Gyakran érezhetjük úgy, hogy az életünk érzelmi hullámvasútján ülünk, ahol a hirtelen ránk törő indulatok, a mély szomorúság vagy a bénító szorongás irányítja a napjainkat. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tehetetlenek vagyunk a belső viharokkal szemben, és csupán az események passzív elszenvedői vagyunk. Valójában azonban mindannyiunkban ott rejlik a képesség, hogy megtanuljuk tudatosan kezelni ezeket a belső folyamatokat, és ne hagyjuk, hogy az érzelmeink átvegyék az irányítást a cselekedeteink felett. Az érzelmi önszabályozás nem a fegyelemről vagy a keménységről szól, hanem egy mélyebb, barátságosabb viszony kialakításáról önmagunkkal, amelyben képessé válunk megfigyelni, elfogadni és végül mederbe terelni a bennünk zajló energiákat.
Az érzelmi önszabályozás lényege az a belső folyamat, amely során felismerjük, megértjük és tudatosan befolyásoljuk saját érzelmi válaszainkat a környezeti ingerekre. Ez a képesség lehetővé teszi, hogy rugalmasan alkalmazkodjunk a stresszhelyzetekhez, megőrizzük a fókuszt a nehéz pillanatokban is, és elkerüljük az impulzív, később megbánt döntéseket. Fejlesztése nem az érzelmek elnyomását, hanem azok egészséges integrálását és a belső egyensúly helyreállítását jelenti különböző kognitív, testi és tudatossági technikák segítségével.
Az érzelmi önszabályozás alapjai és jelentősége
Amikor az érzelmi önszabályozásról beszélünk, egy olyan pszichológiai eszköztárra gondolunk, amely segít abban, hogy a bennünket érő hatások és az azokra adott válaszaink közé egy tudatos teret ékeljünk. Victor Frankl, a híres pszichiáter találóan fogalmazott, amikor azt írta, hogy az inger és a válasz között van egy szakadék, és ebben a szakadékban rejlik a szabadságunk. Ez a szabadság az önszabályozás maga. Nem arról van szó, hogy robotokká válunk, akik soha nem éreznek dühöt vagy félelmet, hanem arról, hogy ezek az érzések nem rántanak magukkal minket kontrollálatlanul.
A modern társadalomban rengeteg inger ér bennünket, amelyek azonnali reakciót követelnek. A közösségi média, a munkahelyi elvárások és a folyamatos információs zaj mind-mind próbára teszik az idegrendszerünket. Ha nem rendelkezünk megfelelő önszabályozó mechanizmusokkal, könnyen a kiégés, a krónikus stressz vagy a kapcsolati konfliktusok hálójában találhatjuk magunkat. Az önszabályozás tehát egyfajta lelki immunrendszer, amely megvéd minket a túlzott belső megterheléstől.
Érdemes tisztázni, hogy ez a folyamat nem velünk született adottság, bár a temperamentumunk alapvetően befolyásolja a kiindulópontot. Ez egy tanult készség, amelyet a kora gyermekkortól kezdve fejlesztünk, elsősorban a gondozóinkkal való interakciókon keresztül. Ha gyermekként nem kaptunk segítséget az érzelmeink elrendezéséhez, felnőttként tudatos munkával kell pótolnunk ezeket a hiányosságokat. A jó hír az, hogy az agy plaszticitásának köszönhetően bármely életkorban képessé válhatunk a fejlődésre.
Miért nem azonos az önszabályozás az elfojtással?
Sokan tévesen azt hiszik, hogy aki jól szabályozza az érzelmeit, az valójában nem érez semmit, vagy legalábbis nagyon jól titkolja. Ez a legnagyobb csapda, amibe beleeshetünk. Az érzelmek elfojtása olyan, mintha egy felfújt strandlabdát próbálnánk a víz alatt tartani. Ez hatalmas energiát igényel, és a labda előbb-utóbb elementáris erővel fog a felszínre törni, gyakran akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá. Az elfojtás hosszú távon testi tünetekhez, például magas vérnyomáshoz, emésztési zavarokhoz vagy krónikus fejfájáshoz vezethet.
Az önszabályozás ezzel szemben az érzelmek érvényesítésével kezdődik. Elismerjük, hogy ott van bennünk a düh, a félelem vagy az irigység, és nem ítélkezünk felette. Megengedjük magunknak az érzést, de nem engedjük meg a destruktív cselekvést. Például érezhetek hatalmas haragot a kollégám iránt, de az önszabályozás révén képes vagyok eldönteni, hogy nem kiabálok vele, hanem veszek néhány mély lélegzetet, és később, higgadtan fogalmazom meg az aggályaimat.
Ez a különbségtétel alapvető a mentális egészség szempontjából. Az önszabályozott személy nem fél az érzelmeitől, mert tudja, hogy azok átmenetiek. Tudja, hogy az érzelem olyan, mint egy hullám: felemelkedik, eléri a csúcspontját, majd elcsendesedik. Az elfojtás ezzel szemben gátat épít a hullám elé, ami mögött a víz egyre csak duzzad, amíg át nem töri a gátat.
Az érzelmek nem ellenségek, hanem jelzőrendszerek, amelyek a belső szükségleteinkről tájékoztatnak minket. A szabályozás célja nem a jelzés elnémítása, hanem az üzenet megértése és a megfelelő válasz kiválasztása.
Az idegrendszer szerepe az érzelmi válaszokban
Ahhoz, hogy megértsük, miért olyan nehéz néha uralkodni magunkon, érdemes benéznünk a motorháztető alá, azaz az agyunk működésébe. Az érzelmi válaszainkért felelős egyik legősibb terület a limbikus rendszer, benne az amigdala nevű mandula alakú maggal. Az amigdala a szervezetünk füstjelzője: ha veszélyt észlel, azonnal bekapcsolja az „üss vagy fuss” választ. Ilyenkor a testünk felkészül a harcra vagy a menekülésre, és a racionális gondolkodásért felelős prefrontális kéreg háttérbe szorul.
Gyakran előfordul, hogy egy ártatlan megjegyzés vagy egy apró közlekedési incidens is aktiválja ezt a vészrendszert. Ebben az állapotban nem tudunk logikusan érvelni, mert az agyunk biológiailag „lekapcsolta” a józan eszünket. Az önszabályozás során tulajdonképpen azt tanuljuk meg, hogyan tudjuk a prefrontális kérget (a belső bölcsünket) visszahozni az online állapotba, mielőtt az amigdala túl messzire sodorna minket.
A neurobiológiai kutatások kimutatták, hogy a rendszeres meditáció, a tudatos jelenlét gyakorlatok és a mélylégzés fizikai változásokat idéznek elő az agyban. Erősödnek a kapcsolatok a racionális és az érzelmi központok között, így egyre rövidebb időre van szükségünk ahhoz, hogy egy érzelmi elárasztottság után visszanyerjük a nyugalmunkat. Ez az agyi plaszticitás a garancia arra, hogy az önszabályozás fejleszthető.
A toleranciaablak fogalma
Dan Siegel pszichiáter alkotta meg a toleranciaablak fogalmát, amely az érzelmi szabályozás egyik legszemléletesebb modellje. Mindenkinek van egy saját „ablaka”, egy olyan tartománya, amelyen belül képes kezelni az érzelmi intenzitást anélkül, hogy szétesne. Ebben az ablakban maradva érezzük, hogy bár érnek minket hatások, urai vagyunk a helyzetnek, képesek vagyunk gondolkodni és cselekedni.
Amikor az érzelmi feszültség túl magasra csap, kilépünk az ablakból felfelé, amit hiperarousal állapotnak hívunk. Ez a felfokozott állapot: düh, pánik, kontrollálhatatlan sírás, izgatottság. Ilyenkor a szervezetünk túlpörög. A másik véglet, amikor az ablakból lefelé esünk ki, a hipoarousal. Ez az állapot a lefagyás, az érzelmi üresség, a disszociáció vagy a depresszív tompaság jellemzi. Ilyenkor úgy érezzük, mintha egy üvegbúra alatt lennénk, és nem tudunk kapcsolódni a külvilághoz.
Az önszabályozás célja kettős: egyrészt az, hogy megtanuljuk felismerni, amikor közeledünk az ablakunk széléhez, és alkalmazzunk olyan technikákat, amelyek visszatartanak minket. Másrészt pedig a hosszú távú munka során magát az ablakot is tágíthatjuk, így egyre nagyobb érzelmi viharokat leszünk képesek elviselni anélkül, hogy elveszítenénk a stabilitásunkat.
| Állapot | Jellemző tünetek | Szükséges beavatkozás |
|---|---|---|
| Hiperarousal (Túlpörgés) | Gyors szívverés, düh, szorongás, kapkodás | Megnyugtató, földelő technikák, lassítás |
| Toleranciaablak (Egyensúly) | Tudatosság, rugalmasság, tiszta gondolkodás | Fenntartás, önreflexió |
| Hipoarousal (Lefagyás) | Zsibbadtság, fáradtság, motiválatlanság | Gyengéd stimuláció, mozgás, érzékszervek aktiválása |
A gyermekkori kötődés és a társszabályozás
Az önszabályozás alapköveit az életünk első éveiben rakják le. Egy csecsemő még képtelen egyedül megnyugtatni magát; szüksége van a gondozóra, aki ringatja, megnyugtató hangon beszél hozzá, és segít neki feldolgozni a külvilág ingereit. Ezt hívjuk társszabályozásnak. Ha a szülő következetesen és érzékenyen reagál a gyermek jelzéseire, a gyermek idegrendszere megtanulja, hogy az érzelmi feszültség csökkenthető, és a világ biztonságos hely.
Azok a felnőttek, akik gyermekként nem tapasztalták meg ezt a biztonságos társszabályozást, gyakran küzdenek az önszabályozás nehézségeivel. Vagy túlreagálnak mindent, vagy falakat emelnek maguk köré, és elszigetelődnek az érzelmeiktől. Ez azonban nem egy megváltoztathatatlan végzet. Felnőttként a terápiás kapcsolat, a biztonságos barátságok vagy a támogató párkapcsolat révén utólag is megtapasztalhatjuk a társszabályozást, ami segít „újrahuzalozni” az idegrendszerünket.
Fontos megérteni, hogy felnőttként is szükségünk van másokra a szabályozáshoz. Nem kell mindent egyedül megoldanunk. Egy őszinte beszélgetés egy baráttal, egy ölelés a partnerünktől vagy csak a tudat, hogy nem vagyunk egyedül a bajban, biológiai szinten segít az érzelmeink rendezésében. Az önszabályozás tehát nem jelent érzelmi elszigeteltséget vagy teljes önellátást.
Érzelmi tudatosság: a megnevezés ereje
Az önszabályozás első és talán legfontosabb lépése az érzelmek azonosítása. Ez egyszerűnek hangzik, de a gyakorlatban sokszor nehézséget okoz. Gyakran csak annyit érzünk, hogy „rosszul vagyunk”, vagy „feszültek vagyunk”. Azonban minél pontosabban tudjuk megfogalmazni, mit érzünk, annál nagyobb hatalmunk lesz az érzés felett. A pszichológiában ezt „Name it to tame it” (nevezd meg, hogy megszelídítsd) elvnek hívják.
Amikor kimondjuk vagy leírjuk, hogy „most csalódottságot érzek, mert nem úgy sikerült a prezentációm, ahogy szerettem Calif”, az agyunkban a hangsúly áthelyeződik az érzelmi központból a nyelvi és racionális központok felé. Ez a távolságtartás segít abban, hogy ne azonosuljunk teljes mértékben az érzelemmel. Nem én vagyok a csalódottság, hanem én egy olyan ember vagyok, aki most éppen csalódottságot tapasztal.
A gazdag érzelmi szókincs fejlesztése ezért alapvető. Ha csak a „jó” és a „rossz” kategóriáit ismerjük, nehéz lesz finomhangolni a válaszainkat. Tanuljunk meg különbséget tenni az ingerültség, a düh, a dühöngés vagy a frusztráció között. Mindegyik másfajta megközelítést és másfajta öngondoskodást igényel. Az érzelmi naplózás például kiváló eszköz erre: minden nap szánjunk pár percet arra, hogy leírjuk a nap folyamán tapasztalt domináns érzéseinket és azok kiváltó okait.
Testi technikák a pillanatnyi megnyugváshoz
Mivel az érzelmeinknek erős fizikai megnyilvánulásai vannak, a szabályozást is érdemes a testnél kezdeni. Amikor eláraszt minket egy intenzív érzés, a testünk befeszül, a légzésünk felszínessé válik. Ha tudatosan megváltoztatjuk ezeket a testi folyamatokat, üzenetet küldünk az agynak, hogy a veszély elmúlt, és megnyugodhatunk.
A légzéskontroll az egyik leghatékonyabb és bármikor elérhető eszközünk. A hosszú kilégzés aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, amely a pihenésért és a regenerációért felelős. Próbáljuk ki a négyszög-légzést: négyig számolva lélegezzünk be, tartsuk bent négyig, négyig lélegezzünk ki, majd tartsunk szünetet négyig. Ez a technika szinte azonnal csökkenti a szervezetben a kortizol szintjét.
A földelés technikái szintén sokat segítenek, ha úgy érezzük, elszakadunk a valóságtól az érzelmi viharban. Ilyen az „5-4-3-2-1” módszer: nevezzünk meg öt dolgot, amit látunk, négyet, amit hallunk, hármat, amit megtapinthatunk, kettőt, aminek érezzük az illatát, és egyet, aminek az ízét. Ez visszahozza a figyelmünket a jelenbe, és kimozdít a belső, kavargó gondolatok világából. A testérzetek tudatosítása – például a talpunk érintkezése a talajjal – stabilizáló hatású lehet.
A test nem tud hazudni. Ha megtanuljuk olvasni a testi jelzéseinket – a gombócot a torokban, a feszülést a gyomorban –, már azelőtt közbeavatkozhatunk, hogy az érzelem robbanna.
Kognitív átkeretezés és távolságtartás
Az érzelmi önszabályozás egy másik pillére a gondolkodásunk átalakítása. Az érzelmeinket nem az események önmagukban határozzák meg, hanem az, ahogyan ezeket az eseményeket interpretáljuk. Ha például valaki nem köszön vissza az utcán, gondolhatom azt, hogy „biztosan haragszik rám”, ami szomorúságot vagy dühöt vált ki. De gondolhatom azt is, hogy „biztosan nagyon elgondolkodott valamin”, ami semleges érzést eredményez.
A kognitív átkeretezés során megvizsgáljuk az automatikus negatív gondolatainkat, és keressünk alternatív magyarázatokat. Kérdezzük meg magunktól: Van bizonyítékom arra, amit gondolok? Van más lehetséges magyarázat? Mit mondanék egy barátomnak ebben a helyzetben? Ez a technika segít abban, hogy ne váljunk a saját torzított gondolataink áldozatává.
Az önreflexív távolságtartás is sokat segíthet. Képzeljük el, hogy egy moziban ülünk, és a saját életünket látjuk a vásznon, vagy nézzünk le a helyzetre „madártávlatból”. Ez a mentális elmozdulás segít csökkenteni az érzelmi töltetet. Ha képessé válunk külső szemlélőként tekinteni a dühünkre vagy a félelmünkre, máris nem vagyunk teljesen a hatalmában. Ezt a folyamatot támogatja a meditáció is, ahol megtanuljuk, hogy a gondolatok és érzelmek csak felhők az égen, mi pedig maga az égbolt vagyunk.
Az önegyüttérzés mint a szabályozás alapja
Sokan ott rontják el az önszabályozást, hogy túl szigorúak önmagukkal. Amikor dühösek lesznek vagy elszomorodnak, elkezdenek ítélkezni: „nem kellene így éreznem”, „gyenge vagyok”, „már megint elrontottam”. Ez a belső kritikus hang csak növeli a feszültséget, és még nehezebbé teszi a megnyugvást. Kristin Neff pszichológus szerint az önegyüttérzés az egyik legfontosabb eszköz az érzelmi egyensúlyhoz.
Az önegyüttérzés nem önsajnálat, hanem annak felismerése, hogy az emberi lét része a szenvedés és a hibázás. Amikor nehéz érzelmekkel küzdünk, bánjunk magunkkal úgy, ahogy egy jó baráttal bánnánk. Mondjuk magunknak: „Ez most tényleg nehéz. Mindenki érezne hasonlót ebben a helyzetben. Itt vagyok magamnak, és segítek átvészelni ezt.”
Ez a kedvesség biológiai szinten oxitocint szabadít fel, ami ellensúlyozza a stresszhormonokat. Az önszabályozás sokkal könnyebben megy egy elfogadó, támogató belső légkörben, mint egy ellenségesben. Ha megtanuljuk megvigasztalni magunkat, kevésbé leszünk kiszolgáltatva a külső körülményeknek vagy mások jóváhagyásának.
Életmódbeli tényezők és a belső stabilitás
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az idegrendszerünk állapota nagyban függ a fizikai jólétünktől. Sokkal nehezebb szabályozni az érzelmeinket, ha fáradtak, éhesek vagyunk, vagy túl sok koffeint fogyasztottunk. Az alvásmegvonás például drasztikusan csökkenti a prefrontális kéreg aktivitását, így sokkal ingerlékenyebbek és impulzívabbak leszünk.
A rendszeres testmozgás az egyik legjobb természetes feszültségoldó. Segít levezetni a felgyülemlett stresszhormonokat, és javítja az agy szabályozó funkcióit. Nem kell élsportolónak lenni; napi 20-30 perc séta a friss levegőn már érezhető változást hoz az érzelmi stabilitásunkban. Ugyanígy a kiegyensúlyozott táplálkozás és a megfelelő hidratáltság is hozzájárul ahhoz, hogy a szervezetünk ne legyen folyamatosan „készenléti állapotban”.
A digitális detox és a határok kijelölése is az önszabályozás része. Ha folyamatosan negatív híreket olvasunk, vagy olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik érzelmileg leszívnak minket, az ablakunk folyamatosan szűkülni fog. Tanuljunk meg nemet mondani, és alakítsunk ki olyan napi rutinokat, amelyek biztonságot és kiszámíthatóságot adnak. A rendszerezett környezet gyakran segít a belső rend kialakításában is.
Gyakorlati lépések az érzelmi vihar idején
Nézzük meg, hogyan néz ki az önszabályozás a gyakorlatban, amikor éppen benne vagyunk egy nehéz helyzetben. Ezt a folyamatot nevezhetjük S-T-O-P technikának is, ami egy könnyen megjegyezhető mozaikszó a tudatos megálláshoz.
- S (Stop – Állj meg): Amint észleled, hogy az érzelmeid kezdenek elhatalmasodni, állj meg egy pillanatra. Ne szólj, ne írj e-mailt, ne cselekedj. Egyszerűen szakítsd meg a folyamatot.
- T (Take a breath – Vegyél levegőt): Fókuszálj a légzésedre. Érezd, ahogy a levegő beáramlik az orrodon, és ahogy távozik. Vegyél 3-4 mély, lassú lélegzetet. Ez segít az idegrendszerednek kicsit lecsillapodni.
- O (Observe – Figyelj meg): Nézz rá arra, mi zajlik benned. Mit érzel a testedben? Milyen gondolatok futnak át az agyadon? Nevezd meg az érzést: „Ez most feszültség.” „Ez most félelem.” Maradj megfigyelő, ne ítélkezz.
- P (Proceed – Folytasd): Kérdezd meg magadtól: mi a legfontosabb most nekem? Mi lenne a leghasznosabb cselekedet ebben a pillanatban? Csak ezután cselekedj, a tudatos válaszodat választva az automatikus reakció helyett.
Ez a folyamat eleinte nehézkesnek tűnhet, és lehet, hogy csak utólag jut eszünkbe, mit kellett volna tennünk. Ez teljesen rendben van. A fejlődés abban mérhető, hogy egyre hamarabb vesszük észre a figyelmeztető jeleket, és egyre gyakrabban tudunk megállni a cselekvés előtt. Minden egyes alkalom, amikor sikerül tudatosnak maradnunk, erősíti az idegpályákat, és legközelebb már könnyebb lesz.
Az érzelmi rugalmasság (reziliencia) építése
Az érzelmi önszabályozás nem egy végcél, hanem egy folyamatos út. Ahogy fejlődünk benne, úgy válunk egyre reziliensebbé, azaz rugalmasabbá az élet kihívásaival szemben. A reziliencia nem azt jelenti, hogy nem érnek minket ütések, hanem azt, hogy képesek vagyunk visszanyerni az alakunkat a deformáló hatások után. Olyanok leszünk, mint a bambusz, amely a nagy szélben mélyen meghajlik, de nem törik el, és a vihar után újra kiegyenesedik.
A reziliencia építéséhez hozzátartozik a jelentésadás képessége is. Ha a nehézségeinket nem csak értelmetlen csapásoknak látjuk, hanem a fejlődésünk lehetőségeinek, az érzelmi terhelésük is megváltozik. Ez nem toxikus pozitivitás, hanem egy mélyebb bölcsesség, amely elfogadja a sötétséget is a fény mellett. Az önszabályozás segít abban, hogy ne vesszünk el a sötétségben, hanem keressük az utat a kijárat felé.
A közösség és a valahová tartozás érzése szintén alapvető a rezilienciához. Az érzelmi önszabályozás paradox módon akkor a legerősebb, ha tudjuk, hogy van kire támaszkodnunk. A magány és az elszigeteltség rontja az önszabályozó képességet, mert az emberi agy társas lénynek lett tervezve. Építsünk és ápoljunk olyan kapcsolatokat, amelyekben önmagunk lehetünk, és ahol nem kell álarcokat viselnünk.
A türelem és a folyamat tisztelete
Fontos hangsúlyozni, hogy az érzelmi önszabályozás elsajátítása nem megy egyik napról a másikra. Vannak napok, amikor minden technika ellenére kudarcot vallunk, amikor kijövünk a sodrunkból, vagy amikor napokig a hipoarousal mocsarában dagonyázunk. Ilyenkor a legfontosabb, hogy ne adjuk fel. A kudarc nem az út vége, hanem az út része. Ebből tanulhatjuk meg a legtöbbet: mi volt az a pont, ahol elvesztettem a fonalat? Mi volt a trigger, amit nem vettem észre?
Az önmagunkkal szembeni türelem és gyengédség kulcsfontosságú. Ha túl nagy elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, azzal csak újabb stresszforrást hozunk létre, ami rontja az önszabályozást. Ünnepeljük meg az apró sikereket is: azt az egyetlen alkalmat, amikor nem vágtunk vissza egy bántó megjegyzésre, vagy azt a percet, amit sikerült tudatos légzéssel töltenünk a pánik közepette.
Ez a folyamat végül elvezet egy mélyebb önismerethez. Megértjük a saját működésünket, a sebezhetőségeinket és az erősségeinket. Az érzelmi önszabályozás nem a kontrollról szól, hanem a harmóniáról. Amikor képessé válunk békében élni az érzelmeinkkel, a világ is barátságosabb hellyé válik számunkra. A belső béke nem a vihar hiánya, hanem a középpont megtalálása a viharban.
A mindfulness vagy tudatos jelenlét gyakorlása az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy hosszú távon fejlesszük ezt a képességet. A meditáció során nem az a cél, hogy ne legyenek gondolataink vagy érzéseink, hanem az, hogy megtanuljuk őket ítélkezés nélkül megfigyelni. Ez a gyakorlat megtanít minket arra, hogy ne ragadjunk bele az érzelmi örvényekbe, hanem lássuk őket azoknak, amik: múlandó jelenségeknek az elménkben.
Az érzelmi önszabályozás tehát egy élethosszig tartó tanulási folyamat, amelyben a testünk, az elménk és a szívünk együttműködésére van szükség. Ez az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy ne csak reagáljunk az életre, hanem válaszoljunk rá – tudatosan, méltósággal és belső szabadsággal. Ahogy egyre jobban megismerjük és kezeljük a belső világunkat, úgy válik képessé az életünk is a kiteljesedésre, hiszen már nem a félelem vagy a düh navigál minket, hanem a saját értékeink és céljaink.
Végül érdemes emlékeztetnünk magunkat, hogy minden nehéz érzelem egyben lehetőség is. Lehetőség arra, hogy jobban megismerjük magunkat, hogy begyógyítsuk a régi sebeinket, és hogy megtanuljuk, hogyan vigyázzunk magunkra még jobban. Az érzelmi önszabályozás az öngondoskodás legmagasabb szintje, mert nem csak a tüneteket kezeli, hanem a lélek alapvető stabilitását építi fel, tégla felett téglával, minden egyes tudatos pillanatban.
A változás sokszor ott kezdődik, hogy megengedjük magunknak a sebezhetőséget. Elismerjük, hogy nehéz, és elismerjük, hogy segítségre van szükségünk – legyen az egy technika, egy könyv vagy egy másik ember jelenléte. Az érzelmi önszabályozás útján járva nem az a cél, hogy tökéletesek legyünk, hanem az, hogy egyre inkább jelen tudjunk lenni a saját életünkben, minden örömével és nehézségével együtt, anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
