
| Extraverzió | Társasági, beszédes, energikus | Csendes, visszahúzódó, megfontolt |
| Barátságosság | Együttműködő, kedves, bízó | Versengő, kritikus, gyanakvó |
| Neuroticizmus | Szorongó, érzékeny, labilis | Nyugodt, érzelmileg stabil, magabiztos |
Az átlagos személyiség mint a társadalom gerince
Az átlagos személyiségtípus a leggyakoribb mintázat a kutatás szerint. Ez a kategória azokat az embereket tömöríti, akiknél a neuroticizmus és az extraverzió értéke magasabb, míg a nyitottság az átlagnál alacsonyabb szintet mutat. Ők azok, akik alkotják a társadalom szövetét; ismerősek számunkra, hiszen reakcióik és vágyaik a legtöbb ember számára érthetőek és átélhetőek. Bár nevükben az „átlagos” jelzőt viselik, ez nem jelentéktelenséget, hanem egyfajta tipikus emberi dinamikát takar.
Ebben a típusban a magas neuroticizmus gyakran aggodalmaskodásban vagy a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszerben nyilvánul meg. Ugyanakkor az extraverziójuk révén aktívan részt vesznek a közösségi életben, keresik a kapcsolatokat és fontos számukra a valahová tartozás élménye. A nyitottság alacsonyabb szintje arra utal, hogy jobban kedvelik a bevált módszereket és a biztonságot, mint az ismeretlen kalandokat vagy a radikális változásokat. Számukra a stabilitás és a kiszámíthatóság komoly értékkel bír.
A mindennapi életben az átlagos típusú emberek azok a megbízható barátok és munkatársak, akik érzékenyek a környezetük visszajelzéseire. Mivel érzelmileg reaktívabbak, gyakran szükségük van megerősítésre és támogatásra. Hajlamosak a rágódásra, de társas lények lévén ezt általában megbeszélik másokkal, így oldva a belső feszültséget. Jelenlétük a közösségekben biztosítja a folytonosságot és a hagyományok tiszteletét.
A visszahúzódó karakter csendes ereje

A visszahúzódó személyiségtípus egyik legfőbb jellemzője az érzelmi stabilitás, amihez alacsony neuroticizmus és alacsony nyitottság társul. Ezek az egyének nem vágynak a figyelem középpontjába, és nem is hajtja őket a folyamatos újdonságkeresés kényszere. Ugyanakkor meglepően magas pontszámot érnek el a barátságosság és a lelkiismeretesség terén, ami képessé teszi őket a hosszú távú, elkötelezett munkára és a harmonikus emberi kapcsolatokra.
Gyakran ők a „csendes megfigyelők” a munkahelyen vagy a baráti társaságokban. Nem szorulnak külső validációra, belső békéjük stabil lábakon áll. Mivel nem jellemzi őket a szorongás, higgadtan kezelik a krízishelyzeteket, még ha nem is ők azok, akik az élre állnak. Lelkiismeretességük miatt precízek és pontosak, szavuknak súlya van, még ha ritkábban is szólalnak meg. A visszahúzódó típus számára a belső világ és a szűkebb környezet harmóniája sokkal fontosabb, mint a külső csillogás.
Társas kapcsolataikban a mélységet keresik a mennyiség helyett. Kevés barátjuk van, de azokhoz rendkívül hűségesek és támogatóak. Kerülik a konfliktusokat és a drámát, ami miatt nagyon kellemes és kiszámítható társak tudnak lenni. Alacsony nyitottságuk miatt néha konzervatívnak vagy rugalmatlannak tűnhetnek, de ez valójában egyfajta belső szilárdságból fakad: tudják, mi működik számukra, és nem érzik szükségét, hogy minden új trendet kövessenek.
A csendes víz mély – a visszahúzódó típus stabilitása és empátiája olyan horgony, amelyre bármilyen viharban lehet számítani.
A példakép mint az emberi fejlődés csúcsa
A kutatók által példaképnek nevezett típus képviseli azt a karaktert, akire a társadalom legtöbb tagja felnéz. Alacsony neuroticizmus jellemzi őket, amihez magas pontszám társul az összes többi területen: extraverzió, nyitottság, barátságosság és lelkiismeretesség. Ők azok a vezetők, mentorok és inspiráló személyiségek, akik képesek egyensúlyt tartani a saját céljaik és a közösség érdekei között. Érzelmileg stabilak, így a nehézségek nem törik meg őket, hanem tanulási lehetőséget látnak bennük.
A példaképek nyitottak az új ötletekre, folyamatosan képzik magukat és kíváncsiak a világra. Magas extraverziójuknak köszönhetően hatékonyan kommunikálnak, és képesek másokat is motiválni. Lelkiismeretességük garancia arra, hogy amit elkezdenek, azt véghez is viszik. Ez a típus nem születik, hanem gyakran az életút során válik ilyenné az ember; a kutatás adatai azt mutatják, hogy az életkor előrehaladtával egyre több ember kerül be ebbe a kategóriába.
Ebben a karakterben az empátia és a határozottság különleges ötvözete valósul meg. Nem öncélúan dominánsak, hanem a közös jó érdekében vállalnak felelősséget. Kiváló problémamegoldók, mert nem hagyják, hogy az érzelmeik elhomályosítsák az ítélőképességüket. A környezetükben élők biztonságban érzik magukat mellettük, mert a példakép típusú ember szavai és tettei összhangban vannak. Ők a bizonyítékai annak, hogy az önismereti munka és a tapasztalat képes nemesíteni a személyiséget.
Az önközpontú típus és az egocentrizmus csapdája
Az önközpontú személyiségtípus markánsan elkülönül a többitől, és nem feltétlenül pozitív kontextusban. Magas extraverzió jellemzi őket, amihez azonban az átlag alatti nyitottság, barátságosság és lelkiismeretesség társul. Ők azok, akik szeretik a figyelmet, de kevésbé figyelnek mások igényeire vagy a társadalmi normákra. Gyakran jellemzi őket a versengés, a dominancia keresése és az empátia hiánya. Számukra a világ önmaguk körül forog, és a kapcsolataikat is gyakran eszközként kezelik céljaik eléréséhez.
Érdekes megfigyelés a kutatásban, hogy ez a típus különösen gyakori a tizenéves fiúk körében. Ez arra utal, hogy az önközpontúság sok esetben egyfajta éretlenségi állapot, amelyen a legtöbb ember túllép az idő múlásával. Az alacsony lelkiismeretesség miatt hajlamosak a meggondolatlanságra és a szabályok áthágására, míg az alacsony barátságosság miatt gyakran kerülnek konfliktusba környezetükkel. Nem szoronganak különösebben (alacsony vagy közepes neuroticizmus), ami magabiztossá, néha már-már gátlástalanná teszi őket.
Bár az önközpontú karakter nehéz partner vagy munkatárs lehet, bizonyos helyzetekben, például versenysportban vagy agresszív üzleti környezetben, az extraverziójuk és a kudarctól való félelem hiánya előnyt jelenthet számukra. Hosszú távon azonban ez a működésmód elszigetelődéshez vezethet, hacsak nem történik meg az a személyiségfejlődés, amely során képessé válnak a mások felé fordulásra. A kutatás egyik legoptimistább üzenete éppen az, hogy az önközpontúak száma drasztikusan csökken az életkor előrehaladtával.
Hogyan változik a személyiségünk az idővel?
A Northwestern University tanulmánya nem csupán statikus képet fest rólunk, hanem rávilágít a személyiség képlékenységére is. Az egyik legizgalmasabb eredmény, hogy a típusok megoszlása jelentősen eltolódik az életkorral. Míg a fiatalok körében jóval nagyobb arányban találunk önközpontú egyéneket, addig az idősebb korosztályban a példaképek és a visszahúzódók vannak többségben. Ez alátámasztja azt a pszichológiai elméletet, miszerint az emberi fejlődés iránya a nagyobb érzelmi stabilitás és a fokozott társadalmi együttműködés felé mutat.
Ahogy idősödünk, a tapasztalatok csiszolják a jellemünket. A kudarcok megtanítanak a rugalmasságra (csökken a neuroticizmus), a sikerek és a felelősségvállalás pedig növelik a fegyelmet (nő a lelkiismeretesség). A társas kapcsolatok elmélyülése során pedig természetes módon fejlődik az empátiánk (nő a barátságosság). Ez a folyamat azt sugallja, hogy senki sincs „bezárva” egy adott típusba; a személyiségünk egyfajta élő organizmus, amely válaszol a kihívásokra.
Ez a változás nem automatikus, de a környezeti hatások – mint a munkavállalás, a gyereknevelés vagy a tartós párkapcsolat – szinte kényszerítik az egyént az alkalmazkodásra. Az önközpontú tinédzserből a húszas évei végére könnyen válhat átlagos típusú fiatal felnőtt, majd negyvenes éveire példakép. Ez a fejlődési ív a társadalmi érettség útja, amelyen mindannyian haladunk, ki gyorsabban, ki lassabban.
Az élet nem az önmagunk megtalálásáról, hanem az önmagunk megalkotásáról szól. A személyiségünk változása a bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk a növekedésre.
A típusok megjelenése a munkahelyi környezetben

A munka világában ezek a személyiségmintázatok meghatározzák a csapatdinamikát és a hatékonyságot. Egy példakép típusú vezető képes inspirálni a többieket, átlátja a komplex folyamatokat és érzelmileg is támogatja a beosztottjait. Mellette a visszahúzódó munkatárs az, aki csendben, de rendkívüli precizitással elvégzi azokat a feladatokat is, amelyekhez másnak nincs türelme. Ők alkotják a stabilitás magvát, akire mindenki számíthat, ha minőségi munkáról van szó.
Az átlagos típusú alkalmazottak adják a szervezet tömegét; ők azok, akik fenntartják a jó hangulatot, aktívan kommunikálnak, de igénylik a világos iránymutatást és a biztonságos kereteket. Számukra a munkahelyi közösség és a visszajelzés elengedhetetlen a motivációhoz. Kihívást az önközpontú karakterek jelenthetnek, akik bár rendkívül ambiciózusak és jó értékesítők vagy szónokok lehetnek, hajlamosak a csapat érdekeit a sajátjaik alá rendelni, ami feszültséghez és fluktuációhoz vezethet.
A HR szakemberek és vezetők számára a négy típus ismerete segíthet az optimális csapatok összeállításában. Egy olyan csoport, amelyben csak példaképek vannak, bár hatékony, hiányozhat belőle az a fajta végrehajtói fegyelem, amit a visszahúzódók képviselnek. Az ideális egyensúly megtalálása a kulcs: minden típusnak megvan a maga helye és funkciója a szervezetben, ha a képességeiket a megfelelő területen kamatoztatják.
Párkapcsolati dinamikák a négy típus tükrében
A szerelmi életünkben a személyiségtípusok találkozása határozza meg a kapcsolat tartósságát és minőségét. Két példakép kapcsolata általában rendkívül építő és támogató, ahol mindkét fél törekszik a fejlődésre. Ugyanakkor a visszahúzódó és a példakép párosa is remekül működhet: a példakép hozza a lendületet és a társadalmi aktivitást, míg a visszahúzódó megteremti azt a nyugodt bázist, ahová mindketten visszavonulhatnak feltöltődni.
Az átlagos típusú emberek gyakran keresnek olyan partnert, aki érzelmi biztonságot nyújt számukra és segít kezelni a szorongásaikat. Számukra egy stabilabb (alacsonyabb neuroticizmusú) társ igazi kincs. A legnehezebb helyzetben az önközpontú egyének vannak, hiszen az alacsony barátságosság és az empátia hiánya miatt gyakran alakulnak ki náluk hatalmi harcok vagy egyoldalú függőségi viszonyok. Számukra a párkapcsolat gyakran csak addig tart, amíg az az ő igényeiket szolgálja.
Fontos látni, hogy a személyiségtípusok nem határozzák meg előre a kapcsolat sikerét, de előrevetítik a lehetséges konfliktuszónákat. Egy visszahúzódó partner számára például megterhelő lehet egy szélsőségesen extrovertált átlagos típus igénye a folyamatos társasági életre. Az önismeret és a másik működésének megértése segít abban, hogy ne személyes támadásnak vegyük a partnerünk természetéből fakadó reakcióit, hanem megtanuljunk alkalmazkodni hozzájuk.
Önismereti útmutató: Melyik kategóriába tartozom?
Sokan teszik fel a kérdést: vajon én melyik csoportba tartozom? Bár a pontos meghatározáshoz szükség lenne a validált tesztek elvégzésére, néhány alapvető kérdés segíthet az irányvonalak kijelölésében. Gondoljuk végig, hogyan reagálunk a stresszre: az érzelmeink elárasztanak minket (magas neuroticizmus), vagy higgadtak maradunk? Mennyire vágyunk a társaságra, és mennyire szeretünk a középpontban lenni? Mennyire tartjuk fontosnak a szabályok betartását és a rendet magunk körül?
Ha valaki azt érzi, hogy érzelmileg érzékeny, szeret emberek között lenni, de nem keresi az extrém újdonságokat, nagy valószínűséggel az átlagos típusba tartozik. Aki szívesebben marad a háttérben, megbízható és érzelmileg sziklaszilárd, az a visszahúzódó kategóriát erősíti. A példakép típus felismerhető a magas teherbírásról, a folyamatos fejlődési vágyról és a környezetére gyakorolt pozitív hatásról. Az önközpontú működésre pedig a dominancia, az erős érvényesítési vágy és a mások szempontjainak figyelmen kívül hagyása utalhat.
Érdemes azonban óvatosnak lenni az öndiagnózissal. A személyiségünknek vannak vakfoltjai, és gyakran másként látjuk magunkat, mint ahogyan a környezetünk érzékel minket. Az önismereti munka során éppen az a legértékesebb, amikor szembesülünk ezekkel a különbségekkel. A cél nem az, hogy találjunk egy kényelmes címkét, hanem az, hogy felismerjük a fejlődési lehetőségeinket. Ha például önközpontú tendenciákat fedezünk fel magunkban, tudatosan dolgozhatunk az empátiánk és a lelkiismeretességünk fejlesztésén.
A négy típus és a mentális egészség összefüggései
A személyiségprofilunk szoros kapcsolatban áll a mentális jólétünkkel és a stresszel való megküzdési stratégiáinkkal. Az átlagos típusú emberek, a magasabb neuroticizmusuk miatt, hajlamosabbak lehetnek a szorongásos kórképekre vagy a hangulatzavarokra, különösen ha nincs meg a megfelelő szociális hálójuk. Számukra az érzelemszabályozási technikák elsajátítása és az önbizalom erősítése kiemelt jelentőségű a lelki egyensúly fenztartásához.
A visszahúzódó típus bár érzelmileg stabil, hajlamos lehet az elszigetelődésre. Mivel nem kommunikálják olyan aktívan a belső megéléseiket, a környezetük gyakran későn veszi észre, ha segítségre szorulnak. Nekik a társas készségek finomítása és a nyitottság tudatos növelése segíthet abban, hogy ne maradjanak ki az élet kínálta lehetőségekből. A példaképek mentális egészsége általában kiváló, de náluk a kiégés veszélye fenyegethet, hiszen gyakran túl sokat vállalnak magukra mások segítése és a céljaik elérése érdekében.
Az önközpontú egyének ritkábban kérnek segítséget pszichológustól, hiszen problémáik forrását gyakran másokban látják. Számukra a mentális egészség javulása általában egy krízisen keresztül vezet, amikor a korábbi stratégiáik (dominancia, önérdek) már nem működnek. Az ő esetükben a személyiségfejlődés kulcsa az érzelmi intelligencia növelése és a valódi, kölcsönösségen alapuló kapcsolatok kialakítása. A terápia segíthet nekik felfedezni, hogy a másokhoz való kapcsolódás sokkal nagyobb elégedettséget ad, mint az állandó versengés.
| Típus | Fő kihívás | Fejlődési irány |
|---|---|---|
| Átlagos | Szorongás, megfelelési kényszer | Önbizalom fejlesztése, érzelemszabályozás |
| Visszahúzódó | Társadalmi elszigetelődés | Nyitottság és proaktivitás növelése |
| Példakép | Túlvállalás, kiégés | Határok meghúzása, öngondoskodás |
| Önközpontú | Kapcsolati konfliktusok, empátiahiány | Alázat, együttműködés, empátia fejlesztése |
A környezet és a nevelés szerepe a típusok alakulásában

Bár a kutatás a típusok genetikai és alkati hátterét nem vizsgálta közvetlenül, a pszichológia tudománya tudja, hogy a személyiség nem vákuumban alakul ki. A korai kötődés, a szülői minták és a környezeti ingerek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy végül melyik klaszterbe kerülünk. Egy támogató, érzelmileg biztonságos környezet nagyban elősegíti, hogy az egyén a példakép irányába fejlődjön, míg a rideg vagy túlzottan versengő közeg felerősítheti az önközpontú vonásokat.
Az iskola és a kortárscsoportok is meghatározóak. Egy fiatal, aki az átlagos típusba tartozik, sokat profitálhat abból, ha olyan közösségbe kerül, ahol bátorítják a nyitottságát és a kreativitását. A visszahúzódó gyermekeknek szükségük van arra, hogy ne kényszerítsék őket a harsányságra, hanem ismerjék el a csendes teljesítményüket. Ha a nevelés során hangsúlyt fektetünk a Big Five pozitív tartományainak (lelkiismeretesség, barátságosság) erősítésére, azzal hosszú távon segítjük a harmonikusabb személyiség kialakulását.
A társadalmi elvárások is formálják, hogy mely típusokat értékeljük. A nyugati kultúra gyakran az extraverziót és az önérvényesítést jutalmazza, ami kedvezhet az önközpontúbb működésnek vagy nyomás alá helyezheti a visszahúzódókat. Ezzel szemben a keleti kultúrákban a visszahúzódó és lelkiismeretes karakterek gyakran nagyobb elismerést kapnak. A személyiségünk tehát egyfajta folyamatos párbeszéd a belső adottságaink és a külvilág elvárásai között.
A tudományos kritika és a modellek korlátai
Egyetlen pszichológiai modell sem tökéletes, és Gerlachék kutatása is váltott ki szakmai vitákat. A kritikusok gyakran rámutatnak, hogy az emberi személyiség túlságosan komplex ahhoz, hogy négy típusba maradéktalanul beszorítsuk. Sokan „kevert” típusoknak érzik magukat, vagy úgy gondolják, hogy a különböző élethelyzetekben más-más arcukat mutatják. A kutatók maguk is elismerik, hogy a négy típus nem fedi le az emberiség száz százalékát, inkább csak a leggyakoribb sűrűsödési pontokat jelöli ki.
A Big Five modell alapvetően önbevalláson alapul, ami hordozhat szubjektív torzításokat. Hajlamosak vagyunk magunkat jobbnak, lelkiismeretesebbnek vagy barátságosabbnak beállítani, mint amilyenek a valóságban vagyunk. Ugyanakkor az 1,5 milliós minta nagysága éppen ezeket az egyéni torzításokat hivatott kisimítani, statisztikai szinten érvényes összefüggéseket hozva létre. A típusok létezése nem cáfolja a vonások folytonosságát, inkább segít értelmezni azok kombinációit.
Fontos megérteni, hogy ezek a kategóriák nem diagnózisok. Nincs „jó” vagy „rossz” típus, bár a társadalmi hasznosságuk és az egyéni boldogulás szempontjából vannak előnyösebb konstellációk. A tudomány fejlődése valószínűleg finomítani fogja még ezeket a kategóriákat, de a Northwestern kutatása egy olyan szilárd alapot tett le, amelyre a jövő személyiségpszichológiája bátran építkezhet. A típusok ismerete nem a végpont, hanem az indulás a mélyebb önismeret felé.
A statisztika megmutatja az utat, de az egyéni életút mindenki számára egyedi kaland marad.
A Gerlach, Farb, Revelle és Nunes Amaral által azonosított négy személyiségtípus segít rendszerezni azt a végtelen sokféleséget, amit emberi természetnek hívunk. Az átlagos, a visszahúzódó, a példakép és az önközpontú karakterek mindannyiunk számára ismerősek, hiszen ott élnek a családunkban, a munkahelyünkön és legfőképpen önmagunkban. A tudás, amit ez a kutatás nyújt, eszköz a kezünkben: segítségével türelmesebbek lehetünk mások gyengeségeivel szemben, és tudatosabban építhetjük saját erősségeinket.
A személyiségünk nem egy kőbe vésett sors, hanem egy folyamatosan íródó történet. Az a tény, hogy az évek során elmozdulhatunk az önközpontúságtól a példakép státusz felé, reményt ad mindenki számára. A fejlődés lehetősége mindig nyitva áll, függetlenül attól, hogy jelenleg melyik kategóriában érezzük magunkat otthonosan. A modern pszichológia ezen áttörése tehát nemcsak a tudomány számára fontos, hanem mindenki számára, aki keresi a választ arra a kérdésre: ki is vagyok én valójában, és mivé válhatok még az életem során?
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.