Az „igazságbajnokok” jelensége szinte minden közösségben jelen van, legyen szó családról, munkahelyről vagy baráti társaságról. Ezek az emberek meggyőződésük szerint mindig a helyes álláspontot képviselik, és nehezen fogadják el, ha valaki másképp gondolkodik. Ez a viselkedés gyakran frusztráló, sőt konfliktusokhoz is vezethet.
A velük való kommunikáció nehézsége abból adódik, hogy úgy érzik, a tudás birtokában vannak, és a te véleményed kevesebbet ér, vagy egyenesen téves. Ez a hozzáállás aláássa a párbeszédet, hiszen nem a közös gondolkodás a cél, hanem a másik fél meggyőzése. A vita könnyen személyeskedésbe fordulhat, és ahelyett, hogy a témára koncentrálnánk, a másik fél karakterét kezdjük támadni.
Az „igazságbajnokok” gyakran túlzottan magabiztosak a saját tudásukban, ami elvakíthatja őket a valóságtól. Nem veszik észre, hogy a világ komplex, és ritkán van egyetlen helyes válasz. Ez a rigiditás megnehezíti a kompromisszumkészséget, ami elengedhetetlen a sikeres együttműködéshez.
A probléma gyökere gyakran a bizonytalanságban rejlik. Az „igazságbajnokok” valójában a saját kétségeiket próbálják elfedni azzal, hogy másokat lekezelnek.
Fontos megérteni, hogy az ilyen emberek viselkedése mögött sokszor mélyebb okok húzódnak meg. Lehet, hogy alacsony az önértékelésük, vagy korábbi negatív tapasztalatok miatt érzik szükségét annak, hogy mindig igazuk legyen. Az okok feltárása segíthet abban, hogy empatikusabban viszonyuljunk hozzájuk, és hatékonyabban kezeljük a velük való interakciókat.
Azonban az empátia nem jelenti azt, hogy el kell fogadnunk a toxikus viselkedést. Fontos, hogy meghúzzuk a határokat, és ne engedjük, hogy az „igazságbajnok” negatív energiája ránk is hasson. A következő tippek segíthetnek abban, hogy hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket.
A jelenség pszichológiai háttere: A kognitív torzítások és az énvédő mechanizmusok szerepe
Azok az emberek, akik meggyőződésük szerint mindig igazuk van, gyakran esnek áldozatul különböző kognitív torzításoknak és énvédő mechanizmusoknak. Ezek a pszichológiai folyamatok torzíthatják a valóságérzékelésüket, ami ahhoz vezet, hogy nehezen fogadják el a kritikát vagy a mások véleményét.
Az egyik leggyakoribb kognitív torzítás a megerősítési torzítás. Ez azt jelenti, hogy az egyén hajlamos olyan információkat keresni és elfogadni, amelyek alátámasztják a már meglévő nézeteit, miközben figyelmen kívül hagyja vagy elutasítja az azokat cáfoló bizonyítékokat. Ezáltal egy önigazoló körforgás alakul ki, amelyben az illető egyre inkább meggyőződik saját igaza felől.
Egy másik jelentős tényező az észlelési torzítás. Az emberek hajlamosak a saját tapasztalataikat és tudásukat általánosítani, és azt feltételezni, hogy mások is ugyanúgy látják a világot, mint ők. Ha valaki eltérő véleményt fogalmaz meg, azt könnyen tévedésnek vagy tudatlanságnak tulajdoníthatják.
Az énvédő mechanizmusok célja, hogy megvédjék az egyén önértékelését és pszichológiai stabilitását.
A racionalizáció egy gyakori énvédő mechanizmus, amely során az egyén utólagosan megmagyarázza vagy igazolja a döntéseit és viselkedését, még akkor is, ha azok nem voltak teljesen helyesek vagy logikusak. Ez segít fenntartani a pozitív önképet és elkerülni a bűntudatot vagy a szégyent.
A projekció egy másik énvédő mechanizmus, amely során az egyén a saját elfogadhatatlan gondolatait, érzéseit vagy tulajdonságait másoknak tulajdonítja. Például, ha valaki bizonytalan a saját tudásában, akkor másokat vádolhat tudatlansággal vagy inkompetenciával.
A felsőbbrendűségi érzés is szerepet játszhat abban, hogy valaki mindig igazának hiszi magát. Ez az érzés lehet kompenzáció valamilyen mélyebb bizonytalanságra vagy önértékelési problémára. Az illető úgy érezheti, hogy csak akkor értékes, ha másoknál okosabbnak vagy jobbnak mutatkozik.
Ezek a kognitív torzítások és énvédő mechanizmusok tudattalanul működnek, és nehezen lehet őket tudatosítani. Ezért van az, hogy az ilyen emberek gyakran nem is érzékelik, hogy tévednek, vagy hogy a véleményük nem feltétlenül objektív valóság.
Az „igazságbajnokok” típusai: A nárcisztikus, a perfekcionista és a szorongó igazságkereső
Azokkal az emberekkel való kommunikáció, akik meggyőződésük szerint mindig igazuk van, gyakran frusztráló lehet. Fontos felismerni, hogy különböző motivációk állhatnak e mögött a viselkedés mögött. Három gyakori típust különböztethetünk meg: a nárcisztikus, a perfekcionista és a szorongó igazságkereső.
A nárcisztikus „igazságbajnok” számára a tévedhetetlenség a felsőbbrendűségének bizonyítéka. Ők gyakran a mások fölé helyezik magukat, és a vitákat arra használják, hogy megerősítsék a saját nagyságukat. A kritikát személyes támadásként élik meg, és nehezen ismerik be a hibáikat. Velük szemben a legjobb stratégia a higgadtság megőrzése és a tényekre való koncentrálás, anélkül, hogy érzelmi reakciót mutatnánk.
A perfekcionista „igazságbajnok” a tökéletességre való törekvésből fakadóan ragaszkodik az igazához. Számukra a hiba elfogadhatatlan, mert az a saját teljesítményük megkérdőjelezését jelenti. Gyakran nagyon részletorientáltak és kritikusak magukkal és másokkal szemben is. Velük kapcsolatban érdemes hangsúlyozni, hogy a tévedés az emberi természet része, és a hibákból tanulhatunk a legtöbbet.
A szorongó igazságkereső esetében az állandó igazuk tudása a bizonytalanság elleni védekezés eszköze. A világot kaotikusnak és kiszámíthatatlannak érzik, ezért kapaszkodnak a biztosnak vélt tényekbe. A viták során gyakran szoronganak és védekezővé válnak, mert a tévedés számukra a kontroll elvesztését jelenti. Fontos, hogy velük empatikusan kommunikáljunk, és megpróbáljuk megérteni a félelmeiket. Ne feltétlenül a tévedésüket hangsúlyozzuk, hanem azt, hogy a véleménykülönbség nem feltétlenül jelenti a kapcsolat megszakadását.
Az „igazságbajnokok” viselkedése mögött gyakran mélyen gyökerező bizonytalanság, félelem vagy önértékelési probléma áll.
Fontos megjegyezni, hogy ezek a típusok nem feltétlenül tisztán elkülöníthetőek, és egy személyben több jellemző is keveredhet. A sikeres kommunikáció kulcsa a türelem, az empátia és a koncentráció a tényekre.
Néhány további tipp:
- Kerüld a személyeskedést: Maradj a témánál és ne támadd a másikat.
- Hallgasd meg figyelmesen: Próbáld megérteni a másik nézőpontját, még akkor is, ha nem értesz vele egyet.
- Kérdezz nyitott kérdéseket: Segítsd a másikat, hogy kifejtse a gondolatait.
- Találj közös pontokat: Koncentrálj arra, amiben egyetértetek.
- Légy kész elengedni a vitát: Néha a legjobb megoldás, ha elfogadod, hogy nem fogtok egyetérteni.
A legfontosabb, hogy védjük a saját mentális egészségünket. Ha egy vita túlságosan stresszes vagy kimerítő, nem szégyen visszavonulni.
Tipp 1: Empátia és megértés: Próbálj a helyzetükbe képzelni magad
Az empátia és a megértés kulcsfontosságúak, amikor olyan emberekkel kerülünk kapcsolatba, akik meggyőződésük szerint mindig igazuk van. Ez az első lépés ahhoz, hogy áttörjük a védekező falaikat, és konstruktív párbeszédet kezdeményezzünk. Ahelyett, hogy azonnal vitatkozni kezdenénk, próbáljunk meg megérteni a hátteret, ami ehhez a viselkedéshez vezetett.
Miért érzik szükségét annak, hogy mindig igazuk legyen? Lehet, hogy bizonytalanság vagy félelem áll a háttérben. Talán a múltban tapasztalták, hogy ha nem állnak ki az igazukért, akkor hátrányba kerülnek. Vagy épp ellenkezőleg, a környezetük jutalmazta ezt a viselkedést, megerősítve azt a hitüket, hogy az ő véleményük a helyes.
Próbáljunk meg a helyükbe képzelni magunkat. Gondoljunk bele, milyen lehet az a világ, amiben ők élnek. Mi motiválja őket? Milyen félelmeik vannak? Ha megértjük a motivációikat, könnyebben tudunk érzékenyebben reagálni a mondanivalójukra.
Az empátia nem egyetértés. Nem azt jelenti, hogy elfogadjuk a véleményüket, hanem azt, hogy megpróbáljuk megérteni, miért gondolkodnak úgy, ahogy gondolkodnak.
Például, ha egy kollégánk folyton kijavít minket a megbeszéléseken, ahelyett, hogy dühösen reagálnánk, próbáljunk meg arra gondolni, hogy talán a tökéletességre törekszik, és attól tart, hogy ha hibázunk, az rossz fényt vet az egész csapatra. Ezt a felismerést követően már könnyebben tudunk higgadt választ adni, és akár meg is köszönhetjük a figyelmét.
Az empátia gyakorlása nem mindig könnyű, különösen, ha az illető viselkedése frusztráló. Azonban, ha sikerül megértenünk a motivációikat, hatékonyabban tudjuk kezelni a helyzetet. Ez nem jelenti azt, hogy engednünk kell a követeléseiknek, vagy fel kell adnunk a saját véleményünket. Egyszerűen arról van szó, hogy megpróbálunk egy másik szemszögből is ránézni a dologra.
Az empátia gyakorlásához a következőket tehetjük:
- Figyeljünk aktívan: Koncentráljunk arra, amit mondanak, és próbáljuk meg megérteni az üzenetük mögötti érzelmeket.
- Tegyünk fel kérdéseket: Kérdezzünk rá a véleményük hátterére, hogy jobban megértsük a gondolkodásmódjukat.
- Ismételjük meg a mondanivalójukat: Foglaljuk össze, amit mondtak, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy jól értettük.
- Mutassunk együttérzést: Fejezzük ki, hogy megértjük az érzéseiket, még akkor is, ha nem értünk egyet velük.
Az empátia nem varázspálca, és nem fogja azonnal megváltoztatni a másik ember viselkedését. Azonban elindíthat egy pozitív folyamatot, amely lehetővé teszi, hogy konstruktívabban kommunikáljunk egymással, és megtaláljuk a közös nevezőt.
Tipp 2: Kerüld a konfrontációt: A vita helyett a kérdések ereje
A konfrontáció elkerülése kulcsfontosságú, amikor valakivel találkozunk, aki meg van győződve a saját igaza felől. Ahelyett, hogy közvetlen vitába bonyolódnánk, a kérdések erejét használhatjuk ki. Ez nem azt jelenti, hogy egyetértünk velük, hanem azt, hogy megpróbáljuk megérteni a nézőpontjukat, és finoman terelgetni őket a sajátjuk átgondolására.
Ahelyett, hogy kijelentéseket tennénk, mint például „Ez nem igaz!” vagy „Tévedsz!„, próbáljunk meg nyitott kérdéseket feltenni, amelyek gondolkodásra késztetik a másikat. Például, ha valaki azt állítja, hogy „A piacgazdaság az egyetlen működő rendszer„, ne támadjuk ezt az állítást azonnal. Ehelyett kérdezzük meg: „Milyen más rendszereket vizsgáltál meg, mielőtt erre a következtetésre jutottál?” vagy „Milyen feltételek mellett gondolod, hogy a piacgazdaság a leginkább működőképes?„
A kérdések segítenek abban, hogy az illető saját maga fedezze fel a lehetséges hiányosságokat a gondolkodásában. Nem érezzük magunkat támadva, így kevésbé valószínű, hogy védekező álláspontra helyezkednek. Ehelyett elkezdhetik átgondolni a saját meggyőződéseiket.
A kérdések nem csak a másik fél gondolkodását befolyásolják, hanem a miénket is.
Az aktív hallgatás szintén elengedhetetlen. Figyeljünk oda arra, amit mondanak, és próbáljuk megérteni a mögöttes indokokat. Ha valamit nem értünk, kérdezzünk rá! Például: „Értem, hogy ezt mondod, de el tudnád magyarázni, hogy ez hogyan kapcsolódik ahhoz, amit korábban mondtál?” Ez azt mutatja, hogy tényleg érdekel a véleményük, és nem csak a saját igazunkat akarjuk bizonygatni.
Fontos, hogy a kérdéseink ne legyenek sarkalatosak vagy provokatívak. A cél nem az, hogy csapdába csaljuk a másikat, hanem az, hogy konstruktív párbeszédet alakítsunk ki. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „Komolyan gondolod, hogy ez logikus?„, inkább kérdezzük meg: „Hogyan jutottál erre a következtetésre?„
Végül, emlékezzünk arra, hogy nem mindig kell egyetértenünk. A cél nem az, hogy megváltoztassuk a másik véleményét, hanem az, hogy jobban megértsük egymást, és elkerüljük a felesleges konfliktusokat. Azáltal, hogy kerüljük a konfrontációt és a kérdések erejét használjuk, sokkal békésebb és eredményesebb interakciókat érhetünk el.
Tipp 3: Fókuszálj a tényekre: Objektív adatokkal támaszd alá az álláspontodat
Amikor valakivel vitatkozol, aki meg van győződve arról, hogy mindig igaza van, az érzelmek könnyen elszabadulhatnak. Azonban, ha a tényekre összpontosítasz, esélyed nyílik arra, hogy áttörd a falat és elültess egy kis kételyt a másik félben. Ez a megközelítés azt jelenti, hogy az érvelésedet objektív adatokkal, statisztikákkal, kutatási eredményekkel és bizonyítékokkal támasztod alá. Ne feledd: a cél nem a győzelem, hanem a megértés elősegítése.
Miért olyan hatékony ez a módszer? Mert a tények nehezebben vitathatók, mint a vélemények. Egy jól alátámasztott állítás csökkenti a szubjektivitást és a személyes támadások lehetőségét. Ezzel a megközelítéssel a vita fókusza átkerül az álláspontod megalapozottságára, nem pedig a személyedre.
Hogyan alkalmazhatod ezt a gyakorlatban?
- Készülj fel alaposan! Mielőtt belemennél egy vitába, gyűjts össze releváns adatokat és információkat. Minél jobban fel vagy készülve, annál magabiztosabban tudod képviselni az álláspontodat.
- Használj megbízható forrásokat! Az információid származzanak elismert és hiteles forrásokból. Kerüld a bulvárportálokat és a kétes weboldalakat. Hivatkozz tudományos cikkekre, szakértői véleményekre, hivatalos statisztikákra.
- Mutasd be az adatokat érthetően! Ne bombázd a másikat száraz statisztikákkal. Magyarázd el, hogy az adatok mit jelentenek a vita szempontjából. Használj szemléltető példákat, grafikonokat, ábrákat, ha szükséges.
- Légy türelmes! Nem várhatod el, hogy a másik azonnal megváltoztassa a véleményét. Az adatok elültethetik a kétely magvait, de időbe telhet, mire a másik fél feldolgozza az információkat.
Például, ha valaki azt állítja, hogy „az új adórendszer tönkreteszi a gazdaságot”, ne csak annyit mondj, hogy „ez nem igaz”. Ehelyett mondd azt, hogy:
A KSH adatai szerint az új adórendszer bevezetése óta a GDP 1,5%-kal nőtt, és a munkanélküliség 0,8%-kal csökkent. Ezek az adatok azt mutatják, hogy az új adórendszernek pozitív hatása van a gazdaságra.
A lényeg tehát, hogy a tények legyenek a fegyvereid. Az érzelmek helyett a logika és a bizonyítékok erejével győzd meg a másikat. Ez nem mindig egyszerű, de hosszú távon ez a leghatékonyabb módja annak, hogy konstruktív párbeszédet folytassunk azokkal, akik azt hiszik, mindig igazuk van.
Ne feledd, hogy az objektivitás kulcsfontosságú. Ha elfogult vagy, az aláássa a hitelességedet. Törekedj arra, hogy elfogulatlanul mutasd be az adatokat, és hagyd, hogy a tények magukért beszéljenek.
Tipp 4: Légy magabiztos, de ne arrogáns: A határozottság és a tisztelet egyensúlya
A magabiztosság és az arrogancia közötti vékony vonal navigálása kulcsfontosságú, amikor olyan emberekkel találkozunk, akik meggyőződésük szerint mindig igazuk van. A cél az, hogy határozottan képviseld az álláspontodat, anélkül, hogy lenéznéd a másikat vagy elutasítanád az ő meglátásait.
A magabiztosság abban rejlik, hogy hiszel a saját tudásodban és tapasztalataidban, de elismered, hogy mások is értékes információkkal rendelkezhetnek. Az arrogancia viszont azt feltételezi, hogy te okosabb vagy, és a te véleményed automatikusan többet ér. Ezt a különbséget tartsd szem előtt, amikor kommunikálsz.
Hogyan érheted el ezt az egyensúlyt?
- Használj „én” kijelentéseket: Ezzel kifejezheted a véleményed anélkül, hogy a másikat hibáztatnád. Például: „Én úgy látom, hogy…” ahelyett, hogy „Te tévedsz, mert…„
- Figyelj oda a testbeszédedre: A nonverbális kommunikáció sokat elárul. Tartsd a szemkontaktust, de ne bámuld a másikat. Lazíts, és kerüld a lekezelő gesztusokat.
- Legyél nyitott a kérdésekre: A kérdések feltevése azt mutatja, hogy érdekel a másik véleménye, és hajlandó vagy megfontolni más szempontokat is.
A tisztelet nem azt jelenti, hogy egyetértesz a másikkal, hanem azt, hogy elismered a jogát arra, hogy eltérő véleménye legyen.
A vita során maradj a tényeknél. Kerüld a személyeskedést és az érzelmi kitöréseket. Ha bizonyítékokkal tudod alátámasztani az állításaidat, az növeli a hitelességedet, és nehezebben támadhatóvá tesz. Ugyanakkor légy kész elismerni, ha tévedsz. Ez nem gyengít, hanem éppen ellenkezőleg, erősít.
Ne feledd, hogy a cél nem a győzelem, hanem a kölcsönös megértés. Ha nem tudtok egyetérteni, az sem baj. Fontosabb, hogy tisztelettel kezeld a másikat, és megőrizd a jó kapcsolatot.
Tipp 5: Húzd meg a határaidat: Mikor kell kilépni a helyzetből és védeni a saját mentális egészségedet
Ahelyett, hogy megpróbálnánk megváltoztatni másokat, néha a legjobb megoldás az, ha a saját határaidat védjük. Amikor valakivel való interakció – különösen egy olyan személlyel, aki meg van győződve a saját tévedhetetlenségéről – folyamatosan stresszt, szorongást vagy frusztrációt okoz, elengedhetetlen, hogy lépéseket tegyünk a mentális egészségünk megőrzése érdekében. Ez nem jelenti azt, hogy feladjuk, hanem azt, hogy prioritásként kezeljük a saját jóllétünket.
A határok meghúzása nem mindig egyszerű, különösen akkor, ha a szóban forgó személy valaki, akivel szoros kapcsolatban állunk, például családtag, kolléga vagy barát. Azonban, ha a kapcsolat toxikussá válik, és a kommunikáció kizárólag arról szól, hogy a másik fél meggyőzzön minket a saját igazáról, akkor muszáj cselekednünk.
Mikor érdemes kilépni a helyzetből?
- Amikor a beszélgetés ismétlődővé és eredménytelen válik. Ha folyamatosan ugyanazt a vitát folytatjátok, és a másik fél nem hajlandó meghallgatni a te szempontjaidat, ideje megszakítani a kommunikációt.
- Amikor a beszélgetés személyeskedővé vagy sértővé válik. Ha a másik fél ahelyett, hogy érvelne, személyes támadásokat intéz, vagy becsmérlő megjegyzéseket tesz, nincs értelme tovább folytatni a vitát.
- Amikor a beszélgetés kimerítő és stresszes. Ha minden egyes interakció után úgy érzed, hogy kifacsartak, és érzelmileg kimerültél, akkor a kapcsolat ártalmas a mentális egészségedre.
- Amikor a beszélgetés befolyásolja az önértékelésedet. Ha a másik fél folyamatosan leértékel, kritizál, vagy megpróbálja aláásni a magabiztosságodat, ideje távolságot tartani.
A határok meghúzása nem önzés, hanem önvédelem.
Hogyan húzzuk meg a határokat?
- Kommunikálj egyértelműen és határozottan. Mondd el, hogy milyen viselkedést nem tolerálsz, és milyen következményekkel jár, ha a másik fél átlépi a határaidat. Például: „Nem szeretném, ha többet kritizálnád a döntéseimet. Ha ezt továbbra is teszed, kénytelen leszek megszakítani a beszélgetést.”
- Tartsd magad a határaidhoz. Ha a másik fél átlépi a határaidat, tartsd be a következményeket. Ha azt mondtad, hogy megszakítod a beszélgetést, akkor tedd meg.
- Tanulj meg nemet mondani. Nem kell minden alkalommal részt venned a vitákban. Ha érzed, hogy a beszélgetés nem vezet sehova, nyugodtan mondd azt, hogy nem szeretnél tovább vitatkozni.
- Korlátozd a kapcsolatot. Ha nem tudod teljesen megszakítani a kapcsolatot a személlyel, próbáld meg korlátozni az interakcióidat. Tölts kevesebb időt vele, és kerüld azokat a témákat, amelyek vitát válthatnak ki.
- Kérj segítséget. Ha nehezen tudod kezelni a helyzetet, kérj segítséget egy baráttól, családtagtól vagy terapeutától. Ők segíthetnek abban, hogy objektíven lásd a helyzetet, és megtaláld a legjobb megoldást.
A határok meghúzása nem mindig könnyű, és néha fájdalmas lehet, de elengedhetetlen a mentális egészségünk megőrzése érdekében. Ne feledd, hogy a te jólléted a legfontosabb. Ha egy kapcsolat ártalmas számodra, akkor jogod van kilépni belőle, vagy legalábbis korlátozni a kapcsolatot.
Néha a legbátrabb dolog, amit tehetünk, az az, hogy kilépünk egy olyan helyzetből, amely károsít minket. Ez nem gyengeség, hanem erő, és egy lépés a saját mentális egészségünk védelme felé.
Tipp 6: A humor ereje: Könnyed megközelítéssel a feszültség oldására
A humor, mint egy jól irányzott lazító injekció, képes csökkenteni a feszültséget olyan helyzetekben, amikor valaki rendíthetetlenül ragaszkodik a saját igazához. Persze, nem arról van szó, hogy gúnyolódjunk vagy nevetségessé tegyük a másikat – ez kontraproduktív lenne. Ehelyett a cél az, hogy egy könnyed, önironikus megjegyzéssel vagy egy helyzetkomikummal feloldjuk a merevséget.
Amikor valaki makacsul ragaszkodik a véleményéhez, a légkör könnyen feszültté válhat. Egy jókor alkalmazott humoros megjegyzés megtörheti ezt a feszültséget, és teret nyithat a kompromisszumnak. Gondolj bele: egy heves vita közepette valaki azt mondja: „Lehet, hogy tévedek… bár nem valószínű!” Egy ilyen önironikus mondat azonnal oldja a hangulatot, és emlékezteti a feleket, hogy nem kell mindent vérre menő komolysággal venni.
A humor nem a győzelem eszköze, hanem a hídépítésé.
A kulcs a helyzetfelismerésben rejlik. Nem minden helyzet alkalmas a humorra. Ha a téma rendkívül érzékeny vagy komoly, a humor helytelenül sülhet el, és sértőnek tűnhet. Fontos, hogy érzékeljük a hangulatot, és csak akkor próbálkozzunk a humorral, ha az valóban segíthet a helyzet feloldásában.
Hogyan alkalmazzuk a humort hatékonyan? Először is, kerüljük a szarkazmust. A szarkazmus gyakran bántó és lekezelő, és csak tovább szítja a konfliktust. Másodszor, fókuszáljunk a helyzetre, ne a személyre. Ne a másik embert nevessük ki, hanem a kialakult helyzet abszurditását emeljük ki. Harmadszor, legyünk önironikusak. Ha képesek vagyunk saját magunkon nevetni, az sokat elárul a személyiségünkről, és megmutatja, hogy nem vesszük magunkat túl komolyan.
Például, ha valaki folyamatosan kijavítja a mondatainkat, mondhatjuk humorosan: „Oké, oké, én adom meg magam! Te vagy a nyelvtan királya/királynője!” Ez a megjegyzés nemcsak oldja a feszültséget, hanem azt is sugallja, hogy nem vesszük személyes támadásnak a javításokat.
Végül, ne felejtsük el, hogy a humor célja nem a másik ember megalázása vagy a vita megnyerése, hanem a kommunikáció megkönnyítése és a kapcsolatok ápolása. Ha a humor segítségével sikerül egy kicsit is oldani a feszültséget, máris közelebb kerültünk a megoldáshoz.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
