Miért vonzódunk azokhoz, akik látszólag nem a legmegfelelőbbek számunkra? A válasz összetett, gyökerei mélyen a pszichénkben rejlenek. Gyakran ismételjük a múlt mintáit, tudattalanul olyan partnereket választva, akik a gyerekkori kapcsolatainkra emlékeztetnek. Ez a „ismert” érzés, még ha fájdalmas is, biztonságérzetet adhat, paradox módon vonzóvá téve a „rossz” embert.
A vonzalom kialakulásában szerepet játszhatnak a nem kielégített szükségleteink is. Ha gyerekkorban nem kaptunk elég figyelmet vagy szeretetet, felnőttként öntudatlanul olyan partnert kereshetünk, aki nem adja meg ezeket, mert ez megerősíti a régi, ismerős érzést. Ebben az esetben a kihívás, a küzdelem a figyelemért és szeretetért a vonzalom forrása lehet.
A „rossz” emberek vonzereje gyakran abban rejlik, hogy bennük látjuk a potenciált, a lehetőséget a változásra, amivel önmagunkat is megválthatjuk.
Emellett a tiltott gyümölcs effektus is működhet. Valami, ami elérhetetlen, vagy valami, ami ellenkezik a társadalmi normákkal, izgalmasabbnak tűnhet. A „rossz” emberek gyakran képviselnek valami ilyesmit, ami lázadásra, a konvenciók áthágására ösztönöz.
Végül, ne feledkezzünk meg a kémia szerepéről sem. A vonzalom nem mindig racionális. A „rossz” emberekben lehet valami megfoghatatlan, ami ellenállhatatlanul vonzóvá teszi őket, még akkor is, ha tudjuk, hogy a kapcsolat nem fog működni. Ez a kémia lehet fizikai vonzalom, közös érdeklődési kör, vagy egyszerűen csak valami, amit nem tudunk megmagyarázni.
Ismétlődő mintázatok: A korai élmények hatása a párválasztásra
Gyakran érezzük úgy, hogy vonzódunk olyan emberekhez, akik látszólag nem illenek hozzánk, vagy akikkel a kapcsolat eleve kudarcra van ítélve. Ennek hátterében sokszor a korai élményeink állnak, különösen a szüleinkkel vagy gondozóinkkal való kapcsolatunk.
A gyerekkorban kialakult kötődési mintáink nagymértékben befolyásolják, hogyan viszonyulunk a párkapcsolatokhoz felnőttként. Ha például elhanyagoló szülői környezetben nőttünk fel, ahol nem kaptunk elég figyelmet vagy érzelmi támogatást, akkor felnőttként könnyen beleszerethetünk olyan emberekbe, akik szintén érzelmileg elérhetetlenek. Ez azért történik, mert ez a helyzet ismerős számunkra, és öntudatlanul is azt a reményt tápláljuk, hogy most sikerülhet betölteni azokat az űröket, amelyek a gyerekkorban keletkeztek.
Másik gyakori eset, amikor traumatikus élmények, például bántalmazás vagy elhagyás állnak a háttérben. Az ilyen élmények mély sebeket hagynak, és a túlélés érdekében bizonyos védekező mechanizmusokat fejlesztünk ki. Ezek a mechanizmusok később megakadályozhatják, hogy egészséges, kiegyensúlyozott kapcsolatokat alakítsunk ki. Például, ha valakit gyerekkorában elhagytak, felnőttként félhet a közelségtől, és öntudatlanul is olyan partnert választ, aki megerősíti ezt a félelmét.
Az ismétlődő mintázatok nem véletlenek. Az agyunk arra van programozva, hogy a megszokottat keresse, még akkor is, ha az káros. A gyerekkorban megtapasztalt érzelmi klíma válik a normává, és öntudatlanul is ezt a normát keressük a párkapcsolatainkban.
A nem megfelelő partnerek választása gyakran egy kísérlet arra, hogy gyerekkori traumáinkat feldolgozzuk és meggyógyítsuk, még akkor is, ha ez a kísérlet kudarcra van ítélve.
A tudatosítás kulcsfontosságú. Ha felismerjük a gyerekkori élményeink hatását a párválasztásunkra, akkor van esélyünk arra, hogy változtassunk ezen a mintázaton. Ez nem könnyű feladat, és sokszor szakember segítségére van szükség, de a változás lehetséges. A terápia segíthet feltárni a mélyen gyökerező érzelmi sebeket, és megtanulni egészségesebb kötődési mintákat kialakítani.
Néhány példa a korai élmények hatására:
- Ha a szüleid érzelmileg elérhetetlenek voltak, vonzódhatsz az érzelmileg elérhetetlen emberekhez.
- Ha a szüleid kritikusak voltak, vonzódhatsz azokhoz, akik folyamatosan kritizálnak.
- Ha a szüleid irányítóak voltak, vonzódhatsz azokhoz, akik irányítanak téged.
A felismerés az első lépés a gyógyulás felé. Ne félj segítséget kérni, ha úgy érzed, hogy egyedül nem megy. A boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat mindenkinek jár.
A kötődési stílusok szerepe a nem megfelelő partnerek választásában
A kötődési stílusok nagymértékben befolyásolják, hogy kit választunk partnernek, és gyakran magyarázatot adnak arra, miért vonzódunk látszólag „nem megfelelő” emberekhez. A kötődési stílusok gyökerei a gyerekkorunkban keresendők, a szüleinkkel vagy elsődleges gondozóinkkal való kapcsolatunk minősége alakítja ki őket. Négy fő kötődési stílust különböztetünk meg: biztonságos, szorongó-aggodalmaskodó, elkerülő-elutasító és félelem-elkerülő.
A biztonságos kötődésű emberek általában egészséges párkapcsolatokat alakítanak ki, mivel bíznak a partnerükben, könnyen kötődnek, és képesek kezelni a konfliktusokat. Ők kevésbé hajlamosak „nem megfelelő” partnert választani.
A probléma inkább a szorongó-aggodalmaskodó és az elkerülő kötődési stílusúaknál jelentkezik. A szorongó kötődésű emberek állandóan aggódnak a kapcsolatuk miatt, félnek az elhagyástól, és erős érzelmi közelségre vágynak. Emiatt gyakran vonzódnak az elkerülő típusúakhoz, akik távolságtartóak és nehezen engednek közel magukhoz bárkit is. Ez a dinamika egy ördögi körré válhat, mivel a szorongó fél folyamatosan a közelséget keresi, míg az elkerülő fél egyre inkább eltávolodik, megerősítve mindkét fél kötődési mintáit.
A szorongó kötődésűek gyakran értelmezik a drámát és a bizonytalanságot a szenvedély jeleként, ami miatt vonzódhatnak az érzelmileg elérhetetlen partnerekhez.
Az elkerülő-elutasító kötődésű emberek nehezen bíznak meg másokban, kerülik az intimitást, és nagy hangsúlyt fektetnek az önállóságukra. Ők gyakran olyan partnereket választanak, akik érzelmileg elérhetetlenek, vagy akikkel nem tudnak mély kapcsolatot kialakítani. Ez az elkerülés lehet tudatos vagy tudattalan, de a célja mindig az, hogy megvédje őket a sebezhetőségtől és a csalódástól.
A félelem-elkerülő kötődési stílus a legösszetettebb, mivel az illető egyszerre vágyik a közelségre és fél is tőle. Gyakran traumatikus élmények állnak a hátterében. Ők is hajlamosak „nem megfelelő” partnereket választani, mivel belső konfliktusaik miatt nehezen tudnak stabil és egészséges kapcsolatot kialakítani.
A kötődési stílusok nem kőbe vésettek. Terápia, önismereti munka és tudatos erőfeszítések révén lehetőség van a kötődési stílus átalakítására, és a biztonságosabb kötődés felé való elmozdulásra. A saját kötődési stílusunk megismerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy tudatosabb döntéseket hozzunk a párkapcsolatainkban, és elkerüljük az ismétlődő, nem kielégítő mintákat.
- A múltbeli kapcsolataink elemzése segíthet felismerni a visszatérő mintákat.
- A terapeuta segíthet feltárni a kötődési stílusunk gyökereit.
- A tudatos önismereti munka lehetővé teszi, hogy megváltoztassuk a nem megfelelő viselkedési mintáinkat.
A „javító” komplexus: Megmentő szerepben a párkapcsolatban
A „javító” komplexus, más néven a megmentő szindróma, egy olyan pszichológiai jelenség, ami magyarázatot adhat arra, miért vonzódunk olyan emberekhez, akik látszólag „javításra” szorulnak. Ez a komplexus arra ösztönöz minket, hogy olyan partnereket válasszunk, akik valamilyen problémával küzdenek: függőségekkel, érzelmi instabilitással, vagy éppen múltbeli traumákkal.
Ennek hátterében gyakran saját, feldolgozatlan érzelmi szükségleteink állnak. Tudattalanul azt reméljük, hogy a másik ember „megjavításával” saját magunkat is gyógyítjuk, vagy éppen bizonyítjuk a saját értékességünket. A megmentő szerepében érezhetjük, hogy fontosak és nélkülözhetetlenek vagyunk, ami ideiglenesen növelheti az önbecsülésünket.
Azonban ez a dinamika rendkívül káros lehet mindkét fél számára. A „javító” folyamatosan frusztráltnak érezheti magát, mert a másik személy változása sokszor elmarad, vagy csak ideiglenes. A „javítandó” pedig elveszítheti az önállóságát, és függővé válhat a partnerétől.
A megmentő szerep valójában egy csereüzlet: a szeretet és elfogadás reményében feláldozzuk a saját szükségleteinket.
Gyakran a megmentő komplexus hátterében gyermekkori minták húzódnak meg. Ha valaki gyermekként felelősséget vállalt a szüleiért, vagy gondoskodott róluk, felnőttként is hajlamos lehet hasonló szerepet keresni a párkapcsolataiban. Ez a szerep ismerős és biztonságos számára, még akkor is, ha valójában boldogtalanná teszi.
Fontos megérteni, hogy senki sem tudja megváltoztatni a másikat, ha az nem akarja. A valódi segítség az, ha támogatjuk a másikat abban, hogy szakemberhez forduljon, és saját maga dolgozzon a problémáin. Ahelyett, hogy megmentőkké válnánk, törekedjünk az egyenrangú, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatokra.
A vonzalom pszichológiája: Miért vonzanak a kihívást jelentő személyiségek?
Sokszor érezzük úgy, hogy a szívünk a legkevésbé sem racionális döntéseket hoz a párválasztás terén. Különösen igaz ez akkor, amikor a „nem megfelelő” emberekbe szeretünk bele. Ennek hátterében több pszichológiai tényező is állhat.
Egyik ok lehet a megismétlési kényszer. Tudattalanul olyan partnereket választunk, akik a gyerekkorunkban tapasztalt, megoldatlan problémákra emlékeztetnek. Ez egyfajta kísérlet arra, hogy „helyrehozzuk” a múltat, de gyakran csalódással végződik.
A hozzáférhetetlenség vonzereje is fontos szerepet játszik. Azok az emberek, akik érzelmileg távolságtartóak vagy nehezen elérhetőek, kihívást jelentenek. Az ember ösztönösen vágyik arra, amit nem kaphat meg könnyen, és ez az érzés felerősítheti a vonzalmat.
A kihívást jelentő személyiségekbe való beleszeretés mögött gyakran az áll, hogy a probléma megoldásával szeretnénk bebizonyítani önmagunknak, hogy szerethetőek vagyunk.
Ezenkívül a romantikus ideálok is befolyásolják a választásainkat. A filmekben és könyvekben gyakran idealizálják a „rosszfiú” vagy „rosszlány” karaktereket, akik látszólag megváltoznak a szerelem hatására. Ez a romantikus kép torzíthatja a valóságot, és elvakíthat minket a partner valódi tulajdonságaitól.
Nem szabad elfelejteni a kémia szerepét sem. Az erős fizikai vonzalom és a kezdeti izgalom könnyen elfedheti a figyelmeztető jeleket, és arra késztethet minket, hogy figyelmen kívül hagyjuk a partner nemkívánatos tulajdonságait.
A komfortzónán kívül: A megszokottól eltérő partner keresése
Gyakran esünk abba a hibába, hogy a megszokott mintákat keressük a párkapcsolatokban, még akkor is, ha ezek a minták korábban nem bizonyultak sikeresnek. Ez a komfortzónánk része, ahol biztonságban érezzük magunkat, még akkor is, ha ez a biztonság illuzórikus.
A „nem megfelelő” emberek iránti vonzalom mögött sokszor a változás iránti vágy áll. Unjuk a megszokottat, és ösztönösen valami újra, izgalmasabbra vágyunk. Ez az izgalom azonban könnyen összetéveszthető a valódi kompatibilitással.
A megszokottól eltérő partner választása kihívást jelent a régi hiedelmeinkkel és viselkedési mintáinkkal szemben.
Az ilyen kapcsolatok gyakran tükrözik a feldolgozatlan traumáinkat vagy a gyerekkori hiányainkat. Tudattalanul olyan partnert keresünk, aki képes betölteni ezeket az űröket, még akkor is, ha ez a kapcsolat eleve kudarcra van ítélve.
A probléma az, hogy a komfortzónán kívüli kapcsolatok nem feltétlenül jelentenek egészséges kapcsolatokat. Az izgalom és a vágy könnyen elvakíthat minket a figyelmeztető jelekkel szemben. Ahhoz, hogy valóban kilépjünk a rossz párkapcsolati mintákból, önismeretre és tudatos döntésekre van szükség.
Önértékelés és a párválasztás: Alacsony önértékelés és a „rossz” választások
Az alacsony önértékelés jelentősen befolyásolja párválasztási szokásainkat. Gyakran olyan partnereket választunk, akik megerősítik a magunkról alkotott negatív képet, még akkor is, ha ez tudattalanul történik.
Ennek egyik oka, hogy az alacsony önértékelésű emberek nem hiszik el, hogy megérdemlik a boldogságot és a szeretetet. Ezért elkerülik azokat a kapcsolatokat, amelyek pozitív, támogató és szeretetteljes légkört kínálnak, mert ezek idegennek és hihetetlennek tűnnek számukra.
Az alacsony önértékelésű emberek hajlamosak arra, hogy a ismerős mintákat kövessék, még akkor is, ha ezek a minták károsak.
Például, ha valaki gyerekkorában elhanyagoló szülői mintát tapasztalt, felnőttként is tudattalanul olyan partnert kereshet, aki hasonlóan viselkedik. Ez a viselkedés azért ismétlődik, mert ismerős, és az ismerőst pedig biztonságosnak érzékeljük, még akkor is, ha valójában fájdalmas.
Az alacsony önértékelés emellett fokozza a megfelelési vágyat. Az ilyen emberek hajlamosak alárendelni saját igényeiket és vágyaikat a partnerük elvárásainak, ami hosszú távon frusztrációhoz és boldogtalansághoz vezet.
Egy másik gyakori jelenség, hogy az alacsony önértékelésű emberek a „megmentő” szerepébe helyezkednek. Olyan partnereket keresnek, akiknek problémáik vannak, mert hiszik, hogy azzal, hogy segítenek nekik, növelik saját értéküket. Ez a dinamika azonban ritkán vezet egészséges kapcsolathoz, mivel a hangsúly nem a kölcsönös támogatáson és szereteten van.
Röviden, az alacsony önértékelés torzítja a valóságérzékelésünket, és arra késztet bennünket, hogy olyan partnereket válasszunk, akik megerősítik a magunkról alkotott negatív képet. A változás kulcsa az önismeret fejlesztése és az önértékelés növelése.
A félelem szerepe: A közelségtől és intimitástól való félelem megnyilvánulásai a párkapcsolatban
Sokszor azért vonzódunk a „nem megfelelő” emberekhez, mert tudattalanul félünk a közelségtől és az intimitástól. Ez a félelem sokféleképpen megnyilvánulhat a párkapcsolatban.
Például, ha valaki retteg a sebezhetőségtől, öntudatlanul olyan partnert választ, aki érzelmileg elérhetetlen. Egy ilyen kapcsolatban a felszínen maradni biztonságos, nem kell megnyílni, és nem kell szembenézni a saját bizonytalanságaival. Az érzelmi elérhetetlenség lehet az egyik legfőbb vonzerő a közelségtől félők számára.
A félelem másik megnyilvánulása a romantikus idealizálás. A „nem megfelelő” partner idealizálása egyfajta védőpajzs. Ha a másik személyt tökéletesnek látjuk, nem kell szembenéznünk a valódi hibáival és a kapcsolat valóságával. Ez lehetővé teszi, hogy a távolságot fenntartsuk, miközben a szerelem illúzióját kergetjük.
A közelségtől való félelem gyakran gyökerezik a múltbeli negatív tapasztalatokban, például a gyermekkori elhanyagolásban vagy a korábbi csalódásokban.
Ezek a tapasztalatok mélyen bevésődhetnek, és arra késztethetnek, hogy újraalkossuk a régi mintákat a párkapcsolatainkban. Így tudattalanul olyan partnereket választunk, akik megerősítik a negatív hiedelmeinket a szeretetről és a kapcsolatokról.
A konfliktuskerülés is egy gyakori tünet. Ha valaki fél az intimitástól, kerülni fogja a mélyebb beszélgetéseket és a problémák megoldását. Inkább a felszínen marad, vagy akár teljesen megszakítja a kapcsolatot, mint hogy szembenézzen a saját érzelmeivel és a partnerével való valódi közelséggel.
Végül, a szabadság elvesztésétől való félelem is szerepet játszhat. Sokan úgy érzik, hogy egy komoly kapcsolat korlátozza a függetlenségüket és a lehetőségeiket. Ezért olyan partnert választanak, aki valamilyen oknál fogva nem alkalmas egy hosszú távú kapcsolatra, így megőrizhetik a szabadságukat, miközben a „szerelem” illúziójában élnek.
A múlt feldolgozatlansága: Traumatikus élmények és a párválasztási szokások
Gyakran tapasztaljuk, hogy ismétlődő minták mentén választunk párt, még akkor is, ha ezek a minták korábban csalódáshoz vezettek. Ennek egyik oka a múlt feldolgozatlansága, különösen a gyermekkori traumatikus élmények. A gyermekkori traumák, mint például elhanyagolás, bántalmazás vagy a szülők közötti konfliktusok mélyen beívódnak az érzelmi világunkba. Ezek a tapasztalatok befolyásolják a kötődési stílusunkat, azaz azt, ahogyan a kapcsolatainkban viselkedünk és ahogyan a szeretetet megéljük.
Például, ha valaki gyerekkorában elhanyagolást tapasztalt, felnőttként vonzódhat olyan partnerekhez, akik érzelmileg elérhetetlenek. Ez tudattalanul ismétli meg a gyermekkori mintát, a reményt, hogy ezúttal sikerülhet elnyerni a vágyott figyelmet és szeretetet. Ez a jelenség a kötődési elmélet szemszögéből is értelmezhető: a bizonytalan kötődési stílusú emberek gyakrabban választanak olyan partnereket, akik megerősítik a negatív önképet és a kapcsolatokkal kapcsolatos negatív elvárásokat.
Az ismétlődő minták nem feltétlenül jelentenek mazochizmust, hanem inkább egy tudattalan kísérletet a gyógyulásra.
Azonban ez a gyógyulási kísérlet gyakran kudarcba fullad, mert a nem megfelelő partner nem képes betölteni azokat az űröket, amelyeket a múlt hagyott maga után. A traumatikus élmények hatására kialakulhat egy torzított kép a szeretetről és a kapcsolatokról. Például, valaki összetévesztheti az intenzív érzelmeket, még ha azok negatívak is, a szerelemmel. Ez magyarázhatja, hogy miért vonzódunk olyan partnerekhez, akik drámát és konfliktust hoznak az életünkbe.
A tudattalan ismétlési kényszer mellett a traumatikus élmények hatására kialakulhat egyfajta önszabotázs is. Az alacsony önértékelés és a bűntudat érzése miatt úgy érezhetjük, hogy nem érdemeljük meg a boldogságot és a szeretetet. Ezért választunk olyan partnereket, akik megerősítik ezt a negatív önképet, és megakadályozzák, hogy valóban boldogok legyünk.
A múlt feldolgozása kulcsfontosságú ahhoz, hogy kiléphessünk ebből az ördögi körből. A terápia segíthet feltárni a gyermekkori traumákat, megérteni a kötődési mintáinkat, és egészségesebb párkapcsolati szokásokat kialakítani. A tudatosság és a változás iránti elkötelezettség elengedhetetlen a gyógyuláshoz és a boldog párkapcsolatokhoz.
A társadalmi nyomás hatása: A megfelelés kényszere és a nem ideális partnerek
A társadalmi elvárások jelentős befolyással bírnak arra, hogy kit tartunk vonzónak és kit választunk partnernek. Gyakran esünk abba a hibába, hogy olyan emberekbe szeretünk bele, akik nem feltétlenül felelnek meg egyéni igényeinknek, de a társadalom szemében elfogadhatóbbak, vagy éppen valamilyen módon „értékesebbnek” tűnnek.
A megfelelés kényszere erős motivációt jelenthet. Attól félünk, hogy ha nem választunk bizonyos típusú partnert, akkor kívülállók leszünk, vagy éppen a családunk, barátaink elítélnek. Ez a félelem pedig arra késztethet minket, hogy kompromisszumot kössünk a saját boldogságunk rovására.
A társadalmi nyomás nem csupán a partner külsejére vagy anyagi helyzetére vonatkozhat, hanem az életmódjára, karrierjére, vagy akár a családi hátterére is.
Például, ha a környezetünkben mindenki házas, gyerekes, akkor hajlamosak lehetünk mi is erre törekedni, még akkor is, ha belülről nem érezzük magunkat készen. Ez pedig oda vezethet, hogy olyan valakivel kezdünk kapcsolatot, aki látszólag ideális, de valójában nem illik hozzánk.
Érdemes tehát tudatosítani magunkban, hogy a saját boldogságunk a legfontosabb, és nem szabad a társadalmi elvárásoknak áldozatul esnünk. A megfelelő partner az, aki mellett önmagunk lehetünk, és aki támogat minket az álmaink elérésében, függetlenül attól, hogy a társadalom mit gondol.
A romantikus illúziók csapdája: A valóság torzítása a szerelemben
Gyakran előfordul, hogy olyan személyek iránt érzünk vonzalmat, akik látszólag nem illenek hozzánk, sőt, akár káros hatással is lehetnek az életünkre. Ennek hátterében a romantikus illúziók bonyolult hálója áll, mely eltorzíthatja a valóságérzékelésünket.
Az egyik leggyakoribb ok a „vágyvezérelt látás” jelensége. Ez azt jelenti, hogy a vágyaink és szükségleteink befolyásolják, hogyan látjuk a másikat. Kivetítjük rájuk azokat a tulajdonságokat, amiket szeretnénk látni, figyelmen kívül hagyva a figyelmeztető jeleket.
A múltbeli traumák is jelentős szerepet játszhatnak. Ha korábbi kapcsolataidban sérüléseket szenvedtél, öntudatlanul is olyan partnereket kereshetsz, akik ismerős dinamikákat hoznak vissza, még akkor is, ha ezek a dinamikák destruktívak.
Az alacsony önértékelés szintén hozzájárulhat ehhez a jelenséghez. Ha nem tartjuk magunkat elég jónak, hajlamosabbak lehetünk olyan emberekhez vonzódni, akikkel nehezebb a kapcsolat, mert úgy érezzük, nem érdemlünk jobbat.
A szerelem gyakran egy idealizált képbe vetett hit, ami nem feltétlenül tükrözi a valóságot.
A „megmentő komplexus” is egy gyakori tényező. Sokan éreznek késztetést arra, hogy megváltoztassák vagy megmentsék a partnerüket. Ebben az esetben a vonzalom nem feltétlenül a személynek szól, hanem a bennünk rejlő vágyakozásnak, hogy segítsünk valakin.
A társadalmi nyomás és a romantikus filmek által közvetített idealizált képek is befolyásolják a párválasztásunkat. Gyakran a „tökéletes” partner illúzióját kergetjük, ami elvakíthat minket a valóságtól.
A kémia is megtévesztő lehet. Az erős kezdeti vonzalom és szenvedély könnyen összetéveszthető a valódi kompatibilitással. A kémia elmúlhat, de a problémák megmaradnak.
Végül, a félelem az egyedülléttől is szerepet játszhat. Sokan inkább belemegyenek egy nem megfelelő kapcsolatba, mint hogy egyedül maradjanak. Ez a félelem torzíthatja a valóságérzékelésünket, és arra késztethet, hogy megelégedjünk kevesebbel, mint amit érdemelnénk.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
