Az életünk során rengeteg helyen járunk, de nem mindegyik hagy bennünk pozitív nyomot. Vannak helyek, melyek a boldogtalanság, a fájdalom és a negatív emlékek színterévé válnak. A visszatérés gondolata sokszor felmerülhet, különösen, ha valamilyen megoldatlan ügy, vagy befejezetlen történet köt minket oda.
Azonban a visszatérés gyakran illúzió. Azt reméljük, hogy valami megváltozott, hogy a múltat helyrehozhatjuk, vagy hogy a régi érzések újraélednek. A valóság viszont az, hogy mi magunk változtunk. A hely ugyanaz maradt, de mi már másképp látjuk, más tapasztalatokkal és más elvárásokkal érkezünk.
A visszatérés gyakran csak a régi sebek felszakításához vezet, és megakadályozza, hogy továbblépjünk.
A boldogtalanság helyszíneihez való ragaszkodás egyfajta önpusztító mechanizmus lehet. Lehet, hogy kényelmes a fájdalomban időzni, mert ismerős, de ez nem jelenti azt, hogy jó nekünk. A továbblépéshez néha el kell engednünk a múltat, és új helyeket, új embereket kell keresnünk, ahol boldogabbá válhatunk.
Ez nem jelenti azt, hogy el kell felejtenünk a múltat, csupán azt, hogy nem szabad hagynunk, hogy a múlt uralja a jelenünket és a jövőnket. Tanuljunk a hibáinkból, de ne menjünk vissza oda, ahol boldogtalanná tettek.
A nosztalgia torzító hatása és a múlt idealizálása
A nosztalgia egy veszélyes illúzió. Képes megszépíteni a múltat, elfeledtetve a nehézségeket és fájdalmakat, amiket valójában átéltünk. Amikor egy helyhez kötődnek negatív emlékek, a nosztalgia hajlamos arra, hogy csak a jó pillanatokat emelje ki, eltorzítva a valóságot. Ez a torzítás vezethet ahhoz, hogy visszatérjünk oda, ahol korábban boldogtalanok voltunk, abban a reményben, hogy újra átéljük a „jó” időket.
Az idealizálás a múlt egy másik csapdája. Gyakran emlékszünk a korábbi eseményekre és helyekre úgy, ahogy szerettük volna, hogy történjenek, nem pedig úgy, ahogy valójában megtörténtek. Ez különösen igaz olyan helyekre, amelyekhez erős érzelmi kötődésünk van. Az idő múlásával a negatívumok elhalványulnak, a pozitívumok pedig felerősödnek, így egy hamis, idealizált képet festenek a múltbeli helyszínről.
A nosztalgia nem a múlt iránti vágy, hanem a jelen elől való menekülés.
Gondoljunk csak egy régi munkahelyre, ahol sokat szenvedtünk. A nosztalgia elfeledtetheti a stresszt, a rossz főnököt vagy a kimerítő feladatokat, és csak a néhány jó kollégára vagy egy-két sikeres projektre emlékeztet. Ez a szelektív emlékezet azt a téves érzést keltheti, hogy érdemes lenne visszatérni, pedig a valóságban a problémák még mindig ott lennének.
Hasonlóképpen, egy régi lakóhely is csábító lehet. Emlékezhetünk a barátságos szomszédokra, a csendes utcákra és a közeli parkra, miközben elfelejtjük a zajt, a rossz közlekedést vagy a magas bérleti díjat. A visszatérés csalódást okozhat, amikor szembesülünk a valósággal, ami nem feltétlenül egyezik meg a nosztalgikus emlékeinkkel.
Ahelyett, hogy a múltba menekülnénk, érdemesebb a jelenre és a jövőre koncentrálni. A tanulságokat levonva a korábbi tapasztalatokból, építhetünk egy boldogabb és teljesebb életet anélkül, hogy visszatérnénk olyan helyekre, amelyek már bizonyították, hogy nem tesznek jót nekünk.
A kognitív disszonancia csökkentése: miért ragaszkodunk a rossz emlékekhez?
Az a késztetés, hogy visszatérjünk olyan helyekre, amelyek korábban boldogtalanná tettek minket, paradoxonnak tűnhet. A pszichológia ezt a jelenséget a kognitív disszonancia elméletével magyarázza. Amikor egy helyhez negatív emlékek kötődnek, az belső feszültséget, disszonanciát okoz.
Az agyunk ösztönösen törekszik ennek a disszonanciának a feloldására. Ezt többféleképpen tehetjük meg. Például, megpróbálhatjuk átértékelni a múltat, és a negatív élmények helyett pozitív aspektusokat keresni. Ez a racionalizáció a „hátha most más lenne” gondolatmenethez vezethet.
Egy másik mechanizmus a megerősítési torzítás. Ez azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk olyan információkat keresni, amelyek alátámasztják a már meglévő véleményünket. Ha valaki vissza akar térni egy boldogtalanító helyre, tudattalanul fókuszálhat azokra a (akár minimális) pozitív emlékekre, amelyek igazolják a visszatérést.
A kognitív disszonancia csökkentése érdekében néha könnyebb a múltat átértékelni, mint szembenézni a ténnyel, hogy egy hely valójában rossz emlékeket idéz fel.
A visszatérés vágya mögött állhat még a kontroll illúziója is. Úgy érezhetjük, hogy ha visszatérünk, képesek leszünk megváltoztatni a múltat, vagy legalábbis uralni a helyzetet. Ez a vágy különösen erős lehet, ha a boldogtalanságot valamilyen befejezetlen ügy, vagy lezáratlan kapcsolat okozta.
Végül, ne feledkezzünk meg a nosztalgia erejéről sem. Az idő megszépítheti az emlékeket, és a negatív tapasztalatok elhalványulhatnak, míg a pozitív pillanatok felértékelődnek. Ez a torzított kép is hozzájárulhat ahhoz, hogy visszavágyódjunk olyan helyekre, amelyek valójában nem érdemlik meg a második esélyt.
A befejezetlen ügyek pszichológiája: a lezárás kényszeres keresése
A „soha ne menj vissza azokra a helyekre, amelyek boldogtalanná tettek” elv mögött mély pszichológiai okok húzódnak. Gyakran érezzük azt, hogy vissza kell térnünk bizonyos helyszínekre, legyen az egy régi munkahely, egy elhagyott ház, vagy egy egykori pár lakhelye, a lezárás reményében. Ez a vágy a befejezetlen ügyek pszichológiájával magyarázható.
A befejezetlen ügyek elmélete szerint az ember hajlamos emlékezni és foglalkozni azokkal a tapasztalatokkal, amelyek valamilyen módon megszakadtak vagy nem fejeződtek be. Ha egy helyszín negatív élményekkel kapcsolódik össze, de nem sikerült feldolgozni azokat, akkor az agyunk kényszeresen törekszik a lezárásra. Ez a lezárás keresése azonban gyakran illuzórikus, és a visszatérés helyett csak újraéljük a régi fájdalmakat.
Miért olyan nehéz elengedni ezeket a helyeket? Több oka is van:
- A nosztalgia torzító hatása: Az idő megszépítheti a múltat, és elfelejthetjük a negatívumokat.
- A kontroll illúziója: Azt hisszük, hogy a visszatéréssel valahogy befolyásolhatjuk a múltat vagy a kimenetelt.
- A félelem az ismeretlentől: A múlt, még ha fájdalmas is, ismerős terület. A továbblépés az ismeretlenbe való ugrás, ami szorongást okozhat.
Azonban a visszatérés gyakran nem hozza el a várt megkönnyebbülést. Ehelyett:
- Megerősítheti a negatív érzéseket, mivel a helyszín emlékeztet a fájdalmas eseményekre.
- Illúziókat táplálhat a múltról, ami akadályozza a jelenben való gyógyulást.
- Megakadályozhatja a továbblépést, mivel a figyelmünket a múltra fókuszálja ahelyett, hogy a jövőre koncentrálnánk.
A valódi lezárás nem a helyszínre való visszatérésben, hanem a belső feldolgozásban rejlik.
Ahelyett, hogy fizikailag visszatérnénk egy helyre, a feldolgozás történhet terápiában, naplóírásban, vagy akár a barátokkal való beszélgetésben. A lényeg, hogy megértsük és elfogadjuk a múltat, anélkül, hogy kényszeresen próbálnánk megváltoztatni azt.
Néha a legbátrabb dolog, amit tehetünk, az az, hogy végleg lezárjuk a múltat, és új utakat keressünk, még akkor is, ha ez ijesztőnek tűnik. A befejezetlen ügyek lezárása nem a helyszínhez, hanem a saját elménkhez kötődik.
A komfortzóna álcája: miért térünk vissza a fájdalmasan ismerős helyekre?
Az a kísérteties érzés, amikor újra ott találjuk magunkat, ahol korábban szenvedtünk, sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Pedig elvileg tudjuk: nincs ott semmi számunkra. Mégis visszatérünk. Ennek az oka gyakran a komfortzóna álcája.
A komfortzóna nem feltétlenül kényelmes. Lehet fájdalmasan ismerős is. Ismerjük a szabályokat, a játszmákat, a lehetséges kimeneteleket. Még ha ezek a kimenetelek negatívak is, legalább *ismerjük* őket. Az ismeretlen ijesztő, a bizonytalanság szorongást kelt. Ezért választjuk inkább a „rosszat, amit ismerünk” a „jó helyett, amit nem”.
A visszatérés másik oka a remény. Talán „most minden más lesz”, talán „tanultunk a hibáinkból”, talán „ők is változtak”. Ez a remény sokszor illúzió, egyfajta önámítás, ami abban gyökerezik, hogy nehezen engedjük el a múltat.
A múlt idealizálása egy másik csapda. Emlékszünk a jó pillanatokra, elfelejtjük a rosszakat, és egy torz képet festünk magunknak, ami visszahúz minket.
Visszatérhetünk azért is, mert nem dolgoztuk fel a múltat. A lezáratlan ügyek, a kimondatlan szavak, a fel nem dolgozott érzelmek visszahúznak. Mintha lenne egy láthatatlan zsinór, ami összeköt minket azzal a hellyel, azzal a személlyel, és addig nem tudunk továbblépni, amíg ezt el nem vágjuk. Ehhez sokszor külső segítségre, terápiára van szükség.
Érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy a változás ijesztő, de elengedhetetlen a fejlődéshez. A komfortzóna egy ketrec, és bár biztonságosnak tűnik, megakadályozza, hogy kiteljesedjünk.
A változás félelme és az ismeretlen kockázata: a visszatérés mint menekülés
A visszatérés gondolata, különösen olyan helyekre, amelyek korábban boldogtalanná tettek, gyakran a változástól való félelem és az ismeretlen kockázata elől való menekülésként jelenik meg. Az ismerős rossz néha vonzóbbnak tűnik, mint egy bizonytalan jövő, amelyben nem tudjuk, mi vár ránk. Ez a fajta visszahúzódás egyfajta kényelmi zóna, bár ez a zóna valójában kényelmetlen.
Az okok, amiért valaki visszatér egy boldogtalanító helyre, sokfélék lehetnek. Talán a megszokás ereje a legnyilvánvalóbb. Az emberek hajlamosak ragaszkodni ahhoz, amit ismernek, még akkor is, ha az nem feltétlenül jó nekik. Egy régi munkahely, egy régi kapcsolat, egy régi város – mindegyikhez kötődhetnek emlékek, amelyek, torzítva is, biztonságot sugallnak.
Egy másik ok a befejezetlenség érzése. Talán valaki úgy érzi, hogy van még valami, amit el kell mondania, meg kell tennie, vagy be kell bizonyítania. Ez a befejezetlenség érzése gyakran erősebb, mint a józan ész, és arra készteti az embert, hogy visszatérjen, még akkor is, ha tudja, hogy fájni fog.
Gyakran a visszatérés mögött a remény áll. A remény, hogy a dolgok megváltozhatnak, hogy a régi problémák megoldódhatnak, hogy a múlt hibái kijavíthatók. Ez a remény azonban vak is lehet, és figyelmen kívül hagyhatja a valóságot, ami az, hogy bizonyos helyzetek és emberek egyszerűen nem változnak.
A visszatérés nem feltétlenül jelent előrelépést. Néha a legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk a múltat, és továbblépünk.
A visszatérés kockázata abban rejlik, hogy újra átéljük a régi fájdalmakat, és megakadályozzuk magunkat abban, hogy továbblépjünk. Fontos felismerni, hogy a fejlődéshez néha el kell engednünk a múltat, és nyitottnak kell lennünk az új lehetőségekre.
Persze, vannak kivételek. Néha a visszatérés gyógyító lehet, ha az ember kellő erővel és érettséggel rendelkezik ahhoz, hogy szembenézzen a múlttal, és lezárja azt. Azonban ez a kivétel erősíti a szabályt: általában a legjobb, ha elkerüljük azokat a helyeket, amelyek boldogtalanná tettek, és inkább a jövőre koncentrálunk.
A függőség mechanizmusai: a negatív minták ismétlődése a kapcsolatokban és környezetben
Az emberi psziché furcsa módon vonzódhat a fájdalomhoz, még akkor is, ha tudja, hogy egy adott hely vagy kapcsolat boldogtalanná tette. Ez a jelenség mélyen gyökerezik a függőség mechanizmusaiban, amelyek nem csupán kémiai anyagokra, hanem személyekre, helyzetekre és környezetekre is kialakulhatnak.
A negatív minták ismétlődése a kapcsolatokban és környezetben gyakran a komfortzóna illúziójával magyarázható. Bár a helyzet diszfunkcionális, ismerős, és az ismerősség biztonságérzetet nyújthat, még akkor is, ha ez az érzés valójában káros. Az ismeretlen, bár potenciálisan jobb, ijesztő lehet.
A függőség egyik alapvető eleme a megszokás. Ha valaki hosszú ideig tartózkodik egy negatív környezetben, hozzászokik a stresszhez, a szorongáshoz, vagy akár a bántalmazáshoz. Ez a megszokás eltorzíthatja a valóságérzékelést, és nehézzé teheti a felismerést, hogy a helyzet valójában mennyire káros.
A függőség nem a szeretetről szól, hanem a félelemről. Félelem attól, hogy egyedül maradunk, félelem attól, hogy nem vagyunk elég jók, félelem attól, hogy nem érdemlünk jobbat.
Vannak pszichológiai okok is, amelyek magyarázzák ezt a visszatérést. Például, a megváltó komplexus motiválhatja az egyént, hogy visszatérjen egy toxikus kapcsolatba, abban a reményben, hogy megváltoztathatja a másik felet. Ugyanígy, a bűntudat vagy a felelősségérzet is visszatérhetésre ösztönözhet.
Az ismétlődő negatív minták leküzdéséhez elengedhetetlen a tudatosság. Fel kell ismernünk, hogy egy adott hely vagy kapcsolat káros számunkra, és hogy a visszatérés nem megoldás, hanem a probléma fenntartása. Ehhez gyakran külső segítségre van szükség, például terápiára vagy barátok és család támogatására.
Ezenkívül fontos új, pozitív mintákat kialakítani. Ez magában foglalhatja az új hobik felfedezését, új barátságok kialakítását, vagy egyszerűen csak a saját szükségleteinkre való odafigyelést. A saját értékünk felismerése kulcsfontosságú abban, hogy ne térjünk vissza olyan helyekre, amelyek boldogtalanná tettek.
A változás nem könnyű, de a saját mentális és érzelmi egészségünk érdekében elengedhetetlen. Néha el kell engednünk a múltat, hogy teret adhassunk a jövőnek.
A megbocsátás és az elengedés fontossága: a múlt feldolgozása a továbblépéshez
Az a mondás, hogy soha ne menj vissza azokra a helyekre, amelyek boldogtalanná tettek, mély bölcsességet rejt. Azonban a továbblépéshez elengedhetetlen a múlt feldolgozása, ami gyakran magában foglalja a megbocsátást és az elengedést.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy helyeseljük a történteket, vagy hogy elfelejtjük a fájdalmat. Sokkal inkább arról szól, hogy felszabadítjuk magunkat a harag és a neheztelés terhe alól. Ez egy belső folyamat, amely lehetővé teszi, hogy továbblépjünk, anélkül, hogy a múlt foglyaivá válnánk.
Az elengedés hasonlóképpen kritikus fontosságú. Ha ragaszkodunk a sérelmekhez, a fájdalomhoz, vagy a régi kapcsolatokhoz, akkor megakadályozzuk, hogy új, pozitív élmények lépjenek az életünkbe. Az elengedés nem könnyű, de létfontosságú a lelki egészségünk szempontjából.
A megbocsátás és az elengedés nem a másik emberért történik, hanem önmagunkért.
Gyakran előfordul, hogy a boldogtalanná tévő helyek szorosan összefüggenek a megbántott érzéseinkkel. Ha nem dolgozzuk fel ezeket az érzéseket, akkor a hely puszta látványa is kiválthatja a régi fájdalmat. Ezért fontos, hogy szembenézzünk a múltunkkal, és megtanuljunk megbocsátani, nem csak másoknak, hanem önmagunknak is.
Az elengedéshez segítséget nyújthat:
- A történtek átgondolása és a tanulságok levonása.
- Az érzéseink kifejezése, akár egy naplóban, akár egy bizalmas barátnak.
- Új célok kitűzése és a jövőre való összpontosítás.
Ne feledjük, hogy a gyógyulás időt vesz igénybe. Legyünk türelmesek magunkkal, és ne siettessük a folyamatot. A megbocsátás és az elengedés hosszú út, de a végén a szabadság és a béke vár ránk.
Az önszeretet és az önbecsülés szerepe a boldogtalanságtól való távolmaradásban
Az önszeretet és az önbecsülés kulcsszerepet játszik abban, hogy képesek legyünk elkerülni azokat a helyzeteket, amelyek korábban boldogtalanná tettek minket. Amikor magas az önbecsülésünk, jobban tisztában vagyunk az értékeinkkel és a szükségleteinkkel. Ezáltal könnyebben felismerjük, ha egy hely vagy kapcsolat ártalmas a számunkra.
Az önszeretet azt jelenti, hogy elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, még a hibáinkkal együtt is. Ez a fajta elfogadás segít abban, hogy ne keressük a megerősítést olyan helyeken, ahol korábban csalódtunk. Ne érezzük szükségét, hogy visszatérjünk valahova, csak azért, mert reménykedünk abban, hogy most más lesz.
Az önszeretet és az önbecsülés nem csupán érzések, hanem aktív döntések is. Döntések, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy megvédjük a saját mentális és érzelmi egészségünket.
Amikor tudjuk, hogy mit érdemlünk, nem fogadjuk el a kevesebbet. Nem térünk vissza olyan helyre, ahol bántottak, kihasználtak vagy figyelmen kívül hagytak minket. Az önszeretet erőt ad ahhoz, hogy nemet mondjunk, és új, pozitív irányokba induljunk el.
Fontos megérteni, hogy a múltbeli boldogtalanság nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hely maga rossz, hanem azt, hogy az adott helyzetben mi nem voltunk jó helyen. Lehet, hogy akkor mások voltak az igényeink, vagy a körülmények változtak. Az önszeretet azt is jelenti, hogy képesek vagyunk elfogadni, hogy bizonyos dolgoknak vége van, és hogy ez rendben van.
Az önszeretet és az önbecsülés fejlesztése egy folyamat. Néhány tipp, ami segíthet:
- Figyeljünk a belső hangunkra, és legyünk kedvesek önmagunkhoz.
- Állítsunk fel egészséges határokat.
- Töltsünk időt olyan tevékenységekkel, amelyek örömet okoznak.
- Keressünk támogató kapcsolatokat.
A határok meghúzása és a személyes integritás megőrzése
A boldogtalanságot okozó helyek elkerülése nem csupán a múlt elengedéséről szól, hanem a jelenlegi és jövőbeli mentális egészségünk megóvásáról is. A határok meghúzása itt kulcsfontosságú: felismerni, hogy hol húzódik a vonal a nosztalgia és az önkárosítás között.
Sokan azért térnek vissza ilyen helyekre, mert reménykednek a változásban. A valóság azonban gyakran az, hogy a környezet és az ottani dinamikák változatlanok maradtak, és a visszatérés csak újraélénkíti a negatív érzéseket.
A személyes integritás megőrzése azt jelenti, hogy hűek maradunk önmagunkhoz és az értékeinkhez. Ha egy hely rendszeresen sérti ezeket az értékeket, akkor a visszatérés kompromisszumot jelent az integritásunkkal. Ez hosszú távon önbizalomvesztéshez és önértékelési problémákhoz vezethet.
Soha ne engedd, hogy a múlt árnyai beárnyékolják a jövő fényét.
Ahelyett, hogy visszatérnénk a boldogtalanság helyszíneire, összpontosítsunk a teremtésre. Teremtsünk új helyeket, új emlékeket, amelyek pozitív energiával töltenek fel.
A határok meghúzása nem mindig könnyű, de elengedhetetlen. Íme néhány szempont:
- Ismerd fel a kiváltó okokat: Mi az, ami arra késztet, hogy visszatérj?
- Értékeld a lehetséges következményeket: Mi a legrosszabb dolog, ami történhet?
- Fogalmazz meg egy tervet: Mit fogsz tenni, ha újra hasonló helyzetbe kerülsz?
A személyes integritás megőrzése érdekében:
- Legyél őszinte magadhoz: Ne próbáld szépíteni a múltat.
- Állj ki az értékeidért: Ne engedd, hogy mások befolyásoljanak.
- Bocsáss meg, de ne felejts: A megbocsátás a te érdekedben történik, nem a másik fél érdekében.
A boldogtalanságot okozó helyek elkerülése nem gyengeség, hanem erő. Az erő, hogy önmagunkat helyezzük előtérbe, és megvédjük a mentális egészségünket.
A jövőépítés perspektívája: a boldogtalanság helyett az új lehetőségek felé fordulás
Az élet egy folyamatos utazás, ahol a tapasztalataink formálják a jövőnket. Néha az út során olyan helyekre tévedünk, amelyek nem a boldogságunkat szolgálják, hanem éppen ellenkezőleg, boldogtalanná tesznek. A kérdés az, hogy vajon helyes-e visszatérni ezekre a helyekre?
A válasz a legtöbb esetben nem. A visszatérés ugyanis azt jelenti, hogy újra kitesszük magunkat azoknak a negatív hatásoknak, amelyek korábban már kárt okoztak bennünk. Ez lehet egy régi munkahely, egy toxikus kapcsolat, vagy akár egy olyan város, ahol rossz emlékek kötődnek hozzánk. Az idő múlásával sem változik meg alapvetően az a környezet, ami egyszer már boldogtalanná tett bennünket.
Miért is érdemes inkább az új lehetőségek felé fordulni? Mert az új lehetőségek új perspektívákat, új tapasztalatokat és új növekedési lehetőségeket kínálnak. Ahelyett, hogy a múlt árnyékában élnénk, választhatjuk a jövő építését, egy olyan jövőt, ahol a boldogságunk és a jólétünk a legfontosabb.
Soha ne feledd: a múlt leckéi arra valók, hogy a jövőben okosabban döntsünk.
Gyakran a félelem tart vissza minket az újrakezdéstől. Félünk a változástól, a bizonytalanságtól, attól, hogy esetleg rosszabb lesz. De a boldogság nem a komfortzónánkban vár ránk, hanem azon kívül. A komfortzónánk elhagyása néha fájdalmas, de elengedhetetlen a fejlődéshez.
Hogyan is fordíthatjuk figyelmünket az új lehetőségek felé?
- Ismerjük fel a boldogtalanságunk forrását: Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mi az, ami visszahúz minket, mi az, ami nem engedi, hogy továbblépjünk.
- Fogadjuk el a múltat: A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de elfogadhatjuk azt, és tanulhatunk belőle.
- Fókuszáljunk a jövőre: Képzeljük el, milyen jövőt szeretnénk, és tegyünk lépéseket annak érdekében, hogy elérjük azt.
- Merjünk kockáztatni: Az újrakezdés mindig kockázattal jár, de a kockázatvállalás nélkül nem lehet fejlődni.
- Keressünk támogatást: Beszéljünk a szeretteinkkel, kérjünk segítséget szakembertől, ha szükséges.
Az új lehetőségek felfedezése nem jelenti azt, hogy el kell felejtenünk a múltat. A múlt tapasztalatai értékes leckékkel szolgálhatnak, amelyek segítenek abban, hogy a jövőben okosabb döntéseket hozzunk. A lényeg az, hogy ne ragadjunk le a múltban, hanem használjuk fel azt arra, hogy egy jobb jövőt építsünk.
Végezetül, emlékezzünk arra, hogy a boldogságunk a mi kezünkben van. Mi dönthetjük el, hogy a múlt foglyai leszünk, vagy pedig a jövő építői. Válasszuk a jövőt, válasszuk a boldogságot!
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
