A passzivitás egy alattomos csapda. Könnyen belesüppedhetünk abba a kényelmes illúzióba, hogy az élet majd megoldja a dolgokat helyettünk, hogy a jó dolgok maguktól fognak ránk találni. Pedig a valóság az, hogy az élet nem egy passzív szemlélő számára van megírva. Azok, akik tétlenül várják a sült galambot, gyakran csalódottan konstatálják, hogy az idő elszállt, és a vágyott lehetőségek elkerülték őket.
A passzív hozzáállás azt jelenti, hogy leadjuk az irányítást. Hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk, hogy a körülmények alakítsák az életünket, ahelyett, hogy mi magunk formálnánk azt. Ez a fajta passzivitás nem csak a karrierünkben, hanem a személyes kapcsolatainkban, a hobbijainkban és az egészségünkben is éreztetheti a hatását.
De miért is olyan vonzó a passzivitás? Talán a félelem miatt. Félünk a kudarctól, a visszautasítástól, a változástól. Könnyebb elbújni a kényelmes komfortzónánkban, és remélni, hogy valami csoda folytán minden jóra fordul. Azonban a csodák ritkán következnek be azok számára, akik nem tesznek semmit.
Az élet nem egy ajándék, amit passzívan el kell fogadnunk, hanem egy lehetőség, amit aktívan ki kell használnunk.
Az élet irányításának a kulcsa a proaktivitás. Ez azt jelenti, hogy nem csak reagálunk az eseményekre, hanem mi magunk kezdeményezünk. Nem várjuk meg, hogy valaki felajánlja a segítséget, hanem mi magunk kérünk. Nem félünk a kockázatoktól, hanem merünk új dolgokba belevágni. A proaktivitás nem azt jelenti, hogy mindent tökéletesen kell csinálnunk, hanem azt, hogy merünk hibázni és tanulni a hibáinkból.
A passzivitás ára a megbánás. A megbánás, hogy nem mertünk kockáztatni, hogy nem mertünk álmodni, hogy nem mertünk élni. Ne hagyd, hogy a passzivitás megfosszon a lehetőségektől, amik az életben várnak rád. Ragadd meg az irányítást, és légy a saját életed kovácsa!
A passzivitás gyökerei: Gyermekkori minták és társadalmi hatások
A passzivitás gyökerei mélyen a gyermekkorban keresendők. A túlzottan óvó szülői magatartás, ahol a gyermek helyett mindent elintéznek, megakadályozza a kezdeményezőkészség és a felelősségvállalás kialakulását. Ha a gyermek sosem tapasztalja meg a saját döntéseinek következményeit, megtanulja, hogy a megoldások kívülről érkeznek.
A kritika és a negatív visszajelzések is jelentősen hozzájárulhatnak a passzív viselkedéshez. Ha a gyermek folyamatosan azt hallja, hogy nem elég jó, vagy hogy úgysem sikerül neki, elveszíti a motivációját a próbálkozásra. Ehelyett inkább a biztonságos, passzív pozíciót választja, ahol elkerülheti a kudarcot.
A társadalmi hatások sem elhanyagolhatók. A konformitásra való törekvés, a mások véleményének túlzott figyelembe vétele szintén gátolhatja az egyéni kezdeményezést. A társadalom gyakran jutalmazza a szabálykövetést és a beilleszkedést, ami a passzivitás irányába terelheti az embereket.
A passzivitás nem velünk született tulajdonság, hanem tanult viselkedésminta, melynek gyökerei a gyermekkorban és a társadalmi környezetben keresendők.
Például, egy olyan családban, ahol a véleménynyilvánításért büntetés jár, a gyermek megtanulja, hogy jobb hallgatni és alkalmazkodni. Ugyanígy, egy olyan iskolában, ahol a kreativitást és a kezdeményezést nem értékelik, a diákok elveszítik a motivációjukat az alkotásra.
A média is befolyásolja a passzivitást. A passzív szórakozási formák, mint például a televíziózás és a videójátékok, elvonják az időt és az energiát az aktív tevékenységektől. Az emberek egyre inkább a képernyők előtt töltik az idejüket, ahelyett, hogy valódi kapcsolatokat építenének és új dolgokat próbálnának ki.
Mindezek a tényezők együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek passzívvá váljanak, és várják, hogy az élet hozza el számukra a megoldásokat. Pedig az élet nem vár ránk, hanem a mi kezdeményezőkészségünkre és aktivitásunkra épül.
A passzív viselkedés pszichológiai következményei: Szorongás, depresszió, önbizalomhiány
A passzív viselkedés, vagyis az, amikor nem vállaljuk a felelősséget az életünkért és a döntéseinkért, komoly pszichológiai következményekkel járhat. Gyakran vezet szorongáshoz, mivel a bizonytalanság és a kontroll elvesztése állandó stresszforrást jelent.
A depresszió kialakulásában is jelentős szerepet játszik a passzivitás. Amikor úgy érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk, és nem tudjuk befolyásolni a körülöttünk zajló eseményeket, elveszíthetjük a reményt, és ez a motiváció hiányához, a szomorúság érzéséhez és a depresszió egyéb tüneteihez vezethet.
Az önbizalom hiánya szinte elkerülhetetlen következménye a passzív életvitelnek. Ha nem merünk cselekedni, nem próbálunk ki új dolgokat, és nem vállalunk kockázatot, akkor nem szerezhetünk sikerélményeket, amelyek megerősítenék az önbizalmunkat. Ez egy ördögi körhöz vezethet, ahol a csökkenő önbizalom még passzívabb viselkedést eredményez.
A passzivitás nem csupán egy viselkedési minta, hanem egy gondolkodásmód, amely korlátozza a lehetőségeinket és aláássa a mentális egészségünket.
A passzív emberek gyakran másokat hibáztatnak a problémáikért, és nem vállalják a felelősséget a saját boldogulásukért. Ez a hozzáállás megakadályozza őket abban, hogy fejlődjenek és tanuljanak a hibáikból.
A passzivitás leküzdése tudatos erőfeszítést igényel. Fontos, hogy felismerjük a passzív viselkedésmintáinkat, és elkezdjünk apró lépéseket tenni az aktívabb életvitel felé. Ez magában foglalhatja a célok kitűzését, a döntéshozatalt, a határok meghúzását, és az asszertív kommunikáció gyakorlását.
Ha úgy érezzük, hogy a passzivitás túlságosan nagy mértékben befolyásolja az életünket, érdemes szakember segítségét kérni. A pszichoterápia segíthet feltárni a passzivitás gyökereit, és megtanulni azokat a készségeket, amelyek szükségesek az aktívabb és teljesebb élethez.
A reaktív és proaktív magatartás közötti különbség: Definíciók és példák
A reaktív magatartás azt jelenti, hogy az eseményekre, helyzetekre, vagy más emberek viselkedésére válaszolunk. Ebben az esetben az események irányítanak minket, és mi csak reagálunk a külső ingerekre. Például, ha valaki kritizál minket, reaktívan válaszolhatunk védekezéssel vagy dühvel.
Ezzel szemben a proaktív magatartás azt jelenti, hogy mi magunk kezdeményezünk, tervezünk, és cselekszünk ahelyett, hogy csak reagálnánk. A proaktív emberek felelősséget vállalnak az életükért, és nem hibáztatnak másokat a körülményeikért. Például, ha valaki kritizál minket, proaktívan megpróbálhatjuk megérteni a kritikát, és levonni a tanulságokat.
A reaktív magatartás gyakran a körülmények áldozatává tesz minket, míg a proaktív magatartás lehetővé teszi, hogy mi irányítsuk a sorsunkat.
A proaktív emberek nem a problémára koncentrálnak, hanem a megoldásra.
Példák a reaktív és proaktív magatartásra a munkahelyen:
- Reaktív: Panaszkodunk a határidőkre ahelyett, hogy időben elkezdenénk a munkát.
- Proaktív: Előre megtervezzük a feladatainkat, és időben elkezdjük a munkát, hogy elkerüljük a határidő okozta stresszt.
- Reaktív: Hibáztatjuk a kollégáinkat a hibákért.
- Proaktív: Megvizsgáljuk, hogyan javíthatnánk a folyamatokat, hogy elkerüljük a jövőbeli hibákat.
A proaktív magatartás fejlesztése tudatos erőfeszítést igényel, de hosszú távon jelentős előnyökkel jár, növelve az önbizalmunkat, a hatékonyságunkat és az elégedettségünket az életünkkel.
Önismeret fejlesztése: Az első lépés a passzivitás leküzdésében
A passzivitás leküzdésének első lépése az önismeret fejlesztése. Ez azt jelenti, hogy időt kell szánnunk arra, hogy megértsük önmagunkat: mi motivál minket, mik az erősségeink és gyengeségeink, és mit szeretnénk elérni az életben.
Sokan azért válnak passzívvá, mert nem tudják, mit akarnak. Ha nincs világos célunk, könnyen sodródunk az árral, és hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk. Az önismeret segít feltárni a vágyainkat és céljainkat, így aktívabban alakíthatjuk a sorsunkat.
Az önismeret fejlesztése nem egy egyszeri feladat, hanem egy folyamatos önreflexió. Érdemes rendszeresen időt szánni arra, hogy átgondoljuk az életünket, a döntéseinket és a reakcióinkat. Kérdezzük meg magunktól, hogy miért cselekszünk úgy, ahogy cselekszünk, és hogy elégedettek vagyunk-e azzal, amit elértünk.
Íme néhány módszer az önismeret fejlesztésére:
- Naplóírás: Vezessünk naplót a gondolatainkról, érzéseinkről és tapasztalatainkról.
- Meditáció: A meditáció segít lecsendesíteni az elménket, és jobban odafigyelni önmagunkra.
- Visszajelzés kérése: Kérjünk visszajelzést a barátainktól, családtagjainktól és kollégáinktól arról, hogy ők hogyan látnak minket.
- Önfejlesztő könyvek olvasása: Számos könyv foglalkozik az önismeret és a személyiségfejlesztés témájával.
A passzivitás gyakran a félelem gyökerezi. Félünk a kudarctól, a visszautasítástól, vagy attól, hogy nem vagyunk elég jók. Az önismeret segít feltárni ezeket a félelmeket, és megtanulni kezelni őket. Amikor jobban megértjük önmagunkat, magabiztosabbá válunk, és bátrabban merünk kockázatot vállalni.
A passzivitás nem más, mint lemondás a saját életünk feletti irányításról.
Ne feledjük, hogy az önismeret fejlesztése egy élethosszig tartó utazás. Minél jobban megismerjük önmagunkat, annál inkább képesek leszünk aktívan alakítani az életünket, és elérni a céljainkat. Ne várjuk, hogy az élet fogja meg a kezünket, hanem ragadjuk meg a lehetőségeket, és tegyünk a saját boldogulásunkért.
Célkitűzés és tervezés: Az életünk irányításának eszközei
Sokan sodródnak az árral, várva a szerencsére, vagy arra, hogy valaki más megoldja a problémáikat. Pedig az élet nem egy passzív szemlélődésre szánt színdarab. Ahelyett, hogy várunk a csodára, vegyük kezünkbe az irányítást!
A célkitűzés az első lépés. Mit szeretnénk elérni? Hol szeretnénk látni magunkat öt, tíz, vagy húsz év múlva? Ezek a kérdések segítenek tisztázni a prioritásainkat. A célok lehetnek nagyok és merészek, de legyenek reálisak és elérhetőek a megfelelő erőfeszítéssel.
A tervezés a második, elengedhetetlen lépés. A célok eléréséhez tervre van szükség. Bontsuk le a nagy célokat kisebb, kezelhető feladatokra. Készítsünk ütemtervet, határozzunk meg határidőket, és kövessük nyomon a haladásunkat. A terv nem kőbe vésett, rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó körülményekhez.
A proaktív hozzáállás azt jelenti, hogy nem csak reagálunk az eseményekre, hanem mi magunk generáljuk azokat.
Íme néhány eszköz, ami segíthet a célkitűzésben és a tervezésben:
- SMART célok: Határozzunk meg Specifikus, Mérhető, Elérhető, Releváns és Időhöz kötött célokat.
- Prioritáskezelés: Használjuk az Eisenhower-mátrixot (sürgős/fontos) a feladatok rangsorolásához.
- Időgazdálkodás: Alkalmazzunk hatékony időgazdálkodási technikákat, mint a Pomodoro-technika.
Ne feledjük, a tervezés nem csak a karrierről szól. A személyes fejlődés, a kapcsolataink ápolása, az egészségünk megőrzése mind olyan területek, ahol a célkitűzés és tervezés kulcsszerepet játszik.
A célok elérése nem mindig könnyű. Lesznek akadályok, kudarcok, és olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, feladjuk. Ilyenkor fontos emlékeznünk a céljainkra, a motivációnkra, és arra, hogy minden nehézség egy lehetőség a fejlődésre.
A félelem legyőzése: Kockázatvállalás és komfortzóna elhagyása
Túl sokszor várjuk, hogy az élet diktáljon, ahelyett, hogy mi formálnánk azt. A passzivitás kényelmes, de hosszú távon frusztrációhoz vezet. A félelmeink legyőzése kulcsfontosságú a proaktív élethez. A félelem gyakran a komfortzónánk határainál leselkedik, és megakadályoz abban, hogy új dolgokat próbáljunk ki, kockázatot vállaljunk.
A komfortzóna egy biztonságos hely, de a növekedés ezen kívül kezdődik. Gondoljunk bele: minden új készség, minden elért cél kezdetben félelmetesnek tűnt. A kockázatvállalás nem feltétlenül jelent felelőtlen döntéseket. Inkább azt jelenti, hogy tudatosan mérlegeljük a lehetőségeket, és merünk cselekedni akkor is, ha van bennünk némi bizonytalanság.
A valódi bátorság nem a félelem hiánya, hanem a félelem ellenére történő cselekvés.
Hogyan léphetünk ki a komfortzónánkból?
- Kezdjük kicsiben: Nem kell azonnal hegyet mászni. Kezdhetjük egy új hobbi kipróbálásával, egy idegenhez való odaszólással, vagy egy olyan feladat elvállalásával a munkahelyen, ami eddig kényelmetlen volt.
- Fókuszáljunk a fejlődésre, ne a tökéletességre: A hibák elkerülhetetlenek, sőt, szükségesek a tanuláshoz. Ne féljünk hibázni, tekintsük őket lehetőségnek a fejlődésre.
- Keressünk támogató közösséget: Beszéljünk a félelmeinkről barátokkal, családtagokkal, vagy csatlakozzunk olyan csoportokhoz, ahol hasonló kihívásokkal küzdenek az emberek. A közös tapasztalatok megosztása erőt adhat.
Ne feledjük, a passzivitás választás, de a proaktivitás is az. A saját életünk irányítása a mi kezünkben van. Merjünk lépni, merjünk kockáztatni, és ne várjuk, hogy az élet hozza el a megoldásokat. Mi magunk teremtsük meg azokat.
Kommunikációs készségek fejlesztése: Az asszertív viselkedés elsajátítása
A passzivitás kényelmes lehet, de hosszú távon frusztrációhoz és elégedetlenséghez vezet. Az asszertív viselkedés elsajátítása kulcsfontosságú ahhoz, hogy ne csak sodródjunk az árral, hanem aktívan alakítsuk az életünket.
Az asszertivitás nem az agresszió ellentéte, hanem a passzivitás és az agresszió közötti arany középút. Azt jelenti, hogy kiállunk magunkért, kifejezzük a véleményünket és igényeinket, tiszteletben tartva mások jogait és érzéseit.
Hogyan fejleszthető az asszertivitás?
- Ismerjük fel a jogainkat: Mindenkinek joga van nemet mondani, kérni, kifejezni az érzéseit és megváltoztatni a véleményét.
- Gyakoroljuk a „én” üzeneteket: Ahelyett, hogy másokat hibáztatnánk („Te mindig…”), fogalmazzunk meg saját érzéseinket és szükségleteinket („Én úgy érzem…, amikor…”).
- Tanuljunk meg nemet mondani: A „nem” egy teljes mondat. Nem kell hosszan magyarázkodnunk, ha valamit nem szeretnénk megtenni.
Az asszertív kommunikáció a kulcsa annak, hogy ne mások döntsenek helyettünk, hanem mi magunk alakítsuk a sorsunkat.
Az asszertív viselkedés nem egyik napról a másikra alakul ki. Ez egy folyamat, ami gyakorlást és önismeretet igényel. Kezdjük kicsiben, és fokozatosan növeljük a kihívásokat.
Például, ha egy étteremben rossz ételt hoznak ki, ahelyett, hogy csendben tűrnénk, udvariasan kérjük meg a pincért, hogy cserélje ki. Ha egy barátunk rendszeresen elkésik a találkozókról, ne hallgassuk el a bosszúságunkat, hanem mondjuk el neki, hogy ez zavar bennünket.
Az asszertivitás elsajátítása növeli az önbizalmunkat, javítja a kapcsolatainkat és segít abban, hogy elérjük a céljainkat. Ne várjuk, hogy az élet fogja meg a kezünket, hanem ragadjuk meg a lehetőségeket és éljünk teljes életet!
Döntéshozatal és felelősségvállalás: A felnőtté válás kulcsa
A felnőtté válás egyik legfontosabb jele, hogy képesek vagyunk döntéseket hozni és felelősséget vállalni azok következményeiért. Ez azt jelenti, hogy nem várjuk tétlenül, hogy az élet sodorjon minket, hanem aktívan alakítjuk a saját sorsunkat. A passzivitás kényelmes lehet rövid távon, de hosszú távon elégedetlenséghez és frusztrációhoz vezethet.
A döntéshozatal nem mindig egyszerű. Gyakran szembesülünk nehéz választásokkal, ahol nincsenek egyértelmű jó vagy rossz megoldások. Ilyenkor fontos, hogy mérlegeljük a különböző lehetőségeket, figyelembe véve azok előnyeit és hátrányait. Ne féljünk segítséget kérni másoktól, de a végső döntést mindig nekünk kell meghoznunk.
A felelősségvállalás azt jelenti, hogy el kell fogadnunk a döntéseink következményeit, még akkor is, ha azok nem a várakozásaink szerint alakulnak. Ez nem mindig könnyű, de a hibáinkból tanulva fejlődhetünk és válhatunk jobbá. Ne hárítsuk a felelősséget másokra, és ne mentségkereséssel próbáljuk magunkat igazolni.
A valódi szabadság nem a választás lehetősége, hanem a választás következményeinek vállalása.
A felelősségvállalás nem csak a rossz döntésekre vonatkozik. Ünnepeljük a sikereinket is, és legyünk büszkék arra, amit elértünk. A sikerek megerősítenek bennünket abban, hogy képesek vagyunk irányítani az életünket.
Néhány gyakorlati tanács a döntéshozatalhoz és a felelősségvállaláshoz:
- Határozzunk meg célokat: Tudjuk, mit szeretnénk elérni az életben.
- Készítsünk terveket: Gondoljuk át, hogyan érhetjük el a céljainkat.
- Lépjünk akcióba: Ne halogassuk a dolgokat, kezdjük el megvalósítani a terveinket.
- Tanuljunk a hibáinkból: Ne féljünk hibázni, de tanuljunk a hibáinkból.
- Legyünk kitartóak: Ne adjuk fel az első nehézségnél.
A passzivitás elkerülése tudatos erőfeszítést igényel. Nem fog egyik napról a másikra menni, de minden apró lépés számít. Kezdjük kicsiben, vállaljunk felelősséget a mindennapi döntéseinkért, és fokozatosan építsük fel a magabiztosságunkat.
A negatív gondolatok kezelése: A pozitív önbeszéd ereje
A passzivitás egyik gyökere a negatív gondolatok állandó jelenléte. Ha folyton azt halljuk magunktól, hogy „nem vagyok elég jó”, „úgysem sikerül”, akkor érthető, hogy nem merünk lépni, nem merünk kockáztatni. A pozitív önbeszéd azonban egy hatékony eszköz a negatív spirál megtörésére.
Ahelyett, hogy a hibáinkra fókuszálnánk, próbáljunk meg a sikereinkre koncentrálni. Még a legkisebb eredményeket is ünnepeljük meg, hiszen ezek is bizonyítják, hogy képesek vagyunk a fejlődésre.
A gondolataink formálják a valóságunkat. Ha hiszünk abban, hogy képesek vagyunk valamire, akkor sokkal nagyobb eséllyel érjük el a célunkat.
Hogyan alakíthatjuk ki a pozitív önbeszédet? Íme néhány tipp:
- Figyeljük meg a negatív gondolatainkat, és próbáljuk meg azonosítani a kiváltó okokat.
- Kérdőjelezzük meg a negatív gondolatainkat. Valóban igazak? Van bizonyítékunk rájuk?
- Cseréljük le a negatív gondolatokat pozitív, megerősítő mondatokra. Például a „Sosem leszek képes rá” helyett mondjuk azt, hogy „Megtanulhatom, ha gyakorlom”.
- Keressünk támogató embereket a környezetünkben, akik hisznek bennünk.
A megerősítő mondatok rendszeres ismétlése segíthet átprogramozni a gondolkodásunkat. Kezdetben talán furcsának tűnhet, de idővel egyre természetesebbé válik a pozitív gondolkodás.
Ne feledjük, a pozitív önbeszéd nem azt jelenti, hogy tagadjuk a problémáinkat, vagy hogy irreális elvárásokat támasztunk magunkkal szemben. Inkább arról van szó, hogy reálisan, de bizakodóan állunk a kihívásokhoz, és hiszünk a saját képességeinkben. A pozitív önbeszéd segít abban, hogy aktívabban vegyünk részt az életünk alakításában, ahelyett, hogy passzívan várnánk a dolgok megtörténtére.
Kitartás és rugalmasság: A kudarcokból való tanulás képessége
A passzivitás csapdája könnyen beszippanthat minket. Várjuk a tökéletes pillanatot, a megfelelő lehetőséget, mintha az élet egy tálcán kínálná fel a sikert. Pedig a valóság az, hogy a sikerért meg kell dolgozni, ki kell érdemelni. Ez pedig kitartást és rugalmasságot igényel, különösen akkor, amikor kudarcokba ütközünk.
A kudarc nem a vég, hanem egy visszajelzés. Egy lehetőség arra, hogy tanuljunk, fejlődjünk és erősebben térjünk vissza. Aki passzívan várja a dolgok alakulását, az a kudarcot is passzívan fogadja: elkeseredik, feladja, és tovább várja, hogy valami majd történik. Ezzel szemben az aktív hozzáállás azt jelenti, hogy elemezzük a helyzetet, megvizsgáljuk, mit rontottunk el, és levonjuk a megfelelő következtetéseket.
A rugalmasság nem azt jelenti, hogy állandóan változtatjuk a céljainkat, hanem azt, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a körülményekhez, és új módszereket találni a céljaink eléréséhez.
A kitartás pedig az a képesség, hogy ne adjuk fel, még akkor sem, ha nehéz. Nehéz, mert a kudarc fájdalmas lehet. Megkérdőjelezhetjük magunkat, a képességeinket, a céljaink értelmét. De éppen ebben a pillanatban kell erősebben kapaszkodni, és emlékeztetni magunkat arra, hogy miért kezdtük el.
Hogyan fejleszthető a kitartás és a rugalmasság? Néhány tipp:
- Tűzzünk ki reális célokat: A túl nagy célok eleve kudarcra vannak ítélve, és hamar elveszik a motivációnkat.
- Bontsuk le a célokat kisebb lépésekre: A kisebb sikerek motiválnak, és segítenek fenntartani a lendületet.
- Tanuljunk a hibáinkból: Ne féljünk a hibáktól, tekintsük őket tanulási lehetőségnek.
- Kérjünk segítséget: Ne szégyelljünk segítséget kérni, ha elakadunk. Egy külső szem sokszor más perspektívából látja a problémát.
- Ünnepeljük a sikereinket: Minden egyes siker, még a legkisebb is, megérdemli az ünneplést. Ez segít abban, hogy pozitívan tekintsünk a jövőre.
A passzivitás kényelmes, de nem vezet sehova. Az élet nem fogja a kezünket, nekünk kell megragadni a lehetőségeket, és aktívan alakítani a sorsunkat. A kitartás és a rugalmasság pedig ebben a folyamatban a legfontosabb eszközeink.
A segítségkérés fontossága: Támogató kapcsolatok kiépítése és a pszichológus szerepe
A passzivitás leküzdése szorosan összefügg azzal, hogy képesek vagyunk segítséget kérni. Nem kell mindent egyedül megoldanunk. A támogató kapcsolatok kiépítése kulcsfontosságú, hiszen ezek adják azt a biztonsági hálót, amire támaszkodhatunk nehéz időkben. Beszéljünk a barátainkkal, családunkkal, kollégáinkkal a problémáinkról. Néha már az is sokat segít, ha valaki meghallgat minket.
A támogató kapcsolatok nem csupán a problémák megosztására szolgálnak, hanem arra is, hogy mások perspektívájából lássuk a helyzetünket. Ők rávilágíthatnak olyan megoldásokra, amikre mi magunktól nem gondoltunk volna. Aktívan keressük a lehetőségeket a kapcsolatteremtésre és a meglévők ápolására. A jó kapcsolatok nem maguktól jönnek létre, befektetést igényelnek.
Amikor úgy érezzük, hogy a problémáink meghaladják a baráti vagy családi segítségnyújtás kereteit, érdemes pszichológushoz fordulni. A pszichológus egy képzett szakember, aki objektív szemszögből tud segíteni a problémáink feltárásában és a megoldási stratégiák kidolgozásában. Sokan szégyellik vagy tartanak a pszichológushoz járástól, pedig ez egy teljesen normális és felelősségteljes lépés önmagunkért.
A pszichológus nem fogja helyettünk megoldani a problémáinkat, de segíthet abban, hogy mi magunk megtaláljuk a megoldást és elsajátítsuk azokat a készségeket, amikkel hatékonyabban tudunk megküzdeni a nehézségekkel.
A pszichológushoz fordulás nem gyengeség jele, hanem erősség. Azt mutatja, hogy képesek vagyunk felismerni, ha segítségre van szükségünk, és aktívan teszünk azért, hogy jobban legyünk. A pszichológus segíthet a passzivitás okainak feltárásában is, így hozzájárulhat ahhoz, hogy aktívabban tudjuk irányítani az életünket.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
