Theodor Reik, Sigmund Freud egyik legkorábbi és legelhivatottabb tanítványa, kulcsszerepet játszott a pszichoanalízis terjesztésében és népszerűsítésében. Azonban nem orvosi végzettsége miatt komoly akadályokba ütközött, ami végül a nem orvosi pszichoanalízis kérdésének egyik központi alakjává tette.
Reik határozottan hitt abban, hogy a pszichoanalitikus képzés nem korlátozódhat kizárólag orvosokra, hanem más tudományterületek képviselői számára is nyitottnak kell lennie. Véleménye szerint a pszichoanalízis egy olyan tudomány, amelynek megértése és gyakorlása nem feltétlenül kötött orvosi ismeretekhez. Ezt az álláspontját élete során végig védte.
A nem orvosi pszichoanalízis lényege, hogy a pszichoanalitikus tudás és módszerek szélesebb körben elérhetővé váljanak, ezáltal gazdagítva a humán tudományokat és a társadalmi diskurzust.
Az ő esete rávilágított a pszichoanalitikus közösségen belüli feszültségekre a képzettség kérdésében, és hozzájárult egy hosszú és vitatott diskurzus elindításához, amely máig tart. Reik munkássága és élettörténete inspiráló példa a pszichoanalízis határainak feszegetésére és a tudományág demokratizálására tett kísérletekre.
Reik munkássága, különösen a „Listening with the Third Ear” című műve, bemutatja, hogy a pszichoanalitikus megértés mélyebb rétegeihez nem csak a klinikai tapasztalat, hanem az empátia, az intuíció és a kulturális érzékenység is elengedhetetlen.
Theodor Reik életrajza és pályafutása: A kezdetektől Freudig
Theodor Reik (1888-1969) bécsi születésű pszichoanalitikus volt, akinek pályafutása szorosan összefonódott Sigmund Freud munkásságával. Bár jogi és filozófiai diplomát szerzett, a pszichoanalízis iránti szenvedélye hamar eluralkodott rajta. Ő volt az első nem orvos, akit Freud elfogadott a Bécsi Pszichoanalitikus Társaság tagjának.
Reik 1910-ben találkozott Freuddal, aki mentora és támogatója lett. Freud felismerte Reik kivételes intuícióját és a pszichoanalitikus gondolkodás iránti érzékét. Reik részt vett Freud szerdai pszichológiai összejövetelein, ahol intenzív viták folytak a pszichoanalízis legújabb fejleményeiről.
Reik jelentős mértékben hozzájárult a pszichoanalitikus elmélet fejlődéséhez, különösen a bűnpszichológia, a masochizmus és a rituálék terén. Könyvei, mint például a „Der Eigene und der fremde Gott” („A saját és az idegen isten”) mélyreható elemzéseket tartalmaznak a vallás pszichoanalitikus vonatkozásairól.
Freud nagyra értékelte Reik éleslátását és eredeti gondolatait, és aktívan bátorította őt a pszichoanalitikus kutatásban.
Bár Reik nem rendelkezett orvosi diplomával, Freud kiállt mellette, amikor a pszichoanalitikus közösségen belül vita alakult ki arról, hogy nem orvosok végezhetnek-e pszichoanalitikus terápiát. Ez a vita előrevetítette a későbbi konfliktusokat a nem orvosi pszichoanalízis körül.
Azonban a náci hatalomátvétel után, 1938-ban, Reiknek menekülnie kellett Ausztriából. Először Hollandiába, majd az Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta pszichoanalitikus munkásságát és írásait.
Reik kapcsolata Sigmund Freuddal és a pszichoanalitikus mozgalommal
Theodor Reik korai és szoros kapcsolatot ápolt Sigmund Freuddal, ami meghatározta pályafutását és befolyásolta a pszichoanalitikus mozgalmon belüli helyzetét. Reik az elsők között volt, akik Freud közvetlen tanítványai lehettek, és aktívan részt vett a bécsi pszichoanalitikus körökben.
Freud nagyra értékelte Reik intellektusát és munkásságát, de kapcsolatuk idővel bonyolultabbá vált. Reik jelentős mértékben hozzájárult a pszichoanalitikus elmélethez, különösen a maszturbáció, a bűntudat és a kriminológia pszichoanalitikus megközelítésének terén. Ő volt az, aki a „pszichoanalitikus hallás” fogalmát kidolgozta, hangsúlyozva az analitikus intuíció és empátia szerepét a terápiás folyamatban.
Azonban Reik és Freud között feszültség keletkezett a nem orvosi pszichoanalízis kérdésében. Reik erősen hitt abban, hogy a pszichoanalitikus gyakorlat nem korlátozódhat csak orvosokra, hanem más képzett szakemberek, például pszichológusok és pedagógusok számára is nyitottnak kell lennie. Ez a nézet szembement Freud álláspontjával, aki az orvosi monopóliumot védte a pszichoanalízis felett, attól tartva, hogy a nem orvosi gyakorlók hígíthatják a módszert és veszélyeztethetik a tudományos hitelességét.
Reik kitartóan védte a nem orvosi pszichoanalízis jogát, ami végül szakadást eredményezett a Freudhoz fűződő viszonyában és kizárásához vezetett a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaságból.
Kizárása ellenére Reik továbbra is elkötelezett maradt a pszichoanalízis iránt, és folytatta a munkásságát az Egyesült Államokban, ahol saját intézetet alapított a nem orvosi pszichoanalitikus képzésre. Munkássága jelentős hatást gyakorolt a pszichoanalízis fejlődésére, különösen azokra a területekre, ahol a klinikai gyakorlat és a társadalmi jelenségek pszichoanalitikus értelmezése találkozik.
Bár Reik és Freud útjai elváltak, Reik öröksége továbbra is fontos része a pszichoanalitikus gondolkodásnak, különösen a pszichoanalízis alkalmazásának lehetőségeit illetően a nem orvosi területeken.
A nem orvosi pszichoanalízis koncepciója és Reik szerepe
Theodor Reik neve szorosan összefonódik a nem orvosi pszichoanalízis fogalmával. Ez a megközelítés azt vallja, hogy a pszichoanalitikus képzés nem feltétlenül kell, hogy orvosi diplomához legyen kötve. Reik maga is jogi doktor volt, és bár Freud támogatta analitikus munkáját, sokan a pszichoanalitikus közösségben szkeptikusan fogadták, éppen nem orvosi háttere miatt.
A probléma gyökere abban rejlett, hogy a pszichoanalízist kezdetben a mentális betegségek gyógyításának eszközeként definiálták, ami az orvosok privilégiuma volt. Reik azonban hangsúlyozta, hogy a pszichoanalízis nem csupán terápiás módszer, hanem egy mélyreható emberismereti tudomány, amelynek alkalmazása túlmutat a klinikai környezeten. Szerinte a pszichoanalitikus elvek felhasználhatók a művészetek, a kultúra, a társadalom és az emberi kapcsolatok megértésében is.
Reik azt vallotta, hogy a pszichoanalízishez szükséges legfontosabb képesség az empátia és az a képesség, hogy az ember képes legyen belehelyezkedni a másik ember helyzetébe, meghallgatni és megérteni őt.
Az 1920-as években Bécsben folytatott analitikus tevékenysége során szembesült az orvosi körök ellenállásával, ami végül analitikus tevékenységének betiltásához vezetett Ausztriában. Ez a tapasztalat is hozzájárult ahhoz, hogy még erősebben kiálljon a nem orvosi pszichoanalízis mellett.
Reik nem csak elméleti síkon képviselte a nem orvosi pszichoanalízist, hanem gyakorlati példát is mutatott. Számos könyvet írt, amelyekben pszichoanalitikus szemszögből vizsgálta a művészetet, a vallást, a jogot és a társadalmi jelenségeket. Munkái széles körben népszerűvé váltak, és hozzájárultak a pszichoanalízis népszerűsítéséhez a nagyközönség körében.
Bár a mai napig is léteznek viták a pszichoanalitikus képzés követelményeiről, Reik munkássága kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy a pszichoanalízis ne szűküljön le kizárólag az orvosok területére, hanem nyitottabbá váljon más tudományterületek és szakemberek felé is.
Reik elméleti hozzájárulásai: Maszturbáció, bűntudat és pszichoanalitikus technikák
Theodor Reik munkássága jelentős mértékben hozzájárult a pszichoanalitikus elmélet fejlődéséhez, különösen a maszturbáció, bűntudat és a pszichoanalitikus technikák területén. Reik, aki nem volt orvos, éleslátású megfigyelései és innovatív gondolkodása révén mélyítette a pszichoanalízis alkalmazási körét.
A maszturbációval kapcsolatban Reik árnyaltabb képet festett, mint amit a korabeli pszichoanalitikus irodalom kínált. Ő a maszturbációt nem csupán a szexuális fejlődés egy szakaszaként vagy elfojtott vágyak kifejeződéseként értelmezte, hanem az én megnyugtatásának, az önfelfedezésnek és a fantáziának egy formájaként is. Rávilágított arra, hogy a maszturbációhoz kapcsolódó bűntudat gyakran kulturális és nevelési hatások eredménye, nem pedig szükségszerű velejárója a cselekedetnek.
A bűntudat témájában Reik mélyrehatóan foglalkozott a tudattalan motivációkkal és a lelkiismeret működésével. Kiemelte, hogy a bűntudat nem mindig tudatos érzés, hanem rejtett formában is jelen lehet, befolyásolva a viselkedést és a döntéseket. Ő hangsúlyozta, hogy a bűntudat gyakran az elfojtott agresszió, a rivalizálás és a szeretetvesztéstől való félelem következménye. Reik szerint a pszichoanalízis feladata, hogy feltárja ezeket a tudattalan gyökereket, és segítsen a páciensnek megküzdeni a bűntudattal.
Reik úgy vélte, hogy a pszichoanalitikus folyamat során a terapeuta intuitív megértése és a páciens iránti empátiája kulcsfontosságú a gyógyuláshoz.
A pszichoanalitikus technikák terén Reik innovatív megközelítései a countertransference (ellenáttétel) fontosságának hangsúlyozásában, valamint a hallgatás és a megértés szerepének kiemelésében mutatkoztak meg. Reik az ellenáttételt nem pusztán a terapeuta személyes problémáinak kivetüléseként kezelte, hanem értékes információs forrásként, amely segíthet a páciens tudattalan dinamikáinak megértésében. Ő hangsúlyozta, hogy a terapeuta figyelmes hallgatása és a páciens érzéseinek megértése elengedhetetlen a bizalmi kapcsolat kialakításához és a terápiás folyamat sikeréhez. Reik kritikusan viszonyult a merev, dogmatikus megközelítésekhez, és az analitikus intuícióra, valamint a páciens egyéni szükségleteire való odafigyelést szorgalmazta.
A hallás pszichoanalízise: Reik elmélete a tudattalan kommunikációról
Theodor Reik, Freud egyik kiemelkedő követője, a nem orvosi pszichoanalízis úttörője volt. Leginkább a hallás pszichoanalitikus értelmezéséről ismert, amely elmélete szerint a tudattalan kommunikáció kulcsa a megérzés és a „hallás” képessége. Reik úgy vélte, hogy a pszichoanalitikusnak nem csupán a páciens szavait kell hallania, hanem a szavak mögötti, kimondatlan tartalmakat is.
Reik hangsúlyozta, hogy a tudattalan üzenetek gyakran rejtve maradnak a felszíni kommunikációban. A pszichoanalitikus „hallása” nem a szó szerinti értelmezést jelenti, hanem azt a képességet, hogy érezze, megsejtse és intuíció útján felfogja a páciens tudattalanjából származó jeleket. Ezek a jelek lehetnek elszólások, hangsúlyváltozások, testbeszéd vagy akár a hallgatás is.
Reik szerint a sikeres pszichoanalízis alapja a kontratranszfer megfelelő kezelése. A kontratranszfer az analitikusnak a páciensre adott érzelmi reakciója, amely, ha megfelelően értelmezik, értékes információkat szolgáltathat a páciens tudattalanjáról. Reik arra figyelmeztetett, hogy az analitikusnak tisztában kell lennie saját tudattalan folyamataival, hogy ne befolyásolják a pácienssel való interakciót.
A tudattalan kommunikáció nem a szavakban, hanem a szavak közötti térben rejlik.
Reik munkássága jelentősen hozzájárult a pszichoanalízis elmélyítéséhez, különösen a tudattalan dinamikájának megértéséhez. A hallás pszichoanalitikus értelmezése máig fontos szerepet játszik a pszichoterápiás gyakorlatban, segítve a terapeutákat abban, hogy mélyebben megértsék a páciensek problémáit és hatékonyabban segítsék őket a gyógyulásban.
Reik és a bűnpszichológia: A bűnözők pszichés motivációinak feltárása
Theodor Reik úttörő munkát végzett a bűnözők pszichés motivációinak feltárásában, a pszichoanalitikus elméletet alkalmazva a bűnözés megértésére. Míg Freud a bűntudatot a felső-énnel, azaz a szuperegoval kapcsolta össze, Reik a bűncselekmény előtti bűntudatra helyezte a hangsúlyt. Úgy vélte, hogy a bűnözők gyakran egy tudattalan bűntudattól szenvednek, amelyre a bűncselekmény elkövetése ad megoldást, egyfajta büntetés keresése által.
Reik A kínvallató című művében részletesen elemzi a bűnözők pszichológiáját, különös figyelmet fordítva a kényszerítő motívumokra és a tudattalan vágyakra. Rámutat, hogy a bűncselekmény nem csupán a társadalmi normák megszegése, hanem egy mélyebb, pszichés szükséglet kielégítése is lehet.
Reik különösen érdeklődött a pszichopátia iránt, és úgy vélte, hogy a pszichopaták képtelenek valódi érzelmek átélésére, ami megkönnyíti számukra a bűncselekmények elkövetését. Ezt a képtelenséget a korai gyermekkori élményekre vezette vissza, melyek során a szeretet és a gondoskodás hiánya torzult személyiségfejlődéshez vezetett.
Reik szerint a bűnözők viselkedése gyakran egy tudattalan üzenet a társadalom felé, egy segélykiáltás, amely a feldolgozatlan traumákra és a megoldatlan konfliktusokra hívja fel a figyelmet.
Reik hangsúlyozta a pszichoanalitikus meghallgatás fontosságát a bűnözőkkel való munkában. Úgy vélte, hogy a bűnözővel való türelmes és elfogadó kommunikáció segíthet feltárni a tudattalan motivációkat, ami elengedhetetlen a terápia sikeréhez. A terápiás kapcsolat során a bűnöző megtanulhatja, hogyan kezelje a bűntudatát és a destruktív vágyait.
Reik munkássága jelentősen befolyásolta a bűnözés megítélését és a bűnözőkkel való bánásmódot. A pszichoanalitikus megközelítés lehetővé tette, hogy mélyebben megértsük a bűnözés hátterében álló pszichés tényezőket, és hatékonyabb terápiás módszereket dolgozzunk ki a bűnözők rehabilitációjára.
Reik kritikái és vitái a pszichoanalitikus közösségen belül
Theodor Reik pályafutását végigkísérték a pszichoanalitikus közösségen belüli viták, melyek nagyrészt abból adódtak, hogy nem volt orvos. Ez a tény alapvetően meghatározta a viszonyát a Freud körüli ortodoxiával.
Az egyik legfőbb kritika az volt, hogy Reik, orvosi diploma hiányában, nem rendelkezik a megfelelő képzettséggel a pszichoanalitikus gyakorlat folytatásához. Sokan úgy vélték, hogy a pszichoanalízis orvosi terület, és csak orvosok jogosultak azt gyakorolni. Reik ezzel szemben azt vallotta, hogy a pszichoanalízis elsősorban pszichológiai, nem pedig orvosi tudomány, és így más tudományterületek képviselői is sikeresen művelhetik.
Reik legfontosabb állítása a témában:
A pszichoanalízis nem az orvostudomány mellékága, hanem egy önálló tudományterület, amely a lélek mélyebb rétegeit kutatja.
A viták odáig fajultak, hogy 1929-ben kizárták a Bécsi Pszichoanalitikus Társaságból. A kizárás hivatalos indoka az volt, hogy Reik pénzügyi nehézségei kompromittálják a társaságot, de a valóságban a háttérben a nem orvosi státusza miatti ellenszenv húzódott.
Később, az Egyesült Államokban is folytatódtak a viták, ahol Reik szintén szembesült azzal az elképzeléssel, hogy a pszichoanalízis orvosi monopólium. Megalapította a Nem Orvosi Pszichoanalitikusok Nemzeti Egyesületét (National Psychological Association for Psychoanalysis), hogy védje a nem orvos pszichoanalitikusok érdekeit, és elősegítse a pszichoanalízis szélesebb körű elterjedését.
Reik számos cikket és könyvet írt a témában, amelyekben érvelt a nem orvosi pszichoanalízis létjogosultsága mellett. Hangsúlyozta, hogy a pszichoanalitikus képzésnek a pszichológiai elméletek és technikák elsajátítására kell összpontosítania, nem pedig az orvosi ismeretekre.
Reik emigrációja és munkássága az Egyesült Államokban
Theodor Reik 1938-ban, a náci terjeszkedés elől menekülve emigrált az Egyesült Államokba. Ekkor már ismert pszichoanalitikus volt, azonban Amerikában új kihívásokkal kellett szembenéznie. A legjelentősebb ezek közül a nem orvosi pszichoanalízis kérdése volt.
Az Amerikai Pszichoanalitikus Társaság ugyanis szigorúan korlátozta a pszichoanalízis gyakorlását orvosokra, ezzel ellehetetlenítve Reik és sok más, nem orvos végzettségű analitikus munkáját. Reik ezt igazságtalannak tartotta, és harcolt a jogáért, hogy pszichoanalitikusként dolgozhasson.
A pszichoanalízis nem kizárólag orvosi kérdés, hanem egy pszichológiai módszer, melynek alkalmazásához nem feltétlenül szükséges orvosi diploma.
Ez a küzdelem vezetett a National Psychological Association for Psychoanalysis (NPAP) megalapításához, melynek Reik az egyik alapítója és meghatározó alakja volt. Az NPAP célja az volt, hogy a nem orvos végzettségű pszichoanalitikusok is gyakorolhassák a szakmát.
Az Egyesült Államokban töltött évei alatt Reik termékeny író maradt. Számos könyvet publikált, melyekben a pszichoanalízis különböző területeit vizsgálta, beleértve a bűnözést, a művészetet és a vallást. Munkáiban hangsúlyozta az ösztönös megértés és az empátia fontosságát a pszichoanalitikus folyamatban.
Reik amerikai munkássága jelentős hatással volt a pszichoanalízis fejlődésére, különösen a nem orvosi pszichoanalízis elfogadása terén. Bár a harc nem volt könnyű, Reik kitartása és elkötelezettsége lehetővé tette, hogy a pszichoanalízis szélesebb körben váljon elérhetővé, és hogy a nem orvos végzettségű szakemberek is hozzájárulhassanak a terület fejlődéséhez.
A spontán pszichoanalízis: Reik egyéni terápiás megközelítése
Theodor Reik a pszichoanalízis konvencionális orvosi modelljének egyik legmarkánsabb kritikusa volt. Ő a nem orvosi pszichoanalízis elkötelezett híveként a terápiás folyamat során egy sokkal spontánabb, intuitívabb megközelítést alkalmazott. Ez a megközelítés, amelyet gyakran „hallgató analízisnek” is neveznek, a páciens és a terapeuta közötti mély, empatikus kapcsolatra épül.
Reik úgy vélte, hogy a terapeuta legfontosabb eszköze a saját tudattalanja, amely képes rezonálni a páciens tudattalanjával. Ezt a rezonanciát használta fel arra, hogy megértse a páciens elfojtott konfliktusait és vágyait. Nem a tankönyvekből tanult elméletekre támaszkodott elsősorban, hanem a saját megérzéseire és a páciens által kiváltott érzelmekre.
A terapeuta feladata nem a diagnózis felállítása vagy a tünetek kezelése, hanem a páciens kísérése az önismeret útján.
Reik módszere nagy hangsúlyt fektetett a párbeszédre és az őszinteségre. A terapeuta nem tartotta magát távol a pácienstől, hanem aktívan részt vett a terápiás folyamatban, megosztva saját gondolatait és érzéseit is. Ez a kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat lehetővé tette a páciens számára, hogy mélyebben feltárja belső világát.
Fontos kiemelni, hogy Reik nem utasította el teljesen Freud elméleteit, de úgy vélte, hogy azokat rugalmasabban kell alkalmazni, figyelembe véve az egyén egyedi tapasztalatait és szükségleteit. Kritizálta a pszichoanalitikusok merev dogmatizmusát és a túlzott intellektualizmust, hangsúlyozva a terapeuta személyiségének és a terápiás kapcsolat minőségének fontosságát.
Reik terápiás megközelítése tehát egy személyre szabott, empatikus és spontán folyamat, amely a páciens és a terapeuta közötti mély kapcsolatra épül. Ez a megközelítés a mai napig inspirációt nyújt a pszichoanalitikusoknak és más terapeutáknak, akik a humánusabb és személyközpontúbb terápiás módszerek felé törekszenek.
Reik hatása a pszichoanalízisre és a pszichoterápiára
Theodor Reik a nem orvosi pszichoanalízis egyik úttörője volt, aki jelentős hatást gyakorolt a pszichoanalitikus elméletre és a pszichoterápiás gyakorlatra. Bár orvosi végzettsége nem volt, Freud elismerte és támogatta munkásságát. Reik hangsúlyozta a pszichoanalitikus hallgatás fontosságát, ami a terapeuta aktív, de nem tolakodó figyelmét jelenti a páciens mondanivalójára. Ez a megközelítés a terápiás kapcsolat mélyebb megértését és a tudattalan tartalmak feltárását célozza.
Reik sokat foglalkozott a pszichoanalitikus technika kérdéseivel, különösen a countertransference (viszontáttétel) jelenségével. Felismerte, hogy a terapeuta saját érzelmei és reakciói elkerülhetetlenül befolyásolják a terápiás folyamatot, és ezeket az érzelmeket fel kell ismerni és konstruktívan kell használni a páciens javára.
Reik állítása szerint a pszichoanalitikusnak nem szabad a páciens szavaira hagyatkoznia, hanem a szavak mögötti, rejtett tartalmat kell keresnie.
Ezenkívül Reik jelentős mértékben hozzájárult a bűntudat pszichoanalitikus értelmezéséhez. Úgy vélte, hogy a bűntudat nem csupán a társadalmi normák megsértésének következménye, hanem mélyebb, tudattalan konfliktusokból is eredhet. Munkássága inspirálta a későbbi generációk pszichoanalitikusait, akik a bűntudat szerepét vizsgálták a mentális zavarokban.
Reik hangsúlyozta a pszichoanalízis etikai vonatkozásait is, kiemelve a terapeuta felelősségét és a páciens autonómiájának tiszteletben tartását. Munkássága ma is releváns, és továbbra is inspirálja a pszichoanalitikusokat és pszichoterapeutákat világszerte.
Reik öröksége és relevanciája a mai pszichológiában
Theodor Reik úttörő szerepet játszott a nem orvosi pszichoanalízis elterjesztésében, ami máig meghatározza a pszichológia bizonyos területeit. Bár sokan vitatták módszereit és elméleteit, kétségtelen, hogy nagy hatást gyakorolt a pszichoanalitikus gondolkodásra, különösen az interpretáció és a megértés terén.
Reik hangsúlyozta az intuíció és az empátia jelentőségét a terápiás folyamatban. Azt vallotta, hogy a terapeuta nem csupán egy objektív megfigyelő, hanem aktív résztvevő, akinek a saját érzései és reakciói is fontos információt hordoznak a páciens számára. Ez a nézőpont ellentétben állt a hagyományos, orvosi modell merevebb megközelítésével.
A pszichoanalízis nem csupán a betegség gyógyításáról szól, hanem az emberi lélek mélyebb megértéséről és a személyes növekedés elősegítéséről.
Reik munkássága rávilágított arra, hogy a pszichoanalízis nem korlátozódhat az orvosi keretekre. Számos területen alkalmazható, például az irodalomban, a művészetben és a társadalomtudományokban is. Ez a szemléletmód megnyitotta az utat a pszichológia szélesebb körű alkalmazásának és hozzáférhetőségének.
Bár Reik elméletei nem mindenhol elfogadottak, az empátia és az intuíció fontosságának hangsúlyozása ma is releváns a pszichológiai gyakorlatban. A terapeuta-páciens kapcsolat dinamikájának megértése, valamint a tudattalan folyamatok feltárása továbbra is a pszichoanalitikus terápia alapvető elemei közé tartoznak.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
