Platón és Arisztotelész, a nyugati filozófia két meghatározó alakja, bár mester és tanítvány voltak, gondolkodásukban jelentős különbségek mutatkoznak. Platón, Szókratész tanítványa, az ideák világában hitt, mely egy tökéletes, örök és változatlan valóság. Ő úgy vélte, hogy a fizikai világ csupán árnyéka ennek a tökéletes ideavilágnak, és az igazi tudás az ideák megragadásából származik.
Ezzel szemben Arisztotelész, aki Platón Akadémiáján tanult, sokkal inkább a tapasztalati világra fókuszált. Ő úgy vélte, hogy a tudás a megfigyelésen és a kísérletezésen keresztül érhető el. Arisztotelész hangsúlyozta a logika és a rendszeres osztályozás fontosságát a természet megértésében.
Arisztotelész az ideákat a dolgokba ágyazva látta, nem pedig azoktól elkülönülve, mint Platón.
Míg Platón az etikában az igazságosság és a jó ideáját kereste, addig Arisztotelész a boldogság elérésére törekedett, melyet erényes cselekedetekkel lehet elérni. Platón politikai filozófiájában az ideális államot kereste, melyet filozófusok vezetnek, addig Arisztotelész a különböző államformákat tanulmányozta, hogy megtalálja a legmegfelelőbbet a konkrét körülményekhez.
A tanító és a tanítvány: Platón és Arisztotelész kapcsolata
Platón és Arisztotelész, a nyugati filozófia két meghatározó alakja, egy mester-tanítvány kapcsolatban álltak egymással. Arisztotelész húsz évig volt Platón Akadémiájának tagja, mégis jelentős eltérések alakultak ki filozófiájukban.
Platón az ideák elméletében hitt, miszerint a valóság igazi formái a tökéletes, örök ideák a szellemi világban léteznek. A fizikai világ csupán ezen ideák tökéletlen másolata. Ezzel szemben Arisztotelész empirikusabb megközelítést alkalmazott. Úgy vélte, a tudás a tapasztalatból származik, és a valóság a fizikai világban található.
Míg Platón a matematikát és a geometriát tartotta a legfontosabb tudományoknak, Arisztotelész a biológiát és a természettudományokat részesítette előnyben. Arisztotelész rendszerezte a tudományokat, és megalapozta a logikát, mint tudományágat.
Arisztotelész kritikusan viszonyult Platón ideák elméletéhez, mondván, az ideák nem magyarázzák meg a fizikai világot, hanem csak megkettőzik azt.
Politikai filozófiájukban is eltérések mutatkoznak. Platón ideális állama egy filozófus királyok által vezetett, szigorúan hierarchikus társadalom volt. Arisztotelész viszont a poliszok sokféleségét vizsgálta, és a legjobb kormányzati formának a politeia-t tartotta, amely a demokrácia és az oligarchia elemeit ötvözi.
Az ideák világa kontra a valóság megfigyelése: Platón idealizmusa és Arisztotelész empirizmusa
Platón és Arisztotelész, a nyugati filozófia két óriása, bár kapcsolatuk mester-tanítvány viszonyban gyökerezik, gondolkodásuk alapvető eltéréseket mutat. A legmarkánsabb különbség az ideák és a valóság megközelítésében rejlik. Platón, a idealizmus megtestesítője, úgy vélte, hogy a valódi világ az ideák világa, egy tökéletes és örök birodalom, amely a tapasztalati világ felett áll. A mi világunk csupán ennek a tökéletes világnak a tökéletlen másolata.
Ezzel szemben Arisztotelész, az empirizmus híve, a valóság megfigyelésére helyezte a hangsúlyt. Ő úgy gondolta, hogy a tudás forrása a tapasztalat és a megfigyelés. A világ, amit érzékelünk, valóságos, és a tudásunk alapja az, ahogyan ezt a világot megértjük és rendszerezzük.
Arisztotelész szerint az ideák nem léteznek külön, hanem a dolgokban vannak jelen, mint azok formája és lényege.
Platón híres barlanghasonlata jól illusztrálja idealista nézeteit. Az emberek a barlangban leláncolva ülnek, és csak a falra vetülő árnyékokat látják, melyek a valódi dolgok tökéletlen másolatai. A filozófus feladata, hogy kiszabaduljon a barlangból és meglássa a valódi, ideális formákat.
Arisztotelész ezzel szemben a kategóriákat dolgozta ki, melyekkel a valóságot rendszerezhetjük és osztályozhatjuk. Szerinte a tudomány célja, hogy feltárja a dolgok okait és magyarázatait a megfigyelés és a logika segítségével.
Nézzük a különbségeket néhány konkrét példán keresztül:
- Etika: Platón az igazságosságot és a jót a tökéletes ideák világában kereste, míg Arisztotelész a gyakorlati erényeket hangsúlyozta, melyek a helyes cselekedetekben nyilvánulnak meg.
- Politika: Platón ideális államában a filozófusok uralkodnak, míg Arisztotelész a különböző államformákat vizsgálta, és a legjobbnak a polisz alkotmányos berendezkedését tartotta.
- Tudomány: Platón a matematika és a geometria absztrakt igazságaira összpontosított, míg Arisztotelész a biológiát és a természettudományokat fejlesztette a megfigyelésen és a rendszerezésen keresztül.
A lélek kérdésében is eltértek. Platón a lélek halhatatlanságát vallotta, és azt, hogy a lélek korábban az ideák világában élt. Arisztotelész a lelket a test formájának tekintette, amely a testtel együtt megszűnik létezni.
Bár Arisztotelész Platón tanítványa volt, kritikusan viszonyult mestere idealizmusához, és saját, empirikus alapokon nyugvó filozófiát épített fel. Mindkettőjük gondolkodása mélyen befolyásolta a nyugati civilizációt, és a mai napig hatással van a filozófiai vitákra.
A tudás forrása: Platón emlékezéselmélete és Arisztotelész tapasztalati megközelítése
Platón és Arisztotelész, a görög filozófia két óriása, bár mester és tanítvány viszonyban álltak, gyökeresen eltérő nézeteket vallottak a tudás eredetéről és megszerzésének módjáról. Platón a racionalizmus képviselőjeként az emlékezéselméletben hitt. Szerinte a lelkünk már a születésünk előtt, az Ideák birodalmában birtokolta a tökéletes tudást, de a földi létbe való belépéskor elfelejtette azt. A tanulás tehát nem más, mint ennek a feledett tudásnak a felidézése, az emlékezés folyamata.
Arisztotelész ezzel szemben az empirizmus útját járta. Ő a tudás forrását a tapasztalatban, a megfigyelésben és a kísérletezésben látta. Szerinte az emberi elme születéskor egy tabula rasa, egy üres tábla, amelyre a tapasztalatok írják rá a tudást. Arisztotelész hangsúlyozta az érzékszervek szerepét a világ megismerésében, és azt vallotta, hogy a tudás a konkrét dolgok megfigyeléséből, azok rendszerezéséből és általánosításából származik.
Platón szerint a valódi tudás az Ideák birodalmában létezik, Arisztotelész szerint pedig a tapasztalható világban.
Ez a különbség a két filozófus módszertanában is megmutatkozik. Platón a dialektikát, a fogalmak logikai elemzését és vitáját részesítette előnyben, míg Arisztotelész a tudományos megfigyelést és a rendszerezést. Platón a matematikát tartotta a legmagasabb rendű tudománynak, mert az absztrakt fogalmakkal foglalkozik, míg Arisztotelész a biológiát és a természettudományokat, mert azok a konkrét dolgok megismerésére irányulnak.
Bár eltérő kiindulópontból indultak, mindketten jelentős mértékben hozzájárultak a filozófia fejlődéséhez. Platón idealizmusa és Arisztotelész realizmusa a mai napig hatással van a gondolkodásunkra és a tudományra. Arisztotelész a kategorizálás és a logika mestere volt. Ő alkotta meg a szillogizmusokat, melyek a deduktív következtetés alapjait képezik. Ő a kategóriák rendszerét is kidolgozta, melyek a dolgok elrendezésének és osztályozásának eszközei.
Az állam ideális formája: Platón filozófus királya és Arisztotelész politikai realizmusa
Platón és Arisztotelész, bár mester és tanítvány voltak, gyökeresen eltérő elképzelésekkel rendelkeztek az ideális államról. Platón, Az állam című művében, egy utópisztikus társadalmat vázolt fel, melyet filozófus királyok vezetnek. Ezek a bölcs, önzetlen vezetők, akik a tudás és az igazságosság birtokában vannak, képesek a társadalom javát szolgálni. Platón szerint a demokrácia könnyen a demagógia áldozatává válhat, ezért elutasította azt.
Arisztotelész ezzel szemben sokkal pragmatikusabb megközelítést alkalmazott. Ő nem egy elméleti ideálból indult ki, hanem a meglévő államformákat tanulmányozta, és azok előnyeit, hátrányait mérlegelte. Arisztotelész úgy vélte, hogy az ideális állam a körülmények függvénye, és nincs egyetlen, minden helyzetre alkalmazható recept.
Arisztotelész hangsúlyozta a törvények fontosságát, és úgy gondolta, hogy a jó állam alapja a polgárok erényessége és a törvények uralma.
Míg Platón a közösség érdekeit helyezte előtérbe az egyénnel szemben, addig Arisztotelész nagyobb hangsúlyt fektetett az egyéni szabadságra és a tulajdonjogok védelmére. Arisztotelész a politikát a gyakorlati bölcsesség területének tekintette, ahol a kompromisszum és a realitások figyelembe vétele elengedhetetlen.
Platón a filozófus királyok uralmát tartotta a legjobbnak, Arisztotelész viszont a politeiát, vagyis a középútat, ahol a gazdagok és a szegények is képviseltetik magukat a kormányzásban. Ez utóbbi szerinte a legstabilabb államforma, mivel elkerüli a szélsőségeket és a társadalmi feszültségeket.
Az emberi lélek: Platón lélekhármassága és Arisztotelész lélekelmélete
Platón és Arisztotelész, bár tanítvány és mester voltak, jelentősen eltérő nézeteket vallottak az emberi lélekről. Platón, a lélekhármasság elméletének megalkotója, úgy vélte, hogy a lélek három részből áll: a vágyakozó (epithumia), a szenvedélyes (thumos) és az értelmes (logos) részből. A vágyakozó lélekrész a testi szükségletekért és vágyakért felelős, a szenvedélyes a bátorságért, haragért és becsvágyért, míg az értelmes a gondolkodásért, értelemért és a bölcsességért. Platón szerint az ideális emberben az értelem uralja a másik két részt, ezáltal biztosítva a harmóniát és az igazságosságot.
Ezzel szemben Arisztotelész, aki a psziché organikus egységét hangsúlyozta, a lelket az élőlények formájaként értelmezte. Ő a lelket az élő test enteléheiaként, azaz célirányos megvalósulásaként fogta fel. Arisztotelész a lelket három fő típusra osztotta: a vegetatív (táplálkozás, növekedés), az érzékelő (érzékelés, mozgás) és az értelmes (gondolkodás) lélekre. Az emberek rendelkeznek mindhárom lélektípussal, míg a növények csak a vegetatívval, az állatok pedig a vegetatív és az érzékelővel.
Arisztotelész számára a lélek nem egy testtől független, halhatatlan entitás, mint Platónnál, hanem a testtel szorosan összekapcsolódó, annak működését biztosító elv.
A különbség abban is megmutatkozik, hogy Platón a lélek vándorlásában hitt, tehát abban, hogy a lélek a test halála után egy másik testbe költözik. Arisztotelész ezzel szemben úgy gondolta, hogy a lélek a testtel együtt megszűnik létezni, kivéve az értelmes lélek egy részét (nous poetikos), aminek a sorsa kérdéses maradt.
Platón az ideákat, az örök és tökéletes formákat helyezte előtérbe, amelyek a lélek számára emlékezetesek, és amelyekhez az élet során visszatalálhat. Arisztotelész viszont a tapasztalati világot hangsúlyozta, és úgy vélte, hogy a lélek a tapasztalatok révén nyeri el a tudást. Ezért a megismerés módjában is jelentős különbség van a két filozófus között: Platón az emlékezést, Arisztotelész pedig a megfigyelést és a következtetést tartotta a legfontosabbnak.
Etika: Platón igazságossága és Arisztotelész erényetikája
Platón és Arisztotelész etikai nézetei jelentősen eltérnek, bár mindketten a jó élet elérésére törekedtek. Platón, leginkább *Az Állam* című művében, az igazságosságot helyezi a középpontba, mint a társadalom és az egyén harmóniájának alapját. Az igazságos állam, szerinte, három rétegből áll: a bölcsek (filozófus királyok), a katonák és a munkások, mindegyik réteg a saját erényeinek megfelelően cselekszik (bölcsesség, bátorság, mértékletesség). Az egyén igazságossága pedig akkor valósul meg, ha a lélek három része – értelem, akarat és vágy – harmonikusan működik együtt, az értelem irányításával.
Arisztotelész viszont, az *Nikomakhoszi Etika* című művében, az erényeket hangsúlyozza. Szerinte a cél a *eudaimonia*, amit gyakran „boldogságnak” fordítanak, de helyesebb „jó életnek” vagy „virágzásnak” nevezni. Ezt az emberi lény számára sajátos tevékenységek tökéletes gyakorlásával lehet elérni, ami az erények elsajátítását és gyakorlását jelenti. Az erények nem velünk születnek, hanem szokások révén alakulnak ki.
Az erények Arisztotelész szerint két véglet közötti arany középútat képviselnek. Például a bátorság a gyávaság és a vakmerőség között helyezkedik el. Az erényes cselekedet nemcsak a helyes cselekedet, hanem az is, hogy azt a helyes okból és a helyes módon tesszük.
Arisztotelész hangsúlyozza, hogy az erkölcsi nevelés kulcsfontosságú az erények elsajátításában, míg Platón szerint a helyes tudás automatikusan helyes cselekvéshez vezet (intellektualizmus).
Egy másik lényeges különbség a kettőjük között, hogy Platón az ideák világában keresi az etikai alapelveket, míg Arisztotelész a valóságban, a tapasztalatban. Platón szerint a jó ideája létezik függetlenül az emberektől, és a filozófusok feladata ezt az ideát meglátni és a társadalmat ennek megfelelően irányítani. Arisztotelész viszont a konkrét cselekedetekből és az emberi természetből indul ki, és az erényeket az emberi élet céljához, a *eudaimonia* eléréséhez köti.
Összefoglalva a különbségeket:
- Platón: Igazságosság, ideák világa, intellektualizmus.
- Arisztotelész: Erények, arany középút, tapasztalat, *eudaimonia*.
Míg Platón az abszolút igazságot keresi, addig Arisztotelész az emberi boldogságot tekinti a legfőbb jónak, és az erényeket ennek az eléréséhez vezető útnak.
Művészet és szépség: Platón művészetkritikája és Arisztotelész poétikája
Platón és Arisztotelész művészetről alkotott nézetei gyökeresen eltérnek, tükrözve filozófiai alapelveik közötti különbségeket. Platón a művészetet a valóság másolatának másolataként tekintette, ami távol áll az ideák tökéletes világától. Szerinte a művészet elvonja a figyelmet a valódi tudásról és erkölcsi romláshoz vezethet.
Arisztotelész ezzel szemben a művészetet a valóság utánzásának (mimesis) tekintette, de nem feltétlenül negatív értelemben. Úgy vélte, hogy a művészet képes megtisztítani az érzelmeket (katharzis) és örömet okozni. A poétikájában a tragédia elemzésén keresztül mutatja be, hogyan képes a művészet az emberi tapasztalatokat megragadni és feldolgozni.
Arisztotelész szerint a művészet nem csak másolat, hanem a valóság egyfajta értelmezése és átalakítása.
Platón a művészetet az államra nézve veszélyesnek tartotta, mivel szerinte a művészek érzelmekre hatnak, nem pedig a racionális gondolkodásra. Ezért az Állam című művében a költőket száműzné az ideális államból.
Arisztotelész viszont a művészetet hasznosnak és tanulságosnak tartotta. Úgy vélte, hogy a tragédia például képes a félelem és a szánalom érzéseit kiváltani, ezáltal megtisztítva a lelket és segítve a nézőket az erkölcsi fejlődésben. Arisztotelész számára a poétika nem csupán a művészet leírása, hanem annak védelme is Platón kritikájával szemben.
Metafizika: Platón ideatanának kritikája és Arisztotelész elsődleges és másodlagos szubsztanciái
Platón és Arisztotelész, a nyugati filozófia két óriása, bár mester és tanítvány viszonyban álltak, alapvető kérdésekben eltérő álláspontot képviseltek. Az egyik legfontosabb különbség a metafizikájukban, azon belül is a valóság természetének megközelítésében mutatkozik meg. Platón híres ideatanával szemben, Arisztotelész egy sokkal gyakorlatiasabb, tapasztalati megközelítést alkalmazott.
Platón szerint a valódi valóság az ideák világa. Ezek az ideák tökéletes, örök és változatlan formák, amelyek a fizikai világban megjelenő dolgok mintái. A fizikai világban tapasztalható dolgok csupán tökéletlen másolatai ezeknek az ideáknak. Egy tökéletes ló ideája például létezik, és a fizikai világban megjelenő lovak ennek az ideának a tökéletlen megnyilvánulásai.
Arisztotelész viszont kritizálta Platón ideatanát, mondván, hogy az ideák világa feleslegesen bonyolítja a valóság magyarázatát, és nem ad választ arra a kérdésre, hogy az ideák hogyan hatnak a fizikai világra.
Arisztotelész ehelyett a szubsztancia fogalmára összpontosított. Szerinte a szubsztancia az, ami önmagában létezik, és nem függ más dolgoktól. Arisztotelész megkülönböztet elsődleges és másodlagos szubsztanciákat.
Az elsődleges szubsztancia egy konkrét, egyedi dolog, például egy adott ló. Ez a ló rendelkezik bizonyos tulajdonságokkal, mint például a színe, a mérete, és a fajtája. A másodlagos szubsztancia a faj vagy a nem, amelybe az elsődleges szubsztancia tartozik, például a „ló” mint faj. A másodlagos szubsztancia az elsődleges szubsztancia lényegét fejezi ki.
Arisztotelész szerint a valóság a fizikai világban található, és a dolgok megértéséhez a tapasztalat és a megfigyelés a legfontosabb eszközök. Az ideák világa helyett a dolgok belső lényegére, a formájukra és a céljukra (telos) kell összpontosítani. A ló lényegét például az adja, hogy ló, és a célja, hogy lófajként éljen és szaporodjon. A forma és az anyag együttesen alkotja a szubsztanciát. A ló formája az a lényeg, ami a lovat lóvá teszi, az anyag pedig az, amiből a ló felépül.
Arisztotelész tehát elutasította Platón idealista megközelítését, és egy sokkal empirikusabb, a tapasztalatokra építő metafizikát dolgozott ki. Ez a megközelítés nagy hatással volt a későbbi filozófiára és tudományra.
Logika: Arisztotelész a logika atyja
Arisztotelész, Platón tanítványa, jelentős eltéréseket mutatott mesteréhez képest a logika terén. Míg Platón a formák elméletére összpontosított, ami egy absztrakt, tökéletes világot feltételezett, Arisztotelész a megfigyelhető valóságot helyezte előtérbe.
Arisztotelész a logika atyjaként ismert, mivel ő rendszerezte először a logikai gondolkodás szabályait. Platón dialektikus megközelítésével szemben, ami a beszélgetés és vita által jutott el az igazsághoz, Arisztotelész egy formális logikai rendszert dolgozott ki. Ez a rendszer a szillogizmusokon alapult, amelyek két premisszából vontak le egy következtetést. Például: „Minden ember halandó. Szókratész ember. Tehát Szókratész halandó.”
Arisztotelész logikája nem csupán elméleti volt; a tudományos vizsgálódás alapját is képezte. Úgy vélte, hogy a helyes következtetések elengedhetetlenek a világ megértéséhez. Ő vezette be a kategóriák fogalmát is, amelyek a létezők alapvető osztályozását jelentik. Ezek a kategóriák segítettek rendszerezni a tudást és elemezni a dolgok lényegét.
Platón az igazságot egy magasabb, ideális világban kereste, míg Arisztotelész a földi valóságban. Ez a különbség a logikájukban is tükröződött. Arisztotelész empirikusabb megközelítése a tudomány fejlődésének egyik alapkövévé vált. A megfigyelés, a kísérletezés és a logikus következtetés hármasa az ő munkásságában kapott hangsúlyt.
Arisztotelész logikája a tudományos gondolkodás alapja, amely a megfigyelésen, az elemzésen és a következtetésen alapul.
Arisztotelész logikája a szubjektum-predikátum struktúrára épült, ami a mondatok alanyát és állítmányát vizsgálta. Ez a megközelítés lehetővé tette az állítások pontosságának és érvényességének vizsgálatát. Míg Platón a metafizikai kérdésekre koncentrált, Arisztotelész a konkrét problémákra és azok logikai megoldására fókuszált.
Arisztotelész logikai munkássága, különösen az Organon című gyűjteménye, évszázadokon át meghatározta a nyugati gondolkodást. Bár a modern logika továbbfejlődött, Arisztotelész alapjai továbbra is relevánsak a kritikai gondolkodásban és a tudományos módszertanban.
A világ megismerése: Platón barlanghasonlata és Arisztotelész tudományos módszere
Platón és Arisztotelész, bár tanítvány és mester viszonyban álltak, gyökeresen eltérő módon közelítették meg a világ megismerését. Platón híres barlanghasonlata központi szerepet játszik filozófiájában. Eszerint az emberek, mint barlanglakók, csupán árnyékokat látnak a valóságból, melyek a valódi, ideális formák tökéletlen tükröződései.
Platón számára a valódi tudás nem a tapasztalati világból származik, hanem az ideák világának megértéséből. Ezt a megértést az értelem, a gondolkodás útján érhetjük el, nem pedig a megfigyelésen keresztül. A barlangból kikerülve, az ember képes meglátni a Napot, ami a jó ideáját szimbolizálja, a legfőbb tudást.
Ezzel szemben Arisztotelész a tapasztalati megfigyelést és a tudományos módszert helyezte a középpontba. Ő úgy vélte, hogy a valóságot a körülöttünk lévő világban kell keresnünk, nem pedig egy ideális világban. Arisztotelész szisztematikusan tanulmányozta a természetet, osztályozta az élőlényeket, és megpróbált magyarázatokat találni a jelenségekre.
Arisztotelész számára a tudás a megfigyelés, a kategorizálás és a logikai következtetés eredménye.
Arisztotelész hangsúlyozta az empirikus bizonyítékok szerepét, és kidolgozta a logika alapelveit. Ő nem tagadta az ideák létezését, de úgy vélte, hogy azok az anyagi világban, a konkrét dolgokban realizálódnak. A forma és az anyag elválaszthatatlanok nála.
Míg Platón az absztrakt gondolkodást és az ideális világot preferálta, Arisztotelész a konkrét valóságot és a tudományos megközelítést részesítette előnyben. Ez a két eltérő megközelítés a filozófia és a tudomány fejlődésének alapkövévé vált.
A két filozófus hatása a pszichológiára és a filozófiai gondolkodásra
Platón és Arisztotelész, bár mester és tanítvány voltak, radikálisan eltérő nézeteket vallottak a valóság természetéről és az emberi tudás eredetéről. Ez a különbség jelentősen befolyásolta a pszichológia és a filozófiai gondolkodás fejlődését.
Platón, az idealizmus képviselőjeként, úgy vélte, hogy az érzékelhető világ csupán árnyéka a valódi, örök és tökéletes Formák világának. A tudás szerinte nem tapasztalati úton, hanem velünk születetten, a lélekben rejlik, és emlékezés útján hozható felszínre. Ez a felfogás a pszichológiában a kognitív pszichológia egyes területein, például a tudás reprezentációjának kérdésében, illetve a nativizmus gondolatában köszön vissza.
Ezzel szemben Arisztotelész, az empirizmus úttörője, a tapasztalatot tartotta a tudás forrásának. Részletes megfigyeléseket végzett a természeti világról, és a tudást az érzékelés és a logika útján szerezhetőnek vélte. Arisztotelész munkássága a biológia és a pszichológia területén is jelentős, különösen az érzékelés, az emlékezet és a motiváció vizsgálatában. Ő volt az, aki először rendszerezte az élőlényeket, és megkülönböztette a növényi, állati és emberi lelket, mindegyikhez más-más funkciókat rendelve.
Arisztotelész hangsúlyozta az érzékelés és a tapasztalat fontosságát a tudás megszerzésében, míg Platón az ideák és a velünk született tudás primátusát vallotta.
A filozófiai gondolkodásra gyakorolt hatásuk is eltérő. Platón idealizmusa a metafizika és az episztemológia terén mély nyomokat hagyott, míg Arisztotelész empirizmusa a tudományos módszer és a logika fejlődéséhez járult hozzá. Arisztotelész volt az, aki lefektette a szillogizmus alapjait, mely a logika egyik alapköve.
A pszichológiában Platón gondolatai a lélek természetéről és a tudás eredetéről a mai napig vitákat generálnak, míg Arisztotelész empirikus megközelítése a viselkedés és a mentális folyamatok tudományos vizsgálatának alapját képezi. Az etika terén is jelentősek a különbségek: Platón az abszolút jó felé törekedett, míg Arisztotelész a gyakorlati bölcsességet és az arany középutat hangsúlyozta.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
