Hans Eysenck személyiségelmélete a biológiai alapokon nyugvó, faktoranalitikus megközelítés egyik legjelentősebb képviselője. Eysenck a személyiséget dimenziók mentén írta le, melyek a viselkedés alapját képező, örökletes hajlamokból erednek. Elméletének központi eleme a három fő személyiségdimenzió: Extraverzió (E), Neuroticizmus (N) és Pszichoticizmus (P), melyet gyakran PEN-modellnek is neveznek.
Az Extraverzió dimenzió a társaságkedvelést, a beszédes természetet, az aktivitást és az izgalomkeresést foglalja magában. Az Introvertált személyek ezzel szemben csendesebbek, visszahúzódóbbak és inkább a belső világukra koncentrálnak. A Neuroticizmus dimenzió a szorongásra, az ingerlékenységre, a hangulatingadozásokra és az érzelmi instabilitásra utal. Az alacsony neuroticizmusú egyének érzelmileg stabilabbak és kiegyensúlyozottabbak.
A Pszichoticizmus dimenzió a legvitatottabb, és a társadalomellenes viselkedést, az impulzivitást, az empátia hiányát és a kreativitást foglalja magában. Eysenck szerint ez a dimenzió összefüggésben állhat a pszichotikus betegségekkel, bár nem minden magas pszichoticizmusú egyén válik pszichotikussá.
Eysenck úgy vélte, hogy a személyiségdimenziók idegrendszeri alapokkal rendelkeznek, és az agykéreg izgalmi szintje (arousal) befolyásolja az egyén helyzetét az extraverzió-introverzió tengelyen.
Elmélete jelentős hatást gyakorolt a személyiségpszichológiára, és a személyiség mérésére szolgáló kérdőívek (pl. Eysenck Personality Inventory – EPI) széles körben elterjedtek. Habár az elméletet kritika is érte (pl. a dimenziók számát illetően), a PEN-modell továbbra is fontos kiindulópont a személyiség kutatásában.
Eysenck életrajza és a személyiségkutatás iránti érdeklődése
Hans Jürgen Eysenck 1916-ban született Berlinben. Zűrös családi háttere volt, szülei válása után nagymamája nevelte. A náci rezsim elől menekülve 1934-ben Angliába emigrált.
Tanulmányait a Londoni Egyetemen végezte, ahol pszichológiával kezdett foglalkozni, bár eredetileg fizikát és matematikát szeretett volna tanulni. A pszichológiához való vonzódása a viselkedés megmagyarázásának iránti erős vágyból fakadt. Már korán megfigyelte az emberek közötti különbségeket, ami felkeltette érdeklődését a személyiség iránt.
A második világháború alatt a Mill Hill Emergency Hospitalban dolgozott pszichológusként, ahol katonák mentális állapotának felmérésével foglalkozott. Ez a tapasztalat megerősítette meggyőződését, hogy a személyiség mérhető és kategorizálható.
Eysenck hitt abban, hogy a személyiség genetikai alapokon nyugszik, de a környezeti hatások is jelentős szerepet játszanak a kialakulásában.
Kutatásai során statisztikai módszereket, különösen a faktorelemzést alkalmazta, hogy azonosítsa a személyiség alapvető dimenzióit. Az eredmények alapján dolgozta ki híres háromfaktoros modelljét (PEN modell), amely a pszichoticizmus, extraverzió és neuroticizmus dimenzióira épül.
Eysenck munkássága nagy hatással volt a személyiségpszichológiára, és a személyiségvonások mérésének egyik úttörőjeként tartják számon. Elmélete vitatott is volt, de kétségtelenül ösztönzőleg hatott a későbbi kutatásokra.
A személyiség dimenzióinak feltárása: Típuselmélet és faktoranalízis
Hans Eysenck úttörő szerepet játszott a személyiség tudományos megközelítésében. Elméletének alapja a típuselmélet és a faktoranalízis kombinációja. Eysenck úgy vélte, hogy a személyiség leírható néhány alapvető, egymástól független dimenzió mentén.
A kezdeti kutatások során Eysenck két fő dimenziót azonosított: az introverzió-extroverzió és a neuroticizmus (érzelmi labilitás). Az extrovertált egyének társaságkedvelők, energikusak és keresik az izgalmakat, míg az introvertáltak csendesebbek, visszahúzódóbbak és jobban kedvelik a magányt. A neuroticizmus magas szintje hajlamosabbá teszi az egyént szorongásra, depresszióra és ingerlékenységre, míg az alacsony szint stabilitást és nyugodtságot jelent.
Később Eysenck egy harmadik dimenziót is bevezetett, a pszichoticizmust, amely a szociális normák figyelmen kívül hagyását, agresszivitást és impulzivitást foglalja magában.
Eysenck úgy vélte, hogy ezek a dimenziók biológiai alapokon nyugszanak, és összefüggésben állnak az agy működésével és a hormonális rendszerrel.
A faktoranalízis egy statisztikai módszer, amelyet Eysenck a személyiségtesztekből származó adatok elemzésére használt. Ennek segítségével azonosította azokat a faktorokat, amelyek a különböző személyiségvonások mögött húzódnak meg. Eysenck elmélete nagy hatással volt a személyiségpszichológiára, és hozzájárult a személyiség objektív, mérhető dimenzióinak feltárásához.
Eysenck a személyiségjegyek hierarchikus modelljét javasolta. Eszerint a konkrét viselkedésekből szokások, majd vonások alakulnak ki, amelyek végül a szélesebb személyiségdimenziókat alkotják. Például, ha valaki gyakran kezdeményez beszélgetéseket (konkrét viselkedés), akkor valószínűleg társaságkedvelő (szokás), ami az extrovertált személyiségjegyhez kapcsolódik.
Az Eysenck-féle személyiségdimenziók: Extraverzió (E)
Az extraverzió (E) Hans Eysenck személyiségelméletének egyik központi dimenziója, mely az egyén külvilág felé való orientáltságát írja le. Az extravertált személyek általában társaságkedvelők, energikusak és könnyen kezdeményeznek kapcsolatokat. Szeretik a stimuláló környezetet, és gyakran keresik az izgalmat.
Eysenck szerint az extraverzió biológiai alapokon nyugszik. Az extravertáltak agykérge alapvetően alacsonyabb arousal szinten van, ezért külső ingerekkel próbálják ezt kompenzálni. Emiatt keresik a társaságot, a kalandokat és a változatos élményeket.
Az extraverzióval szemben áll az introverzió. Az introvertáltak csendesebbek, visszahúzódóbbak és jobban kedvelik a magányt. Ők kevésbé igénylik a külső ingereket, mert az agyuk magasabb arousal szinten van, és a túlzott stimulációt inkább fárasztónak érzik.
Az extraverzió nem egyszerűen csak a társaságkedvelést jelenti, hanem egy komplex személyiségvonás, amely számos viselkedési és érzelmi jellemzőben nyilvánul meg.
Az extravertáltak jellemzően:
- Optimistábbak és derűlátóbbak.
- Könnyebben barátkoznak és nyitottabbak az új emberekre.
- Kockázatvállalóbbak és kevésbé félnek a kudarctól.
- Szeretik a kihívásokat és a versenyhelyzeteket.
- Gyakran impulzívak és kevésbé terveznek előre.
Ezzel szemben az introvertáltak:
- Óvatosabbak és megfontoltabbak.
- Nehezebben nyílnak meg mások előtt.
- Jobban kedvelik a csendes és nyugodt tevékenységeket.
- Gyakran gondolkodnak a dolgokon, mielőtt cselekednének.
- Szeretik a mély és tartalmas beszélgetéseket.
Fontos hangsúlyozni, hogy az extraverzió és introverzió egy kontinuum két végpontja, és a legtöbb ember valahol a kettő között helyezkedik el. Nincs „jó” vagy „rossz” típus, mindkét személyiségtípusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az Eysenck-féle személyiségelmélet azt hangsúlyozza, hogy az egyéni különbségek biológiai alapokon nyugszanak, és a személyiségvonások genetikailag meghatározottak.
Az extraverzió mértéke mérhető különböző pszichológiai tesztekkel, például az Eysenck Personality Questionnaire (EPQ) segítségével. Az EPQ egy önkitöltős kérdőív, amely az extraverzió, a neuroticizmus és a pszichoticizmus dimenzióit méri.
Az Eysenck-féle személyiségdimenziók: Neuroticizmus (N)
A neuroticizmus (N) az Eysenck-féle személyiségelmélet egyik alapvető dimenziója, mely a érzelmi stabilitás és instabilitás mentén írja le az egyéneket. A magas neuroticizmus pontszámot elérő emberek hajlamosak a szorongásra, aggodalomra, félelemre, ingerlékenységre és a hangulatingadozásokra. Gyakran érzik magukat feszültnek, idegesnek és könnyen kibillenek az egyensúlyból.
Eysenck szerint a neuroticizmus nagymértékben genetikailag meghatározott, és összefüggésbe hozható az autonóm idegrendszer érzékenységével. A magas neuroticizmusú egyének idegrendszere könnyebben reagál a stresszre, ami gyakoribb és intenzívebb negatív érzelmi reakciókhoz vezet.
Azonban fontos hangsúlyozni, hogy a magas neuroticizmus nem feltétlenül jelent patológiát. Sokan, akik magas pontszámot érnek el ezen a dimenzióm, sikeresek és produktívak az élet különböző területein. A kreatív szakmákban például a magas neuroticizmus akár előnyös is lehet, mivel hozzájárulhat az érzékenyebb megfigyelőképességhez és az intenzívebb érzelmi kifejezéshez.
A neuroticizmus nem ítélet, hanem egy személyiségvonás, ami befolyásolja, hogyan reagálunk a világra.
Eysenck hangsúlyozta, hogy a neuroticizmus kontinuum, tehát az emberek a két véglet között helyezkednek el. A alacsony neuroticizmusú egyének általában nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak és kevésbé hajlamosak a stresszre. Jól tűrik a frusztrációt és kevésbé befolyásolják őket a negatív érzelmek.
A neuroticizmus megértése kulcsfontosságú a mentális egészség szempontjából. A magas neuroticizmus összefüggésbe hozható a depresszió, a szorongásos zavarok és más pszichés problémák nagyobb kockázatával. Azonban a megfelelő megküzdési stratégiák és a terápia segíthet a magas neuroticizmusú egyéneknek kezelni a negatív érzelmeiket és javítani az életminőségüket.
Példák a magas neuroticizmusú emberek viselkedésére:
- Gyakran panaszkodnak fizikai tünetekre, mint például fejfájás vagy gyomorfájás, stressz hatására.
- Nehezen alszanak el, vagy gyakran felébrednek éjszaka.
- Túlzottan aggódnak a jövő miatt.
- Könnyen megsértődnek vagy csalódnak.
Eysenck elmélete szerint a neuroticizmus egyike a három fő személyiségdimenziónak, a másik kettő az extraverzió (E) és a pszichoticizmus (P). Ezek a dimenziók együttesen alkotják az egyén személyiségprofilját, és segítenek megérteni, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy viselkedünk.
Az Eysenck-féle személyiségdimenziók: Pszichoticizmus (P)
Eysenck személyiségelméletének harmadik dimenziója a pszichoticizmus (P), melyet később adtak hozzá az eredeti extraverzió (E) és neuroticizmus (N) dimenziókhoz. A pszichoticizmus magas pontszámot elérő egyénekre gyakran jellemző a magas agresszivitás, impulzivitás és empátia hiánya.
A pszichoticizmus nem azonos a klinikai pszichózissal, bár a magas pontszámot elérő egyének nagyobb valószínűséggel mutatnak pszichotikus tendenciákat bizonyos körülmények között. Eysenck hangsúlyozta, hogy ez egy folyamatos skála, ahol mindenki valahol elhelyezkedik, és a magas pontszám nem feltétlenül jelenti a mentális betegség jelenlétét.
A pszichoticizmus dimenzióhoz kapcsolódó jellemzők:
- Magányos: Elszigeteltségre való hajlam, nehezen alakít ki mélyebb kapcsolatokat.
- Érzéketlen: Nehezen érez együtt másokkal, hiányzik az empátia.
- Kreatív: Eysenck szerint a pszichoticizmus kapcsolatban állhat a kreativitással és az eredeti gondolkodással. Az impulzivitás és a szabályok áthágása új ötletekhez vezethet.
- Antiszociális: Hajlam a társadalmi normák megszegésére, akár törvénysértésre is.
- Agresszív: Könnyen dühbe gurul, verbálisan vagy fizikailag is agresszíven viselkedhet.
Eysenck úgy vélte, hogy a pszichoticizmus genetikai alapokon nyugszik, és összefüggésben áll a dopamin és a szerotonin neurotranszmitterek szintjével az agyban. A magas pszichoticizmus pontszámot elérő egyének agyában valószínűleg eltérő a neurotranszmitterek eloszlása.
A pszichoticizmus nem egyenlő a „őrültséggel”, hanem egy hajlam a szokatlan gondolkodásra és viselkedésre, ami bizonyos esetekben kreativitáshoz, más esetekben problémás viselkedéshez vezethet.
Fontos megjegyezni, hogy a személyiségdimenziók sosem izoláltak. Az Eysenck-féle modellben az extraverzió, neuroticizmus és pszichoticizmus együttesen alkotják az egyén személyiségét, és ezek kombinációja határozza meg a viselkedést.
A pszichoticizmus mérésére különböző kérdőíveket használnak, melyekkel az egyének önjellemzése alapján határozzák meg a dimenzióban való elhelyezkedését. A tesztek eredményeit mindig óvatosan kell értelmezni, figyelembe véve az egyén életkörülményeit és kulturális hátterét.
Az EPI (Eysenck Personality Inventory) és EPQ (Eysenck Personality Questionnaire) tesztek
Hans Eysenck nevéhez fűződik a személyiség pszichológiai megközelítésének egyik legjelentősebb mérőeszköze, melyet az EPI (Eysenck Personality Inventory) és későbbi verziója, az EPQ (Eysenck Personality Questionnaire) testesít meg. Ezek a tesztek a személyiséget három fő dimenzió mentén mérik: extraverzió, neuroticizmus és pszichoticizmus.
Az EPI egy 57 kérdésből álló kérdőív, amely az extraverziót és a neuroticizmust méri, valamint tartalmaz egy hazugságskálát is a válaszadók őszinteségének ellenőrzésére. Az EPQ ezt a modellt fejlesztette tovább, bevezetve a pszichoticizmus dimenziót, amely a szociopátiára, agresszióra és impulzivitásra való hajlamot méri.
Az Eysenck-féle személyiségtesztek célja, hogy objektív és megbízható módon mérjék a személyiség alapvető vonásait, lehetővé téve a személyiségtípusok azonosítását és a viselkedés előrejelzését.
A tesztek eredményei alapján a személyeket különböző személyiségtípusokba sorolhatjuk, például szangvinikus (extravertált és stabil), kolerikus (extravertált és neurotikus), melankolikus (introvertált és neurotikus) vagy flegmatikus (introvertált és stabil) típusokba. Eysenck úgy vélte, hogy ezek a típusok biológiai alapokon nyugszanak, és összefüggésben állnak az agy működésével.
Az EPI és az EPQ széles körben elterjedt a pszichológiai kutatásokban és a klinikai gyakorlatban is. Használják például a személyzet kiválasztásában, a pályaválasztási tanácsadásban és a pszichoterápiás kezelések tervezésében.
Bár a tesztek népszerűek és széles körben használatosak, fontos figyelembe venni a kritikákat is, amelyek a tesztek faktoriális szerkezetét és a dimenziók közötti átfedéseket érintik. A tesztek interpretációja során mindig figyelembe kell venni a kulturális és egyéni különbségeket.
A személyiség biológiai alapjai: A retikuláris aktivációs rendszer (RAS) szerepe
Hans Eysenck személyiségelméletének egyik központi eleme a személyiség biológiai alapjainak hangsúlyozása. Eysenck úgy vélte, hogy a személyiségvonások jelentős mértékben öröklődnek, és összefüggésben állnak az idegrendszer működésével. Kiemelte a retikuláris aktivációs rendszer (RAS) szerepét, különösen az extraverzió és introverzió dimenziójának magyarázatában.
A RAS az agytörzsben található idegsejtek hálózata, amely szabályozza az éberségi szintet és az agykéreg aktivitását. Eysenck szerint az extravertáltak RAS-e alapvetően alacsonyabb aktivitási szintet mutat, ami arra készteti őket, hogy külső ingerekkel keressék a stimulációt az optimális éberségi szint eléréséhez. Emiatt vágynak a társaságra, az izgalomra és az új élményekre.
Ezzel szemben az introvertáltak RAS-e alapvetően magasabb aktivitási szintet mutat. Ez azt jelenti, hogy ők könnyebben túlstimulálódnak, ezért kerülik a nagy társaságot és a zajos környezetet. Inkább a csendes, befelé forduló tevékenységeket részesítik előnyben, hogy elkerüljék a túlzott ingereket.
Eysenck azt állította, hogy az egyének közötti különbségek a RAS működésében genetikailag meghatározottak, és ezek a különbségek felelősek az extraverzió és introverzió közötti eltérésekért.
Fontos megjegyezni, hogy bár a RAS központi szerepet játszik Eysenck elméletében, nem az egyetlen tényező, amely befolyásolja a személyiséget. Az öröklődés és a környezet kölcsönhatása is fontos szerepet játszik a személyiség alakulásában. Ezen kívül Eysenck elméletében a neuroticizmus és a pszichoticizmus is biológiai alapokon nyugszik, bár a RAS-nak az extraverzió/introverzió esetében van a legközvetlenebb szerepe.
A viselkedés genetikai meghatározottsága Eysenck elméletében
Hans Eysenck személyiségelméletének egyik központi eleme a viselkedés genetikai meghatározottságának hangsúlyozása. Eysenck úgy vélte, hogy az egyéni különbségek jelentős részben öröklött tényezőkre vezethetők vissza. Ez nem azt jelenti, hogy a környezet hatása elhanyagolható lenne, hanem azt, hogy a genetikai hajlamok befolyásolják, hogyan reagálunk a különböző környezeti ingerekre.
Eysenck elméletében a személyiség három fő dimenziója – extraverzió, neuroticizmus és pszichoticizmus – kapcsolódik specifikus biológiai alapokhoz. Például az extraverziót az arousal (éberségi szint) eltérései magyarázzák: az introvertáltak magasabb alap arousal-szinttel rendelkeznek, ezért kerülik a túlzott stimulációt, míg az extravertáltak alacsonyabb arousal-szinttel rendelkeznek, és ezért keresik az izgalmakat.
A viselkedés genetikai meghatározottsága nem jelenti a determinizmust. A gének hajlamokat adnak, de a környezet alakítja, hogy ezek a hajlamok hogyan nyilvánulnak meg.
Eysenck ikervizsgálatokkal és családi vizsgálatokkal támasztotta alá elméletét. Ezek a vizsgálatok azt mutatták, hogy a személyiségjegyek örökölhetősége jelentős, bár nem teljes. A környezeti hatások is fontos szerepet játszanak, különösen a nem megosztott környezeti hatások, amelyek az egyéneket egy családon belül is különbözővé teszik. Eysenck hangsúlyozta, hogy a gének és a környezet interakcióban vannak, és együttesen alakítják a személyiséget.
A neuroticizmus például összefüggésbe hozható a limbikus rendszer érzékenységével, míg a pszichoticizmus a dopaminerg rendszer működésével. Eysenck elmélete úttörőnek számított a személyiségkutatás területén, mivel a pszichológiai jelenségeket biológiai alapokra helyezte.
A személyiség és pszichopatológia kapcsolata Eysenck szerint
Eysenck személyiségelmélete szorosan összefügg a pszichopatológiával. Úgy vélte, hogy a személyiség bizonyos dimenziói hajlamosíthatnak valakit bizonyos pszichés zavarokra. A három fő dimenzió (extraverzió, neuroticizmus és pszichoticizmus) mentén elhelyezkedve az egyének eltérő valószínűséggel tapasztalhatnak meg bizonyos problémákat.
A neuroticizmus például a szorongásra, depresszióra és egyéb érzelmi instabilitásokra való hajlamot jelenti. Eysenck szerint a magas neuroticizmussal rendelkező emberek érzékenyebbek a stresszre, és nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk szorongásos zavar vagy depresszió. Az extraverzió ezzel szemben a társaságkedvelést, a stimuláció iránti igényt és az optimizmust jelenti. Bár az introvertáltak hajlamosabbak lehetnek bizonyos szorongásokra, az extrovertáltak kockázatvállalóbb viselkedése miatt más problémákkal küzdhetnek.
Eysenck úgy gondolta, hogy a pszichoticizmus a legszorosabban kapcsolódik a pszichopatológiához, különösen a pszichotikus zavarokhoz, mint a skizofrénia.
A pszichoticizmus magas szintje az impulzivitással, az empátia hiányával és a valóság torz érzékelésével jellemezhető. Bár Eysenck elismerte a genetika szerepét a személyiség és a pszichopatológia kialakulásában, hangsúlyozta a környezeti tényezők, például a nevelés és a stressz szerepét is. A személyiségdimenziók és a környezeti hatások együttesen befolyásolják, hogy valakinél kialakul-e valamilyen pszichés zavar.
Fontos megjegyezni, hogy Eysenck elmélete nem azt állítja, hogy a személyiségdimenziók közvetlenül okozzák a pszichés zavarokat, hanem inkább hajlamot teremtenek, amely a megfelelő környezeti hatásokkal kombinálva növelheti a kockázatot.
Kritikák és viták Eysenck elméletével kapcsolatban
Hans Eysenck személyiségelmélete, különösen a háromdimenziós modell (extraverzió, neuroticizmus, pszichoticizmus), számos kritikát és vitát generált a pszichológia területén. Bár az elmélet jelentős hatással volt a személyiségkutatásra, több szempontból is megkérdőjelezték.
Az egyik leggyakoribb kritika a dimenziók számával kapcsolatos. Egyes kutatók úgy vélik, hogy három dimenzió nem elegendő a személyiség teljes komplexitásának megragadásához. A Big Five modell, amely öt dimenziót (nyitottság, lelkiismeretesség, extraverzió, barátságosság, neuroticizmus) használ, szélesebb körben elfogadottá vált, mivel átfogóbb képet nyújt a személyiségjegyekről.
A pszichoticizmus dimenzió különösen vitatott volt. Sokan megkérdőjelezték a konstrukció validitását és megbízhatóságát, valamint a skála tartalmát, amely néha ellentmondásosnak tűnt. Kritikusok szerint a pszichoticizmus nem feltétlenül egy egységes dimenzió, hanem inkább különböző személyiségjegyek kombinációja.
Eysenck elméletét azzal is bírálták, hogy túlságosan biológiailag determinált.
Azt feltételezte, hogy a személyiségjegyek elsősorban genetikai eredetűek, és kevésbé hangsúlyozta a környezeti hatásokat. Bár elismerte a környezet szerepét, a hangsúly a biológiai alapokon volt, ami nem minden kutatóval egyezett. A szociálpszichológia és a fejlődéspszichológia képviselői kiemelték a szocializáció, a tanulás és a kulturális tényezők jelentőségét a személyiség alakulásában.
Egy másik kritikai pont az empirikus bizonyítékok minősége és interpretációja volt. Bár Eysenck és munkatársai kiterjedt kutatásokat végeztek, egyes tanulmányok módszertani hiányosságokkal küzdöttek, és az eredmények értelmezése is vitatott volt. A személyiségtesztek validitásának és megbízhatóságának kérdése mindig központi téma a pszichometriában, és Eysenck elmélete sem volt kivétel ez alól.
Végül, a kulturális különbségek figyelmen kívül hagyása is kritika tárgyát képezte. Eysenck elmélete nagyrészt nyugati kultúrákon alapult, és nem feltétlenül volt alkalmazható más kulturális kontextusokban. A személyiségjegyek kifejeződése és megítélése kultúránként eltérő lehet, ami kérdéseket vet fel az elmélet általános érvényességével kapcsolatban.
Eysenck elméletének hatása a modern személyiségpszichológiára
Hans Eysenck személyiségelmélete, különösen a háromfaktoros modellje (PEN modell), jelentős hatást gyakorolt a modern személyiségpszichológiára. Bár sokan vitatják egyes aspektusait, az elmélet megalkotása mérföldkőnek számít a személyiség tudományos vizsgálatában.
Eysenck dimenziókban gondolkodott a személyiségről, ami szemben állt a korábbi, kategóriákban gondolkodó megközelítésekkel. Ez a szemléletváltás lehetővé tette a személyiség finomabb, árnyaltabb elemzését és a statisztikai módszerek alkalmazását a személyiségjellemzők feltárásában. Az extraverzió, neuroticizmus és pszichoticizmus dimenziók bevezetése megalapozta a későbbi személyiségmodellek, például a Big Five (Öt Faktor modell) kialakulását is.
Eysenck nagy hangsúlyt fektetett a biológiai alapokra, azt állítva, hogy a személyiségvonások örökletesek és összefüggésben állnak az agyműködéssel. Bár a mai kutatások árnyaltabb képet mutatnak az öröklődés és a környezet szerepéről, Eysenck munkája inspirálta a genetikai és idegtudományi kutatásokat a személyiség területén.
Eysenck elmélete hozzájárult a személyiségmérési eszközök fejlesztéséhez is. Az Eysenck Personality Questionnaire (EPQ) és más tesztek széles körben használatosak a kutatásban és a klinikai gyakorlatban.
Noha az elméletet számos kritika érte, különösen a pszichoticizmus faktorral kapcsolatban, Eysenck munkássága kétségtelenül meghatározó volt a személyiségpszichológia fejlődésében. Az elmélet ösztönzőleg hatott a további kutatásokra, és segített a személyiség összetettségének mélyebb megértésében.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
