Gondoljunk bele, kik azok az emberek az életünkben, akikre szinte mindig számíthatunk. A szüleink, a legjobb barátaink, a házastársunk, a testvérünk. Ők azok, akik ott vannak a nehéz időkben, akik hallgatnak, amikor panaszkodunk, akik segítenek, amikor szükségünk van rá. De vajon mi történik akkor, amikor ők szorulnak segítségre?
Sokszor hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy azok, akik erősek és megbízhatóak, mindig jól vannak. Azt hisszük, hogy ők nem szorulnak figyelemre, mert ők azok, akik figyelnek ránk. Ez egy nagyon veszélyes tévedés. Az a személy, aki mindig a támaszunk, ugyanúgy érezhet szomorúságot, frusztrációt, vagy akár kiégést. Ő is lehet bizonytalan, neki is lehetnek kétségei.
A gondoskodás nem egyirányú utca.
Miért feledkezünk meg róluk? Talán azért, mert annyira megszoktuk a jelenlétüket és a segítségüket, hogy természetesnek vesszük. Talán azért, mert nem akarjuk terhelni őket a saját problémáinkkal, de ezzel éppen azt érjük el, hogy ők érzik magukat feleslegesnek, vagy éppen azt, hogy nem mernek hozzánk fordulni.
Az is előfordulhat, hogy az ő szükségleteik kevésbé látványosak. Nem kiabálnak, nem panaszkodnak, egyszerűen csak csendben viselik a terheiket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek terheik. Sőt, éppen az a csendes tűrés az, ami hosszú távon a legnagyobb károkat okozhatja.
Gondoljunk csak bele, mennyi energiát fektetnek abba, hogy minket támogassanak. Figyelnek ránk, meghallgatnak, tanácsot adnak. Ez a folyamatos gondoskodás kimerítő lehet, és ha nem kapnak cserébe figyelmet és támogatást, akkor kiéghetnek. Egy kiégett segítő pedig már nem tud segíteni.
Tehát, hogyan tudunk figyelni azokra, akik mindig mellettünk állnak? A válasz egyszerű: úgy, ahogy ők figyelnek ránk. Kérdezzük meg, hogy vannak, hallgassuk meg őket, ajánljuk fel a segítségünket. Mutassuk meg, hogy értékeljük, amit értünk tesznek. Ne felejtsük el, hogy a szeretet és a gondoskodás kölcsönös.
A gondoskodó személyiség árnyoldalai: Önpusztítás és kiégés
Sokszor természetesnek vesszük azokat, akik mindig ott vannak mellettünk, támaszt nyújtanak, és feltétel nélkül támogatnak. Ők azok, akik az első hívásra rohannak, akik meghallgatnak, akik segítenek megoldani a problémáinkat. Azonban gyakran megfeledkezünk arról, hogy az ő „töltöttségük” is véges, és ők is rászorulnak a figyelemre, törődésre.
A gondoskodó emberek hajlamosak mások igényeit a sajátjuk elé helyezni. Ez a tulajdonságuk csodálatra méltó, de hosszú távon komoly következményekkel járhat. Elkezdenek saját szükségleteiket elhanyagolni, ami kiégéshez, kimerültséghez vezethet. A folyamatos stressz, a túlhajszoltság és a saját igények figyelmen kívül hagyása fizikai és mentális egészségügyi problémákhoz vezethet.
A gondoskodás nem egyirányú utca. Ha valaki folyamatosan csak ad, és sosem kap, az súlyos terhet ró rá.
A kiégés jelei sokfélék lehetnek. Gyakori a fáradtság, az ingerlékenység, a koncentrációs nehézségek és a motivációvesztés. Előfordulhat, hogy az illető elkezd cinikusabban viselkedni, vagy elzárkózik a környezetétől. Fizikai tünetek is jelentkezhetnek, például fejfájás, gyomorpanaszok vagy alvászavarok.
Mit tehetünk, hogy segítsünk azoknak, akik mindig mellettünk állnak?
- Kérdezzük meg, hogy vannak, és tényleg figyeljünk a válaszukra.
- Ajánljuk fel a segítségünket, és ne vegyük természetesnek, hogy mindent egyedül megoldanak.
- Biztosítsuk őket arról, hogy fontosak számunkra, és értékeljük a munkájukat.
- Ösztönözzük őket, hogy szánjanak időt magukra, és foglalkozzanak a saját hobbijaikkal, érdeklődési körükkel.
- Legyünk türelmesek és megértőek, ha néha fáradtak vagy ingerlékenyek.
Ne feledjük, hogy a gondoskodó embereknek is szükségük van gondoskodásra. Ha odafigyelünk rájuk, és viszonozzuk a szeretetüket, akkor megakadályozhatjuk, hogy kiégjenek, és hosszú távon is számíthatunk a támogatásukra.
Gyakran előfordul, hogy a segítő szerepbe ragadt személyek azért nem mernek segítséget kérni, mert félnek a visszautasítástól, vagy attól, hogy gyengének tűnnek. Fontos, hogy biztonságos teret teremtsünk számukra, ahol bátran megoszthatják a gondjaikat, és kérhetnek segítséget anélkül, hogy elítélnénk őket.
A túlzott empátia csapdája: Hogyan hat ránk mások szenvedése?
Azok, akik természetüknél fogva gondoskodóak és empatikusak, gyakran kerülnek abba a helyzetbe, hogy mások támaszai lesznek. Ez a szerep azonban könnyen a túlzott empátia csapdájába sodorhatja őket. Amikor valaki folyamatosan mások problémáival foglalkozik, könnyen elfelejtheti a saját szükségleteit.
A túlzott empátia azt jelenti, hogy túlságosan átérezzük mások fájdalmát és szenvedését. Ez kimerültséghez, stresszhez és akár kiégéshez is vezethet. A segítő szándék önmagában nem probléma, de ha a folyamatos törődés a saját mentális és érzelmi egészségünk rovására megy, az hosszú távon káros lehet.
A jelenség egyik legfőbb oka, hogy az empatikus emberek hajlamosak a mások problémáit a sajátjukként kezelni. Emiatt nehezen tudnak határt szabni, és gyakran vállalnak túl sok terhet. Ez oda vezethet, hogy a saját igényeik háttérbe szorulnak, és egyre kevésbé tudnak magukra figyelni.
Azoknak, akik mindig ott vannak másoknak, emlékezniük kell arra, hogy ők is törődést érdemelnek.
A folyamatos segítségnyújtás és támogatás kimerítő lehet, és idővel csökkentheti az érzelmi tartalékainkat. Ahhoz, hogy továbbra is hatékonyan tudjunk segíteni másoknak, gondoskodnunk kell a saját jóllétünkről is. Ez magában foglalja a pihenést, a feltöltődést, a hobbiink gyakorlását és az egészséges életmódot.
A túlzott empátia csapdájának elkerülése érdekében fontos:
- Határok meghúzása: Meg kell tanulnunk nemet mondani, amikor úgy érezzük, hogy a túl sok feladat veszélyezteti a saját mentális egészségünket.
- Öngondoskodás: Időt kell szánnunk a saját igényeink kielégítésére, legyen szó pihenésről, sportolásról vagy bármilyen más tevékenységről, ami feltölt minket.
- Segítség kérése: Nem szégyen segítséget kérni, ha úgy érezzük, hogy túl sok teher nehezedik ránk. Beszéljünk a problémáinkról egy baráttal, családtaggal vagy szakemberrel.
A mások szenvedésének átélése természetes emberi reakció, de fontos, hogy megtanuljunk egészséges határokat szabni, és ne feledkezzünk meg a saját szükségleteinkről sem. Csak így tudunk hosszú távon hatékonyan segíteni másoknak, anélkül, hogy a saját jóllétünk sérülne.
A megmentő komplexus: Miért érezzük szükségét mások problémáinak megoldására?
Sokunkban él egy mélyről fakadó késztetés, hogy segítsünk másokon, különösen azokon, akik nehézségekkel küzdenek. Ez a késztetés, amit gyakran „megmentő komplexusnak” neveznek, nem feltétlenül negatív, de fontos megérteni a gyökereit és a lehetséges következményeit.
Miért érezzük szükségét mások problémáinak megoldására? Számos tényező állhat a háttérben. Egyrészt, az empátia. Természetes emberi reakció, hogy együttérzünk másokkal és szeretnénk enyhíteni a szenvedésüket. Másrészt, a segítségnyújtás erőt adó érzés lehet. Amikor sikeresen megoldunk egy problémát, vagy támogatunk valakit a nehéz időszakban, az növelheti az önbizalmunkat és az önértékelésünket.
Azonban a megmentő komplexus néha a kontroll iránti vágyból is táplálkozhat. Ha valaki folyamatosan mások problémáival foglalkozik, az elterelheti a figyelmét a saját megoldatlan kérdéseiről. Emellett, a folyamatos segítségnyújtás függőséget is kialakíthat. A „megmentő” függővé válhat a megmentettől, mert szüksége van arra az érzésre, hogy hasznos és nélkülözhetetlen.
A probléma akkor kezdődik, amikor a segítségnyújtás túlzottá válik, és a „megmentő” elhanyagolja a saját szükségleteit, vagy átlépi a határokat.
Azok, akik mindig melletted állnak, akik folyamatosan támogatnak és segítenek, kiemelt figyelmet érdemelnek. Ők azok, akik gyakran háttérbe szorítják a saját igényeiket, hogy neked segítsenek. Fontos, hogy észrevegyük és elismerjük az ő erőfeszítéseiket, és biztosítsuk őket arról, hogy ők sincsenek egyedül. Ne feledjük, hogy mindenkinek szüksége van támogatásra, még azoknak is, akik látszólag mindig erősek és függetlenek.
A „segítő szindróma”: Az önértékelés és a másoknak való megfelelés kapcsolata
Sokszor elfelejtjük, hogy azok, akik látszólag mindig erősek és támogatnak minket, valójában ugyanúgy rászorulnak a figyelemre és a törődésre. A „segítő szindróma” jelensége mögött gyakran az önértékelési problémák és a másoknak való megfelelési vágy áll. Ezek az emberek a saját szükségleteiket háttérbe szorítva, mások segítésén keresztül próbálják meg igazolni a saját értéküket.
Ez a viselkedés hosszú távon kimerültséghez, frusztrációhoz és akár kiégéshez is vezethet. A folyamatos adás kimeríti az energiatartalékokat, és ha nem kapunk cserébe megfelelő támogatást, az érzelmi kiüresedéshez vezethet. Gyakran előfordul, hogy a segítő személy nem mer segítséget kérni, mert attól tart, hogy gyengének vagy tehernek tűnik.
A segítő szindrómában szenvedő személyeknek tudatosítaniuk kell, hogy a mások segítése nem lehet az egyetlen forrása az önbecsülésüknek.
A problémát tetézi, hogy a környezet gyakran természetesnek veszi a segítő szerepét, és nem ismeri fel a mögötte rejlő szükségleteket. Ez egy ördögi körhöz vezet, ahol a segítő egyre többet ad, miközben egyre kevesebbet kap cserébe.
Fontos, hogy felismerjük a segítségnyújtás és az önfeláldozás közötti különbséget. Az egészséges segítségnyújtás egyensúlyban van a saját szükségleteinkkel, míg az önfeláldozás a saját igényeink teljes elhanyagolását jelenti. Ha felismerjük, hogy valaki a környezetünkben a „segítő szindróma” jeleit mutatja, bátorítsuk arra, hogy törődjön magával is, és merjen segítséget kérni.
A figyelemhiány következményei: Párkapcsolati problémák és barátságok megromlása
Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy természetesnek vesszük azok jelenlétét, akik mindig mellettünk állnak. Úgy gondoljuk, ők úgyis ott lesznek, bármi történjék is. Ez a hozzáállás azonban súlyos következményekkel járhat, különösen a párkapcsolatainkban és barátságainkban.
A figyelemhiány a párkapcsolatokban érzelmi eltávolodáshoz vezethet. Ha a partnered úgy érzi, nem hallgatod meg, nem érted meg, és nem veszed figyelembe az érzéseit, akkor egyre inkább elzárkózik. A kommunikáció elszürkül, a közös programok ritkulnak, és a szeretet lassan kihűl. A kezdeti odaadás és törődés helyét a közöny és a frusztráció veszi át. Gyakran a megcsalás is a figyelemhiány következménye, hiszen az elhanyagolt fél máshol keresi a hiányzó érzelmi táplálékot.
A barátságokban a figyelemhiány hasonlóan káros hatású. Ha egy barát folyamatosan csak a saját problémáival foglalkozik, és sosem szán időt a másik meghallgatására, az a barátság megromlásához vezethet. A barátod úgy érezheti, kihasználod, és csak akkor keresed, ha szükséged van valamire. A kölcsönös támogatás és a közös élmények helyett egy egyoldalú kapcsolat alakul ki, ami hosszú távon nem fenntartható.
A figyelem az egyik legértékesebb ajándék, amit adhatunk a szeretteinknek.
A figyelemhiány nem csak a kapcsolatainkat roncsolja, hanem az önbecsülésünkre is negatív hatással van. Ha folyamatosan elhanyagoljuk a szeretteinket, az bűntudatot és önvádat szül. Érezhetjük, hogy nem vagyunk jó partnerek, barátok, vagy családtagok, ami aláássa az önbizalmunkat.
Hogyan előzhetjük meg a figyelemhiány következményeit? Először is, tudatosítsuk magunkban, hogy a szeretteinknek is szükségük van a figyelmünkre. Próbáljunk meg minőségi időt tölteni velük, figyelmesen meghallgatni őket, és kifejezni az érzéseinket. Ne feledkezzünk meg a kis gesztusokról sem, egy kedves üzenet, egy apró ajándék, vagy egy ölelés sokat jelenthet.
A kommunikáció kulcsfontosságú. Beszélgessünk a partnerünkkel, barátainkkal az érzéseinkről, igényeinkről, és hallgassuk meg az ő szempontjaikat is. Ne féljünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, egyedül nem tudjuk megoldani a problémákat. Párterápia, baráti beszélgetések, vagy akár egy szakember segítsége is sokat lendíthet a helyzeten.
Ne feledjük, a szeretet gondozást igényel. A figyelem az a táplálék, amivel a kapcsolatainkat életben tarthatjuk.
A kommunikáció fontossága: Hogyan kérjünk segítséget, ha mi magunk is segítségre szorulunk?
Gyakran elfelejtjük, hogy azok, akik mindig támaszt nyújtanak nekünk, szintén küzdenek saját nehézségeikkel. Ők azok, akik a legkevésbé valószínű, hogy segítséget kérnek, mert attól tartanak, hogy teherként nehezednek ránk. Ezért kulcsfontosságú, hogy aktívan odafigyeljünk rájuk, és észrevegyük, ha valami nincs rendben.
A kommunikáció nyitja annak, hogy megértsük, mikor van szükségük segítségre azoknak, akik mindig mellettünk állnak. Ne várjuk meg, amíg ők kezdeményeznek! Kérdezzük meg őket, hogy vannak, és hallgassuk meg őket figyelmesen, anélkül, hogy ítélkeznénk. Néha már az is sokat jelent, ha valaki meghallgat minket.
Ne feledjük, hogy a segítségnyújtás sokféle formát ölthet. Nem feltétlenül kell megoldanunk a problémáikat. Néha elég, ha támogatást nyújtunk, megértést mutatunk, vagy egyszerűen csak jelen vagyunk.
A legfontosabb, hogy emlékezzünk: az, hogy valaki erősnek tűnik, nem jelenti azt, hogy nincs szüksége segítségre.
Hogyan kérjünk segítséget, ha mi magunk is segítségre szorulunk? Ez egy nehéz kérdés, különösen akkor, ha mindig mi voltunk azok, akik másoknak segítettek. Fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy a segítségkérés nem a gyengeség jele, hanem az erőé.
- Fogadjuk el, hogy nem tudunk mindent egyedül megoldani.
- Ismerjük fel, hogy mikor van szükségünk segítségre.
- Merjünk segítséget kérni!
Amikor segítséget kérünk, legyünk egyértelműek és konkrétak azzal kapcsolatban, hogy mire van szükségünk. Minél pontosabban fogalmazunk, annál könnyebb lesz a másik félnek segíteni. Ne féljünk elmondani, hogy érezzük magunkat! A sebezhetőség megnyitja az utat a valódi kapcsolódás felé.
Építsünk ki egy támogató hálózatot, amelyben megbízunk. Legyenek olyan emberek az életünkben, akikre számíthatunk, amikor nehéz időket élünk át. Ne feledjük, hogy a gondoskodás kölcsönös folyamat. Ahogy mi segítünk másoknak, úgy mások is segíthetnek nekünk.
Az egészséges határok meghúzása: Hogyan mondjunk nemet anélkül, hogy bűntudatunk lenne?
Azok, akik mindig ott vannak mellettünk, a támogatóink, a legfontosabbak az életünkben. Ők azok, akikre számíthatunk a nehéz időkben, akik bátorítanak és felemelnek, amikor elesünk. Viszont éppen ezért, mert ennyire fontosak számunkra, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nekik is szükségük van a mi figyelmünkre és támogatásunkra. Amikor folyamatosan csak adunk és adunk, anélkül, hogy mi is kapnánk, az mindkét fél számára kimerítő lehet. Ezért kulcsfontosságú, hogy megtanuljunk egészséges határokat húzni, hogy ne égjünk ki, és hogy ők is érezzék, hogy törődünk velük.
A határok meghúzása nem önzőség, hanem önvédelem és a kapcsolataink védelme. Amikor túlhajszoljuk magunkat, nem tudunk hatékonyan segíteni másoknak sem. A bűntudat elkerülése érdekében fontos, hogy tisztában legyünk a saját szükségleteinkkel és korlátainkkal.
A „nem” mondása nem elutasítás, hanem egy lehetőség arra, hogy a rendelkezésünkre álló időt és energiát a lehető legjobban használjuk fel.
Hogyan mondjunk nemet anélkül, hogy bűntudatunk lenne?
- Ismerjük fel a szükségleteinket: Mielőtt igent mondanánk valamire, kérdezzük meg magunktól, hogy valóban van-e rá időnk és energiánk.
- Legyünk őszinték: Mondjuk el, hogy miért nem tudunk segíteni, de tegyük ezt kedvesen és tiszteletteljesen.
- Kínáljunk alternatívát: Ha nem tudunk segíteni, javasoljunk valaki mást, aki esetleg tud.
- Gyakoroljuk az asszertív kommunikációt: Álljunk ki magunkért, de ne legyünk agresszívek.
Ne feledjük, hogy a legfontosabb kapcsolataink megérdemlik, hogy mi is feltöltődve és kiegyensúlyozottan legyünk jelen bennük. Az egészséges határok meghúzása segít abban, hogy megőrizzük az energiánkat és a jókedvünket, így sokkal többet tudunk adni azoknak, akik a legfontosabbak számunkra.
A határok nem falak, hanem kapuk, melyek a kölcsönös tisztelet és a kiegyensúlyozott kapcsolatok felé vezetnek.
Az öngondoskodás gyakorlata: Tippek a mentális és fizikai egészség megőrzéséhez
Amikor a szeretteinket támogatjuk, könnyen megfeledkezhetünk saját szükségleteinkről. Pedig az öngondoskodás nem önzőség, hanem elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú távon is képesek legyünk másoknak segíteni. Gondoljunk csak bele: ha a poharunk üres, miből kínálunk másoknak?
A mentális egészség megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy időt szánjunk a feltöltődésre. Ez lehet egy csendes séta a természetben, egy jó könyv olvasása, meditáció, vagy bármi, ami örömet okoz. Ne érezzünk bűntudatot, ha időt szánunk magunkra, hiszen ez a legjobb befektetés a saját és szeretteink jólétébe.
A fizikai egészségünk is szorosan összefügg a mentális állapotunkkal. A rendszeres testmozgás endorfinokat szabadít fel, amelyek javítják a hangulatunkat és csökkentik a stresszt. Próbáljunk meg legalább napi 30 percet mozogni, legyen az séta, futás, úszás, vagy bármilyen más sport.
Az egészséges táplálkozás is kulcsfontosságú. Kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, a cukrot és a túlzott koffeinbevitelt, és helyette fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát és fehérjét. A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása szintén elengedhetetlen a szervezetünk optimális működéséhez.
A megfelelő alvás is kritikus fontosságú. Próbáljunk meg minden este ugyanabban az időben lefeküdni és felkelni, még hétvégén is. Teremtsünk nyugodt, sötét és hűvös környezetet a hálószobánkban, és kerüljük a képernyőket lefekvés előtt.
Azok, akik a legtöbbet adják másoknak, gyakran a leginkább elhanyagolják saját magukat. Ne felejtsük el, hogy a szeretet és a törődés nem csak kifelé, hanem befelé is irányul!
Íme néhány konkrét tipp az öngondoskodás gyakorlatához:
- Tervezzünk be időt magunkra a naptárunkba, ugyanúgy, mint bármilyen más fontos találkozót.
- Tanuljunk meg nemet mondani, ha túlterheltek vagyunk.
- Kérjünk segítséget, ha szükségünk van rá. Nem szégyen támogatást kérni!
- Gyakoroljunk hálát. Minden nap gondoljunk legalább három dologra, amiért hálásak vagyunk.
- Tartsuk a kapcsolatot a barátainkkal és családtagjainkkal. A társas kapcsolatok erősítik a mentális egészségünket.
Ne feledjük, az öngondoskodás egy folyamat, nem pedig egy egyszeri esemény. Legyünk türelmesek magunkkal, és próbáljunk meg apró lépésekkel beépíteni az öngondoskodást a mindennapjainkba. Ha úgy érezzük, hogy nem tudunk egyedül megbirkózni a problémáinkkal, forduljunk szakemberhez.
A hála kifejezése: Hogyan erősíthetjük a kapcsolatainkat az elismeréssel?
Gyakran természetesnek vesszük azoknak a jelenlétét, akik mindig melletünk állnak. Ők azok, akik támogatnak a nehéz időkben, akik meghallgatnak, amikor szükségünk van rá, és akik feltétel nélkül szeretnek. Azonban az ő figyelmük és támogatásuk sem végtelen forrás. Ahhoz, hogy ezek a kapcsolatok erősek és tartósak maradjanak, elengedhetetlen, hogy viszonozzuk a figyelmet és kifejezzük a hálánkat.
A hála kifejezésének számos módja létezik. Nem feltétlenül kell nagy, költséges gesztusokra gondolni. Néha egy egyszerű köszönöm, egy kedves szó, vagy egy apró figyelmesség többet ér bárminél. Fontos, hogy a hálánk őszinte és szívből jövő legyen.
- Hallgassuk meg őket figyelmesen: Amikor ők beszélnek, tegyük félre a saját gondolatainkat és valóban figyeljünk arra, amit mondanak.
- Kínáljunk segítséget: Kérdezzük meg, hogy miben tudunk segíteni nekik, és ne habozzunk felajánlani a támogatásunkat.
- Töltsünk velük minőségi időt: Szánjunk időt arra, hogy velük legyünk, és olyan tevékenységeket végezzünk, amiket mindketten élvezünk.
- Mondjunk kedves szavakat: Mondjuk el nekik, hogy mennyire értékeljük őket és a jelenlétüket az életünkben.
Az elismerés és a hála nem csak a másik félnek fontos, hanem nekünk is. Amikor kifejezzük a hálánkat, mi magunk is boldogabbak és elégedettebbek leszünk.
A hálánk kifejezése nem egyszeri feladat, hanem folyamatos erőfeszítés. A kapcsolataink ápolása időt és energiát igényel, de a befektetés mindenképpen megtérül. Azok, akik mindig mellettünk állnak, megérdemlik a figyelmünket és a hálánkat.
Néha még a legapróbb gesztus is sokat jelenthet. Egy egyszerű üzenet, egy váratlan telefonhívás, vagy egy kézzel írt levél mind-mind kifejezheti a hálánkat és megmutathatja, hogy gondolunk rájuk.
A professzionális segítség igénybevétele: Mikor forduljunk szakemberhez?
Sokszor elfelejtjük, hogy azok, akik a legtöbbet adnak, és akik mindig mellettünk állnak, ők is emberek. Ők is éreznek, és ők is küzdenek. Amikor látjuk, hogy valaki folyamatosan másokért él, de a saját problémáival nem foglalkozik, időszerű lehet professzionális segítséget javasolni.
A kiégés jelei, a tartós szomorúság, az alvászavarok vagy a fokozott ingerlékenység mind arra utalhatnak, hogy a támogatónk maga is támogatásra szorul. Ha a viselkedésében hirtelen változásokat tapasztalunk, vagy ha azt látjuk, hogy elszigetelődik a barátaitól és a családjától, akkor ez egy figyelmeztető jel lehet.
Az önzetlenség nem jelenti azt, hogy valaki sebezhetetlen. A gondoskodás nem ment fel a saját igények figyelmen kívül hagyása alól.
Nem könnyű meggyőzni valakit arról, hogy segítséget kérjen, különösen, ha ő az, aki mindig másoknak segít. Azonban fontos, hogy finoman, de határozottan jelezzük a felmerülő aggályainkat. Ajánlhatunk szakembert, pszichológust, vagy akár egy támogató csoportot. Fontos hangsúlyozni, hogy a segítségkérés nem gyengeség, hanem erő.
Mikor forduljunk szakemberhez?
- Ha az illető tartósan rossz hangulatban van.
- Ha nehézséget okoz a mindennapi feladatok elvégzése.
- Ha önkárosító gondolatai vannak.
- Ha alkoholhoz vagy drogokhoz nyúl a problémái megoldására.
- Ha úgy érezzük, hogy a helyzet meghaladja a mi képességeinket.
A professzionális segítség nem csupán a krízishelyzetekben fontos. A prevenció is kiemelten fontos. A rendszeres pszichológiai tanácsadás segíthet abban, hogy a gondoskodók is megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, és hogyan tartsák egyensúlyban a saját igényeiket mások igényeivel.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
