A felejtés paradoxona abban rejlik, hogy bár a memória megőrzése alapvető fontosságú a tanulás és a fejlődés szempontjából, a felejtés legalább ennyire nélkülözhetetlen a mentális egészség és a hatékony működés szempontjából. Nem minden emlék érdemes megőrzésre. A traumatikus élmények, a negatív gondolatok és a felesleges információk terhet jelenthetnek a tudat számára.
A felejtés lehetővé teszi, hogy elengedjük a múltat, feldolgozzuk a fájdalmas tapasztalatokat, és továbblépjünk. Ha minden egyes negatív gondolatot, sérelmet és kudarcot megőriznénk, az bénító hatással lenne a jelenlegi életünkre és a jövőbeli lehetőségeinkre. A felejtés szelektív folyamat, amely során az agy eldönti, mely emlékeket tartja meg, és melyeket engedi elhalványulni.
A szelektív felejtés nem egyenlő a tudatos elnyomással. Inkább egy természetes mechanizmus, amely segít optimalizálni a mentális erőforrásainkat. Az agy a releváns és fontos információkat erősíti meg, míg a kevésbé fontosakat elhalványítja. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy a lényegre koncentráljunk, és ne fulladjunk bele a részletekbe.
A felejtés nem a memória hiánya, hanem a mentális egészség és a hatékony működés alapvető feltétele.
A felejtésnek köszönhetően képesek vagyunk új dolgokat tanulni és alkalmazkodni a változó körülményekhez. Az elavult vagy irreleváns információk eltávolítása teret enged az új ismereteknek és tapasztalatoknak. Ez a folyamat elengedhetetlen a kreativitás, az innováció és a személyes fejlődés szempontjából. A felejtés tehát nem a tudás elvesztése, hanem a tudás frissítése és optimalizálása.
A felejtés élettani alapjai: Az agy felejtési mechanizmusai
A felejtés nem csupán a memória hibája, hanem egy elengedhetetlenül fontos élettani folyamat, mely lehetővé teszi agyunk számára, hogy hatékonyan működjön. Az agyunk nem egy végtelen tárhely, és nem is az a célja, hogy mindent megjegyezzen. A felejtés szelektív módon eltávolítja a felesleges vagy irreleváns információkat, ezzel teret engedve az új, fontosabb emlékeknek és a hatékonyabb kognitív funkcióknak.
A felejtés mechanizmusai rendkívül összetettek. Az egyik legfontosabb tényező a szinaptikus plaszticitás. Az emlékek a neuronok közötti kapcsolatok, azaz szinapszisok erősségében tárolódnak. Ha egy szinapszis nem aktiválódik rendszeresen, akkor az gyengülhet, ami az emlék elhalványulásához vezet. Ezt a folyamatot szinaptikus gyengülésnek nevezzük.
Egy másik lényeges mechanizmus a neurogenezis, azaz új idegsejtek képződése, főként a hippocampusban. Az új neuronok integrálódása a meglévő hálózatba megzavarhatja a korábbi emlékeket, ami felejtéshez vezethet. Bár a neurogenezis elsősorban a tanulást és az emlékezetet támogatja, paradox módon a felejtésben is szerepet játszhat.
A felejtés tehát nem egy hiba, hanem egy optimalizáló mechanizmus, mely segít agyunknak a releváns információkra fókuszálni és a hatékony működés fenntartásában.
A felejtés különböző formái léteznek. A tranziens felejtés a rövid távú memóriában tárolt információk gyors elvesztése. Ezzel szemben a permanens felejtés a hosszú távú memóriában tárolt emlékek elvesztését jelenti. A felejtés okai is sokfélék lehetnek, a figyelem hiányától kezdve a traumás agysérüléseken át a neurodegeneratív betegségekig.
A felejtés folyamatát befolyásolhatják különböző tényezők, például:
- Az emlék érzelmi töltete: Az érzelmileg intenzív emlékek általában tartósabbak.
- Az emlék gyakorisága: A gyakran felidézett emlékek kevésbé hajlamosak a felejtésre.
- Az alvás: Az alvás során az emlékek konszolidálódnak, ami segíthet a felejtés megelőzésében.
A felejtés patológiás formái, mint például az Alzheimer-kórban tapasztalható progresszív memóriavesztés, jelentősen befolyásolhatják az életminőséget. Az ilyen esetekben a felejtés nem a hatékony működés eszköze, hanem egy betegség tünete.
A felejtés evolúciós előnyei: Adaptáció és túlélés
A felejtés gyakran negatív dologként jelenik meg, pedig evolúciós szempontból kulcsszerepet játszik az adaptációban és a túlélésben. Gondoljunk bele, mi lenne, ha minden egyes apró részletet, minden lényegtelen információt megőriznénk az agyunkban? Hamarosan képtelenek lennénk a releváns dolgokra koncentrálni.
A felejtés lehetővé teszi, hogy az agy szelektálja a beérkező információkat, és csak azokat tárolja el, amelyek a jövőben hasznosak lehetnek. Például, ha egy veszélyes helyzetből menekülünk, nem az lesz a fontos, hogy milyen színű volt az az épület, hanem az, hogy merre kellett futnunk, és milyen jelek figyelmeztettek a veszélyre. Ezek az információk segítenek elkerülni a hasonló helyzeteket a jövőben.
A felejtés elengedhetetlen a tanuláshoz is. Amikor új dolgokat tanulunk, az agyunk folyamatosan átrendezi a meglévő információkat. Ez a folyamat magában foglalja a felesleges vagy helytelen információk eltávolítását is. Ha nem felejtenénk el a hibás próbálkozásokat, sosem tudnánk tökéletesíteni a tudásunkat.
A felejtés nem a memóriánk hiányossága, hanem egy adaptív mechanizmus, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a lényegre fókuszáljunk és hatékonyan reagáljunk a környezetünkre.
A felejtésnek pszichológiai előnyei is vannak. A traumatikus események emlékének elhalványulása segít feldolgozni a fájdalmat és továbblépni. A szelektív felejtés lehetővé teszi, hogy a múltbeli negatív élmények ne bénítsanak meg minket a jelenben.
Persze a felejtésnek lehetnek negatív következményei is. Fontos, hogy ne felejtsük el a tanulságokat, amelyeket a múltból levontunk. Azonban a túlzott ragaszkodás a múltbeli sérelmekhez éppolyan káros lehet, mint a teljes felejtés.
Végül, a felejtés nem egy passzív folyamat. Aktívan befolyásolhatjuk, hogy mit felejtünk el és mit nem. A gyakorlás, az ismétlés és az érzelmi kötődés mind segíthetnek megerősíteni az emlékeket. Ugyanakkor a tudatos elengedés és a megbocsátás segíthet feldolgozni a fájdalmas emlékeket és továbblépni.
A traumatikus emlékek feldolgozása: A felejtés mint védekező mechanizmus
A trauma feldolgozása során a felejtés paradox módon kulcsfontosságú szerepet játszhat. Nem arról van szó, hogy a traumát el kellene tüntetni a tudatból, hanem arról, hogy a traumatikus emlékek integrálása a személyiségbe egy hosszas és fájdalmas folyamat, melynek során a felejtés, mint védekező mechanizmus, ideiglenesen enyhítheti a szenvedést.
A felejtés a trauma kontextusában nem egy passzív folyamat, hanem egy aktív, tudattalan védekezési stratégia. Amikor egy esemény túl sok fájdalmat, szorongást vagy félelmet okoz, az agy bizonyos mechanizmusokat aktivál, hogy elnyomja vagy disszociálja az emlékeket. Ez a disszociáció megnyilvánulhat abban, hogy az egyén nem emlékszik a trauma bizonyos részleteire, vagy akár az egész eseményre.
Ez a védekező mechanizmus azonban nem tökéletes. A traumatikus emlékek gyakran visszatérnek váratlanul, triggerként működve, melyek aktiválják a trauma során átélt érzelmeket és fizikai reakciókat. Ezek a visszatérő emlékek lehetnek képek, hangok, szagok vagy akár csak egy bizonyos érzés, melyek a traumára emlékeztetik az egyént.
A felejtés nem megoldás a traumára, hanem egy eszköz arra, hogy az egyén időt nyerjen a feldolgozáshoz.
A trauma feldolgozása során a felejtés mellett más védekező mechanizmusok is megjelenhetnek, mint például a racionalizáció (magyarázatok keresése a történtekre, melyek minimalizálják a trauma súlyosságát) vagy a tagadás (a trauma tényének elutasítása). Ezek a mechanizmusok mind arra szolgálnak, hogy az egyén megvédje magát a trauma által okozott túlzott fájdalomtól.
Azonban a hosszú távú gyógyulás érdekében fontos, hogy az egyén szembenézzen a traumával és feldolgozza az emlékeket. Ez a folyamat gyakran terápiás segítséget igényel, ahol a terapeuta támogatja az egyént az emlékek feltárásában és integrálásában. A terápia során a felejtés szerepe fokozatosan csökken, ahogy az egyén képes lesz kontrollálni az emlékeket és az azokhoz kapcsolódó érzelmeket.
A felejtés tehát egy kétélű fegyver a trauma feldolgozásában. Egyrészt segíthet enyhíteni a kezdeti szenvedést, másrészt akadályozhatja a hosszú távú gyógyulást, ha túlságosan rögzül. A tudatos feldolgozás és a terápia kulcsfontosságúak abban, hogy az egyén megtanulja kezelni a traumatikus emlékeket és a felejtés védekező mechanizmusát.
A trauma feldolgozása egyéni folyamat, és nincs egyetlen helyes út. Fontos, hogy az egyén saját tempójában haladjon, és elfogadja a felejtés szerepét a gyógyulási folyamatban.
Szelektív felejtés: Tudatos és tudattalan mechanizmusok
A szelektív felejtés egy komplex pszichológiai folyamat, melynek során az agy aktívan elnyom bizonyos emlékeket, vagy csökkenti azok hozzáférhetőségét. Ennek két fő típusa létezik: a tudatos elnyomás, amikor szándékosan próbálunk meg nem gondolni egy kellemetlen eseményre, és a tudattalan elnyomás (represszió), amikor az agy automatikusan távolítja el a traumatikus emlékeket a tudatból, hogy megvédje a személyt.
A tudatos elnyomás gyakran a mindennapi élet része. Például, ha egy kínos helyzetbe kerülünk, igyekszünk minél hamarabb elfelejteni, hogy ne érezzünk szégyent. Ezzel szemben a tudattalan elnyomás súlyosabb esetekben lép fel, mint például gyermekkori abúzus vagy erőszakos bűncselekmények esetén. A cél itt a lelki fájdalom minimalizálása.
A szelektív felejtés nem feltétlenül negatív jelenség. Segíthet a traumák feldolgozásában, a stressz csökkentésében, és a mentális egészség megőrzésében. Ugyanakkor hátrányai is lehetnek. Például, ha egy fontos eseményt felejtünk el, az negatívan befolyásolhatja a jelenlegi döntéseinket. Ezenkívül a teljesen elfelejtett emlékek később váratlanul felszínre törhetnek, ami zavart és szorongást okozhat.
A felejtés nem a memória hiánya, hanem egy aktív folyamat, melynek célja a mentális egyensúly fenntartása.
A szelektív felejtést befolyásoló tényezők közé tartozik az emlék érzelmi töltete, a személyiségjegyek és a környezeti hatások. Minél traumatikusabb egy emlék, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az agy elnyomja. Azok az emberek, akik hajlamosak az aggodalomra és a szorongásra, szintén nagyobb valószínűséggel alkalmazzák a szelektív felejtést. A támogató környezet, ezzel szemben, segíthet a traumák feldolgozásában és az emlékek integrálásában.
A szelektív felejtés kutatása továbbra is aktív terület a pszichológiában. A kutatók igyekeznek jobban megérteni a felejtés mechanizmusait, és kidolgozni hatékonyabb terápiás módszereket a traumatikus emlékek feldolgozására.
A megbocsátás pszichológiája: A harag és a neheztelés elengedése
A megbocsátás nem a felejtésről szól, hanem a harag és a neheztelés elengedéséről. Nem azt jelenti, hogy helyeseljük a minket ért sérelmet, vagy hogy elbagatellizáljuk a történteket. A megbocsátás egy döntés, egy aktív folyamat, amely során elengedjük a sértődésből fakadó negatív érzéseinket, és teret engedünk a gyógyulásnak.
A megbocsátás pszichológiai szempontból rendkívül összetett. Gyakran összekeverjük azzal, hogy „elfelejtjük”, ami történt. Valójában a felejtés nem feltétele a megbocsátásnak. Emlékezhetünk a fájdalomra, de úgy dönthetünk, hogy nem hagyjuk, hogy tovább mérgezze a jelenünket és a jövőnket.
Miért olyan nehéz megbocsátani? Számos oka lehet:
- A méltányosság iránti vágy: Igazságot szeretnénk, és úgy érezzük, hogy a megbocsátás igazságtalan lenne.
- A kontroll elvesztésétől való félelem: A megbocsátás azt jelentheti, hogy elengedjük a sértő személy feletti kontrollt.
- A sérülékenységtől való félelem: A megbocsátás sebezhetővé tehet minket azzal, hogy újra megnyílunk a másik ember felé.
Azonban a megbocsátás számos előnnyel jár:
- Csökkenti a stresszt és a szorongást: A harag és a neheztelés folyamatosan stresszhormonokat termel a szervezetünkben.
- Javítja a mentális egészséget: A megbocsátás segít elengedni a negatív gondolatokat és érzéseket, amelyek depresszióhoz és szorongáshoz vezethetnek.
- Erősíti a kapcsolatokat: A megbocsátás lehetővé teszi, hogy újra bizalmat építsünk és elmélyítsük a kapcsolatainkat.
- Javítja a fizikai egészséget: A megbocsátás csökkenti a vérnyomást, erősíti az immunrendszert és csökkenti a szívbetegségek kockázatát.
A megbocsátás nem a másik emberért történik, hanem önmagunkért. Azért bocsátunk meg, hogy szabaduljunk a neheztelés terhétől, és hogy gyógyulhassunk.
A megbocsátás folyamata nem egyszerű, és időbe telhet. Fontos, hogy legyünk türelmesek magunkkal, és ne erőltessük a dolgokat. Néha szükségünk lehet szakember segítségére is, hogy feldolgozzuk a fájdalmunkat és megtanuljunk megbocsátani.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, ami történt, hanem azt, hogy úgy döntünk, nem hagyjuk, hogy a múlt kontrollálja a jelenünket és a jövőnket. A megbocsátás egy lépés a gyógyulás felé, és egy lehetőség arra, hogy boldogabb és teljesebb életet éljünk.
Digitális felejtés: Az online térben rejlő emlékek kezelése
A digitális korban a felejtés egyre nehezebbé válik. Minden online tevékenységünk nyomot hagy, legyen az egy közösségi médiára feltöltött kép, egy hozzászólás egy fórumon, vagy egy online vásárlás. Ezek az adatok sokszor évekig, sőt évtizedekig is megmaradhatnak, és potenciálisan befolyásolhatják a jövőbeli lehetőségeinket.
A „nem szabad elfelejtened felejteni” gondolata arra utal, hogy tudatosan kell kezelnünk a digitális lábnyomunkat. Nem elég csupán arra hagyatkozni, hogy az idő múlásával a dolgok elhalványulnak. Aktívan kell törekednünk arra, hogy eltávolítsuk azokat a tartalmakat, amelyek károsak lehetnek ránk nézve, vagy amelyek már nem tükrözik a jelenlegi személyiségünket.
A digitális felejtés nem a múlt eltörlését jelenti, hanem a kontroll visszaszerzését a saját történetünk felett.
Ennek érdekében:
- Rendszeresen ellenőrizzük a közösségi média profiljainkat, és töröljük azokat a bejegyzéseket, képeket, amelyek már nem relevánsak vagy kínosak.
- Állítsuk be a megfelelő adatvédelmi beállításokat a különböző online platformokon, hogy kontrollálhassuk, ki láthatja a tartalmainkat.
- Használjunk keresőmotorokat a saját nevünkre keresve, hogy felmérjük, milyen információk találhatók rólunk az interneten.
- Ha találunk olyan tartalmakat, amelyeket szeretnénk eltávolíttatni, lépjünk kapcsolatba a weboldal vagy a platform üzemeltetőjével.
A „jog a felejtéshez” egyre inkább elismert jog az Európai Unióban. Ez azt jelenti, hogy bizonyos feltételek mellett jogunk van kérni a személyes adataink eltávolítását a keresőmotorok találati listájáról.
Azonban a digitális felejtés nem mindig egyszerű. Néha lehetetlen teljesen eltávolítani bizonyos tartalmakat az internetről. Ezért fontos, hogy megfontoltan osszunk meg információkat online, és tudatában legyünk annak, hogy ezek az információk potenciálisan örökké megmaradhatnak.
A jövőben a mesterséges intelligencia (MI) is szerepet játszhat a digitális felejtésben. Az MI-alapú eszközök segíthetnek automatizálni a digitális lábnyomunk menedzselését, és figyelmeztethetnek bennünket a potenciálisan problémás tartalmakra. Azonban a felelősség továbbra is a miénk marad, hogy tudatosan kezeljük a digitális identitásunkat.
A gyász feldolgozása: A veszteség elfogadása és az emlékek átalakítása
A gyász feldolgozása egy mélyen személyes és egyedi folyamat. Nincs rá recept, és nincs jó vagy rossz út. Azonban a „nem szabad elfelejtened felejteni” gondolata kulcsfontosságú lehet a továbblépéshez. Ez nem azt jelenti, hogy el kellene felejtenünk a szeretett személyt vagy az átélt élményeket. Sokkal inkább arról van szó, hogy megtanuljunk új kontextusban tekinteni rájuk.
A gyász gyakran az emlékek körforgásában való ragadás. Folyamatosan visszatérünk ugyanazokhoz a gondolatokhoz, képekhez, érzésekhez. Ez természetes, de ha ez akadályozza a mindennapi életünket, akkor ideje átrendezni az emlékeinket. Ez azt jelentheti, hogy az intenzív fájdalom helyett a szeretetre és a hálára koncentrálunk.
A felejtés nem a kitörlést jelenti, hanem az emlékek átalakítását, beillesztését az új életünkbe.
A veszteség elfogadása nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat. Ez magában foglalja:
- A fájdalom elismerését és megélését.
- A veszteség valóságának elfogadását.
- Az élet újratervezését a veszteség után.
- A szeretett személy emlékének megőrzését, miközben továbblépünk.
Az emlékek átalakítása többféleképpen történhet. Például:
- Írás: Naplót vezethetünk, levelet írhatunk a szeretett személynek, vagy akár verset alkothatunk.
- Művészet: Festhetünk, rajzolhatunk, szobrászkodhatunk, vagy zenélhetünk.
- Beszélgetés: Megoszthatjuk emlékeinket másokkal, akik szintén ismerték a szeretett személyt.
- Szertartások: Emlékezhetünk rájuk évfordulókon, születésnapokon, vagy más fontos napokon.
Fontos, hogy türelemmel legyünk magunkkal. A gyász időt vesz igénybe, és nem szabad siettetni a folyamatot. Ne féljünk segítséget kérni, ha szükségünk van rá. Egy terapeuta, egy gyászcsoport vagy egy támogató barát sokat segíthet.
A gyász nem csak a fájdalomról szól. Szól a növekedésről, a tanulásról és a változásról is. A veszteség megtanít bennünket arra, hogy értékeljük az életet, a kapcsolatokat és a pillanatokat. A „nem szabad elfelejtened felejteni” elve segít abban, hogy a veszteség ne határozza meg az egész életünket, hanem egy része legyen annak, ami formál bennünket.
Az emlékek nem halványulnak el, hanem átalakulnak. A fájdalom idővel enyhül, és a helyét a szeretet, a hála és a béke veszi át. Az emlékek továbbra is velünk maradnak, de már nem okoznak olyan intenzív fájdalmat. Ehelyett emlékeztetnek bennünket a szeretett személyre és az együtt töltött időre.
A felejtés és az identitás: Hogyan befolyásolja a felejtés önmagunk képét?
A felejtés nem csupán egy passzív folyamat, a múlt emlékeinek elvesztése. Aktív szerepet játszik abban, ahogyan önmagunkat definiáljuk. Az identitásunk egy mozaik, melynek darabjait az emlékeink alkotják. Amikor egy emlék elhalványul vagy eltűnik, az olyan, mintha egy darabka hiányozna ebből a mozaikból. Ez a hiány befolyásolja, hogyan látjuk a múltunkat, és ezáltal a jelenünket is.
A szelektív felejtés például védelmi mechanizmusként működhet. Elfelejtjük a traumatikus élményeket, hogy megvédjük a mentális egészségünket. Azonban ez a folyamat torzíthatja az önképünket is. Ha csak a pozitív emlékeket őrizzük meg, idealizált képet alkothatunk magunkról, ami nem feltétlenül tükrözi a valóságot. Ugyanakkor, ha a negatív emlékek dominálnak, az önbizalmunk csökkenhet, és negatív spirálba kerülhetünk.
A felejtés és az identitás közötti kapcsolat különösen fontos az időskorban. Az emlékezet romlása kihívást jelenthet az identitás megőrzésében. Az idős emberek elveszíthetik a kapcsolatot a múltjukkal, ami zavart és szorongást okozhat. Ebben az esetben a család és a barátok fontos szerepet játszanak az emlékek felidézésében és az identitás megerősítésében.
A felejtés nem feltétlenül negatív dolog. Lehetővé teszi számunkra, hogy továbblépjünk, elengedjük a múltat, és a jelenre koncentráljunk.
Ugyanakkor, a felejtés veszélyeket is rejt. Ha elfelejtjük a hibáinkat, nem tanulunk belőlük, és megismételjük azokat. Ha elfelejtjük a szeretteinkkel kapcsolatos emlékeket, elveszítjük a kapcsolatot velük. Ezért fontos, hogy tudatosan kezeljük a felejtést, és igyekezzünk megőrizni azokat az emlékeket, amelyek fontosak számunkra.
A felejtés tehát egy összetett jelenség, amely mélyen befolyásolja az identitásunkat. Nem egyszerűen a múlt elvesztése, hanem aktív formálója annak, ahogyan önmagunkat látjuk. Az emlékeinkkel való tudatos kapcsolat révén alakíthatjuk az önképünket, és élhetünk teljesebb életet.
- A felejtés lehet védelmi mechanizmus.
- Az időskori emlékezetvesztés kihívást jelent az identitás számára.
- A felejtés lehetővé teszi a továbblépést.
A mindfulness és a jelenlét: A múlt elengedése a jelenért
A „nem szabad elfelejtened felejteni” paradoxona a mindfulness gyakorlatának központi eleme. Ez nem a múlt teljes kitörlését jelenti, hanem annak elengedését, hogy az ne befolyásolja a jelen pillanatot. A múltbeli tapasztalatok, legyenek azok jók vagy rosszak, ha nem dolgozzuk fel őket megfelelően, béklyóba köthetik a gondolatainkat és érzelmeinket.
A mindfulness, azaz a tudatos jelenlét, egy eszköz, amely segít abban, hogy észrevegyük a gondolatainkat és érzéseinket ítélkezés nélkül. Amikor a múlt fájdalmas emlékei felbukkannak, ahelyett, hogy harcolnánk ellenük, elfogadjuk őket, mint a jelen pillanat részeit. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy elengedjük a múltat, és teljes mértékben a jelenre koncentráljunk.
A jelenlét gyakorlása során a következő lépések segíthetnek:
- Figyelj a légzésedre: A légzésed a jelen pillanat horgonya.
- Érzékelj: Koncentrálj a környezetedre, a hangokra, a látványra, az illatokra.
- Fogadd el az érzéseidet: Ne ítélkezz felettük, egyszerűen csak vedd észre őket.
A múlt nem határoz meg téged, csak a jelenben hozott döntéseid.
A múltbeli traumák feldolgozása különösen fontos része a „felejtésnek”. A nem feldolgozott traumák krónikus stresszt és szorongást okozhatnak, ami megnehezíti a jelenben való létezést. A terápia és a mindfulness gyakorlatok kombinációja hatékony lehet a múlt sebezhetőségeinek gyógyításában.
A „felejtés” ebben az értelemben nem a feledékenységet jelenti, hanem a felszabadulást. Az elengedés lehetővé teszi, hogy új tapasztalatokat szerezzünk és teljesebb életet éljünk a jelenben.
Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a bemutatott témákat precízen dolgozzuk fel, tévedések lehetségesek. Az itt közzétett információk használata minden esetben a látogató saját felelősségére történik. Felelősségünket kizárjuk minden olyan kárért, amely az információk alkalmazásából vagy ajánlásaink követéséből származhat.
